Formám: akkor döbbentem rá, hogy kezdődik a 25 órás böjt, amikor anyukám rám írt, hogy könnyű böjtöt.
Mivel ekkor már vagy négy órával volt mögöttem az utolsó étkezésem és elég éhes voltam, enyhe pánikban rákerestem, Nottinghamben hánykor megy le a nap (a napnyugta jelöli a böjt kezdetét).
Öt perccel korábban ment le.

Szóval a tegnapi volt eddigi pályafutásom legszenvedősebb böjtje: többször innom kellett pár korty vizet, mert kezdett beszűkülni a látómezőm és így is egész nap az volt az érzetem, hogy a fejem be van horpadva. Viszont két perccel a 25 óra lejárta után beporszívóztam egy hatalmas adag brokkolit meg egy vegán sajtos melegszendvicset, kihorpadt a fejem és helyreállt a béke.

A beköltözésünkkor Medvegy kapott Angol barátainktól egy peace lily-t, amit szenvedélyesen próbál megölni, mióta Pó beleevett és hányt tőle: óvatosak voltunk, mivel olvastuk, hogy macskáknál nyáladzást és hányást okoz, csak hát nem eléggé, mivel korábban nem volt szokása szobanövényt enni.
Egyszer hagytuk őket együtt felügyelet nélkül, a macska aznap este zöldet hányt.
Szegény peace lily azóta a polc legtetején lakik, és már erőteljes kókadásnak indult, amikor átvettem és nekiálltam visszahozni az életbe: az első öntözés után pár órával látványosan kihúzta magát és egyenesebben álltak a levelei. Életemben először kezdek kötődni egy növényhez, ne haljon már meg most.

Kiolvastam az I'm thinking of ending things-et, amikor elmeséltem Medvegynek miről szól, lebaszott, hogy ezt komolyan most kellett? Nem akarom elspoilerezni, de nem egy boldog könyv.

Amúgy répatortát akarok sütni, csak húzom az időt, amíg várom, hogy beüssön a görcsoldó és végre fel tudjak kelni a kanapéról.

Nowhere to look but inside Where we all respond to Pressure

You turned the tap dance into your crusade

But here you are with your faith
And your Peter Pan advice
You have no scars on your face
And you cannot handle
Pressure 

Medvegy nézi a The Boys-t, szóval én is nézem, és atyaég de szomorú ez a sorozat.
Jókat nevetünk rajta.

Éveken keresztül sznobnak találtam azokat, akik csak eredetiben olvasnak könyveket, de így utólag megkövetem magam, mióta rákaptam az angol könyvekre, tényleg nem olyan jó már fordítást olvasni. Ezzel együtt éljen a magyar irodalom meg műfordítás, meg amúgy is, a Harry Potter nekem örökre Abszol út meg Piton professzor lesz, csak hát na.

A szinkronnal is hasonlóan vagyok, de az már teljesen más tészta.

Ezt amúgy annak apropóján, hogy elkezdtem nézni Netflixen az I'm thinking of ending this-t, aztán arra jutottam, hogy előbb lehet el kéne olvasni, és elég volt meglátnom a magyar címet (Azon ​agyalok, hogy ennek véget vetek), és már ment is a kindle-mre az eredeti verzió.

Úgy tűnik, itt is végérvényesen beköszöntött az ősz, a hétvégén elpakolom a szandáljaimat és a rövidnadrágomat. Micsoda szerencse, hogy kb. semmi meleg holmit nem hoztam júliusban, mert úgy volt, addig úgyis jönnek a szüleim látogatóba meg hát mi is fordulunk legalább egyszer, így lesz lehetőségem élni a minimalizmust és a kapszularuhatárat, haha.

Mosógépünk végülis van.

Don't ask for help

You're all alone

Pressure

You'll have to answer

To your own

Pressure

Panaszkodtam BFF-nek, hogy Pó néha csak úgy megáll előttem és hisztizik, amit én úgy fordítok, hogy unatkozik - mire megjelent a háttérben az ő cicája és pontosan ugyanúgy behisztizett a beszélgetés közepébe. Pedig neki konkrétan a macskája a hobbija, szerintem azzal a cicával többet foglalkozik, mint néhány ember a gyerekével.
Szóval megnyugodtam, hogy ez ilyen macskadolog, hogy ha lenne hüvelykujjuk, már rég ránk hívták volna a Petát, amiért unalmas a cicaélet.

de fehérek a karjaim, atyaég

Tegnap elmentünk kicsit felfedezni, végül vízhólyagot sétáltam a lábamra és villamossal jöttünk haza. Nagyon fura, Nottingham nagy város, több egyetemmel, mi a város relatív közepén lakunk*, de közben mégis érezhetően vidék. Túl sokáig voltam budapesti, szóval nyilván alacsonyan vannak az elvárásaim, de ha tíz évig kimerül a kapcsolatom a természettel a Városligetben, nagyon tudok örülni egy kicsit több zöldnek is - még akkor is, amikor a természet zöld szederbokrai szarrá szúrják a karomat.

*este fél kilenckor a macska kitalálta, hogy nem hajlandó megenni a kajáját, szóval leszaladtunk a szomszéd tescóba másfajta kajáért. mindez kb. húsz percet vett igénybe.
nekem, zuglói lánynak ez még mindig varázslatos.

Vasárnapi fix programunk Angol barátainkkal a közös edzés, és tegnap kitaláltuk, hogy a szokásos dél-1 helyett most menjünk 9kor. Már amikor szólt az ébresztő, megbántam a dolgot, a futópadon már rázott az undor, de végül csak sikerült letolni egy közepesen elfogadható edzést. Viszont ezt a reggeli testmozgás dolgot nem tudom, meg tudom-e valaha szeretni, vagy legalábbis -szokni.

Majd jobb lesz, ha

És én komolyan azt hittem, minden egy csapásra jobb lesz, ha elköltözünk. Ha ha.

Sokáig lamentáltam, mennyire teregessem ki ezeket a dolgaimat: nem szokásom a nyomorommal figyelmet koldulni, de sunyulni sem szeretnék, vagy előadni, hogy minden szupika. Kicsit még mindig nem tudom, hol húzzam meg a határt, ami még belefér egy nyitott énblogba, de ez az életem egy akkora részét tölti ki mostmár, hogy egyre erősödött az az érzés, hogy mellébeszélek és kerülgetek valamit.

Szóval a mentális egészségem nagyon nem oké manapság.

Tény, hogy évek óta nem igazán vagyok a helyzet magaslatán, és amilyen szerencsém van, még pont találtam magamnak pszichiátert, akivel végre sikerült megnevezni a problémámat, de tényleges kezelésre a lockdown, majd az államvizsga miatt nem jutott idő. Most pedig nagyon nem tett jót, hogy elég távol kerültem a családomtól és a barátaimtól,
egy idegen országban,
egy világjárvány/gazdasági válság közepén,
munka nélkül.

Azért tisztában vagyok vele, hogy 2020-ban kicsit mindenki alól kicsúszott a talaj és mi amúgy is nehezített terepen vagyunk, ami egy normális lelkületű embert is megviselne - de közben ezzel együtt is szerencsésnek mondom magam, mert itt van mellettem Medvegy és Angol barátaink, mindenki más pedig egy skype hívásra. És mégis.

A józan eszemmel mindig tudtam, hogy hülyeség külső faktorokba kapaszkodni ("majd biztos jobb lesz, ha: lediplomázom, elköltözünk, meglesz a lakás, itt lesz a macska, lesz munkánk"), mert a probléma a fejemben van, azt pedig jó esetben viszem magammal mindenhová, mégis folyamatosan ezt mondogattam magamnak.
Most jutottam oda, hogy nem akarok tovább várni egy távoli és homályos időpontot, nekem kell lépnem.
Mert őszintén megrémít, hogy úgy élem le az életem, hogy végig vártam, mikor lesz majd jó.

Nem tudom, mit akarok ezzel így, ilyen formában, de talán jó lesz arra, hogy számonkérhetővé teszem magam, elvégre ha már coming out-oltam, csinálnom is kell valamit.

Tegnap este került sor a fürdőzésre: Medvegy csak röhögött, amikor türelmetlenül álltam a kád mellett és néztem, ahogy nagyon nagyon nagyon lassan emelkedik a vízszint, mire végre megfelelőnek ítélte (ő szakértő, én világéletemben zuhanyzós típus voltam), bedobhattam a Lush-os fürdőbombámat és befeküdtem.
Több szempontból is kudarcnak élem meg az egészet: ugyan a fürdőbomba jó szagú volt és mókásan pezsgett úgy kb 10 másodpercig, de a vizet éppen csak rózsaszínre színezte, és ennyi; aztán szerintem tovább tartott megtölteni a kádat, mint amennyi időt benne ültem, mert elkezdtem unatkozni. Egy ponton behívtam Medvegyet magam mellé, akkor egy kicsit megint jó volt, de aztán ő is unta és kiszálltunk.
Szóval most sír a lelkem, hogy elpazaroltam ennyi vizet és még csak nem is szórakoztunk jól.

Portré Póról

Elhatároztam, hogy mostantól magamnak illusztrálom a blogot, mivel semmihez sincs kedvem manapság, de a rajzoláshoz kicsit kevésbé nincs kedvem, mint minden máshoz.
Meg a telefonom kameráját nagyon unom, a fényképezőgépemet pedig otthon hagytam, és belátható időn belül nem jutok haza.

Amennyire imádom ezt a lakást, döbbentesen gyorsan látszik benne a kosz: naponta többször tartok kis villámtakarítást, és mindig van mit csinálni.
Talán ez a sors bosszúja, amiért mindig is gyűlöltem takarítani és otthon otthon nem is végeztem valami rendszeresen, to be honest.
Viszont rendet annyival könnyebb tartani, ha az embernek kevés holmija van, és annak a kevésnek mind megvan a saját, könnyen elérhető helye!

Benti cicásokhoz kérdés:
Mennyire pörgöm túl a témát, hogy a macska szenved a bezártságtól?
Medvegy szerint nagyon, de én rettegek, hogy Pó unatkozik most az udvar után a két szobában. Sokat nézelődik ki az ablakon, időnként erőszakosan követel egy kis szeretgetést, akkor megnyomkodjuk - hagytam elől neki kartondobozt, hagyom, hogy polcra másszon, kapott kis játékokat, amikkel egyelőre vegyesek a tapasztalatok: naponta többször próbálok vele játszani valamit, de ritkán hajlandó kooperálni (amikor elgurítom neki a csörgős labdát, konkrétan megvetően néz rám). Rendeltünk cicabútort, holnapra megérkezik az is, és én ezzel együtt szorongok, hogy nehogy unatkozzon szegény.
Medvegy kiröhög, hogy amikor kijárt, akkor se csinált sokkal többet, de én ettől még nyugtalan vagyok.

Ugyanitt mazochizmus tetőfoka: szürke, bolyhos fonalból kötni. Kifolyik a szemem, és így is inkább érzésre, semmint látványra követem a mintát.

A mai szülinapi programom újságos és kávézó lett volna, de kb egy órát bolyongtunk az újságok között, mire megállapítottuk, hogy olyan baromi drágák a minket érdeklő példányok, hogy inkább átmentünk a szomszéd könyvesboltba, onnan választottunk magunknak egy-egy könyvet és átvonultunk kávézni.
Rablás amúgy, 7-8 font egy magazin - értem én, hogy munka van benne, meg minőség, de fogyasztói oldalról azért no, ugyanennyiért kapok egy könyvet, ami arányaiban jóval tovább szórakoztat, mint egy magazin.

Pó lassan, de biztosan belakja a lakást, de a hangok még túlságosan rémisztőek: eleinte az is sokkolta, amikor lehúztuk a vécét, de most már a mosogatógép beindítására is csak az elején feszült be. Az ablakokat azért még csukva kell hagyni, különben fél a kinti zajtól, de ezt leszámítva az ablakok nagyon népszerűek, és ahogy reméltem, nagyon szeret nézelődni.
Vettünk neki kis játékokat, hogy ne unatkozzon itt bent, de még nem érdekli, gondolom nincs rá kapacitása.

Viszont sürgősen rendelnünk kellett egy furminátort, mert a szüleim nem kefélték otthon, és most az egész nyári bundáját ránk vedlette.
Hiányzott a macskaszőr az életemből, de azért nem ennyire.

Kivételesen kezdek megnyugodni, hogy ez most egy minden szempontból jó döntés volt: sokkal jobb nekik külön, Pónak sokkal biztonságosabb lakáson belül, és ő különben is annyira ragaszkodik hozzánk, látszik, milyen kis elégedett, hogy újra egy kupacban vagyunk.

home is where the cat is

Megérkezett Pó.

Rettenetesen megható volt, kb. negyed óráig mászkált fel-alá a lakásban nyávogva: látszott, hogy minket megismer és nagyon örül, de tökre nem érti, mi van és össze van zavarodva. Aztán amikor leültünk a tálkája mellé, hajlandó volt végre enni meg inni kicsit, később kiosont gyorsan az alomra, és azóta egymásra vagyunk gyógyulva.

Az előbb átmentem a telefonomért a hálóba: méltatlankodva utánam jött és rámnyávogott.

28

Medvegy éppen videóinterjún van a nappaliban.

Én meg ott hagytam a kanapén a fülhallgatómat.

Ha nem jelentkezem többet, akkor úgy döntöttem, kilaposkúszom érte, ő meg észrevett és kinyírt.

Tegnap megkezdődött a szülihetem, ami amilyen lelombozónak ígérkezett (a szüleim tegnap jöttek volna ki egy hétre - szemfüles olvasónak biztos feltűnik a feltételes mód), kezd beindulni: tegnap megint vezettem, és Medvegy megjegyezte, hogy egyre inkább biztonságban érzi magát mellettem, érkezéskor pedig kis navigációval, de mindkét alkalommal sikerült tökéletesen beparkolnom amúgy elég pici helyekre*! Life is good.

*amikor említettem a szüleimnek, hogy kicsit nem tudok parkolni, anyukám átállította a kamerát a telefonján és elmutogatta a konyhaasztalon gyufásdobozokkal az elméleti részét.
Mondtam már, hogy mindkét szülőm autósoktató..?

Költséghatékonysági szempontból direkt low budget programokat és ajándékokat kértem, szóval a mai szüliprogram az lesz, hogy elmegyünk a kedvenc könyvesboltomba és zavartalanul nézelődhetek egy órát, este pedig skype aperolrandi BFF-fel.
Holnapra egy kád megeresztett habfürdőt kértem.

Nagyon nagyon fura belegondolni, hogy 28 leszek - próbálom minél többször kimondani, hogy megbarátkozzak vele.

 Pó úton van.

Konkrétan mindenki traumatizálódik közben: anyám küldött képeket az útra kelés pillanatából (és lefotózta a rendszámtáblát is, mondtam már, hogy krimiken edződött..?), és Pó tekintete olyan szomorúságot tükröz, hogy fel kellett hívnom anyukámat - aki felvette és már mondta is, hogy ne haragudjak, most nem megy, kicsit később beszélünk, és sírt ő is.

Kedd este-szerda reggel érkezik majd.

Hosszú napok elé nézünk.

Ma megünneplendő az én elcseszett hangulatomat és Medvegy egy jól sikerült állásinterjúját, végre elmentünk randikázni, a komfortzónánkban maradva - egy Starbucksba.

(olyan vicces, tinikoromban volt egy phase-em, amikor angolosan írtam a nevem, most pedig ahol csak lehet, szólok, hogy it's Viktoria with k, és amikor nem szólok és angolosan írják, zavar, hogy ez meg mi, már nem vagyok tizenhárom.)

Minden jól alakult, galambokat néztünk, ahogy pizzaszélen veszekednek, szinte kezdtünk kikapcsolni...

Pózolj, édes, instára kell

...amíg nem csörgött Medvegy telefonja és kiderült, hogy a kedvenc fejvadásza az.

Amúgy kell vennünk újrapoharakat, mert itt pl egyáltalán nincs porcelán, akkor is papírban adják ki, ha helyben fogyasztásra kérem. Meh, pont amikor már kezdek belejönni a helyi újrahasznosítási-hulladékcsökkentési szokásokba, belefutok egy ilyen amatőr hibába.

MI EZ AZ ÚJ BLOGGER ÉS HOGY NÉZ MÁR KI, NINCS ELÉG VÁLTOZÁS AZ ÉLETEMBEN MANAPSÁG

Kellemes hangú angol nő a youtube oktatóvideóban: ...és akkor rácsúsztatjuk a kötőtűre a jelölő karikát...
Én: pff haha ja persze, nem vagyok olyan idióta, hogy ne tudjam megjegyezni a szemeket.
Én kb. két perccel később: (szégyenkezve feltúrom a lakást valami műanyag pöcökért, amivel helyettesíthetném, majd végül másmilyen színű fonalból ráhurkolok a tűre egy-egy karikát.

A kreativitásom nem ismer határokat.)

Még mindig el vagyok kicsit kenődve, de azért feldobott tegnap, hogy a kedvenc könyvesboltomban az eladó megdicsérte az outfitemet - ami macskás maszkból és macskás pólóból állt, és közben a kezemben volt a macskás pénztárcám.

Ja és végül rendeltem tokot Aliexpressről, ahol legnagyobb örömömre már lehetett paypallal fizetni - plusz 80 centért. Kínomban nevetnem kell.

(boldogan énekelget) ...ha egy másik korban élhetnék, sírásónak szegődnék...

Az új telefonomra még nem sikerült tokot vennem (huawei átok), mert sajnálok rá x fontot. Azonban mivel két edzés alatt háromszor sikerült a fülhallgatónál fogva lerántani a futópadra, majd továbbkatapultálni a padlóra, valamit tennem kell...

...szóval elkezdtem vezeték nélkül fülhallgatókat nézni 4-5x fontért.

Smort.

(nem fogok venni, simán megpróbálok költséghatékony, vagyis kevésbé béna lenni)

A munkakereséssel kezd a faszom kilenni: valahányszor olvasom, hogy milyen náluk az ideal candidate, utána percekig ülök és nézek magam elé, mint a macskáim (felzokog), amikor egzisztenciális krízisük van. Jómagam ilyen ember lennék? Képes lennék ilyenné válni? Egyáltalán, milyen ember vagyok én?

(boldogan énekelget tovább) ...örömöm lelném a munkámban, hantolgatnék Dániában...

Dolgok, amiket szeretek: frissen manikűrözött, rövid körmök és tiszta haj.
Dolgok, amiket gyűlölök csinálni: körmöt vágni-reszelni-lakkozni és hajat mosni.

Nem engem vettek fel oda, ahová csütörtökön interjúztam - nem tragédia, mivel direkt úgy kalkuláltam, hogy az első interjút úgyis el fogom rontani és oda nem is akartam menni dolgozni*. De azért kicsit fáj, mert 1: ÉN akartam visszautasítani, nem fordítva, 2: úgy éreztem, jól sikerült.
Ezzel az erővel meghagyhattam volna a péniszt a háttérben.

*általános jelenség nálam, hogy akármit is csinálok először, 90%os valószínűséggel valami félremegy: hivatalos neve szerint "első palacsinta-effektus"

én most

Közben Parks and Rec-et nézünk, annyira átjön arról a sorozatról, mennyire jól szórakozott közben mindenki, aki benne volt, hogy szinte nekem is jókedvem lesz.

Egy Financial Diet videóban volt téma, hogy egy új konyha felszerelésekor milyen hiba végigmenni az IKEÁn és bedobálni a kosárba mindenből a legolcsóbbat, helyette végigvette, mibe érdemes valóban befektetni: meglepő módon az egyik tétel egy jó szett kés volt. Ennek megfelelően treat yo self-eztem magam néhány jobb késsel - és azóta folyton tele vagyok vágásokkal, mert olyan baszás élesek, hogy picit megcsúszik a kezem vagy véletlenül belenyúlok mosogatás közben, már ömlik a vér.
Ráadásul csípnek is a sok hülye kézfertőtlenítés miatt.