2020 könyvekben

Az év elején valamiért újra akartam olvasni az amúgy teljesen középszerű Csontszüretet, most sem tetszett, és gondolom az sem feltűnő, hogy decemberben megnéztem Netflixen a Witchert. A Kis Baráttal az volt a szerencsém, hogy telefonon olvastam ebookban, ezért csak akkor tűnt fel, milyen baromi hosszú, amikor megtaláltam a Libriben is fizikai valójában - ha tudom, hogy ilyen fenyegetően vastag, lehet nem látok neki. Az Utazó bezzeg kis vékony, mégis iszonyú lassan haladtam, nagyon lehozott az életről, az Eltörölt fiú meg simán pocsék volt.

Életem első japán irodalmi műve, a No Longer Human azóta is kísért, második első találkozásom Junji Itóval szintén, rettentő cuki ez a sorozata a macskáiról. Végre befejeztem vagy három év után a Zero Waste Home-ot, sok újat már nem mondott ennyi idő után. Az Esti meséket államvizsgaidőszakban olvastam, jól esett lapozgatni a tanulások közötti szünetben.

A Hidegvérrel volt az első könyvem a Kindlimen, amit a szóbeli után kezdtem és velem volt a gyakorlati államvizsgán is, haha. És rögtön utána lőn az Angol korszak kezdete, a repülőn az Evelyn hét férjét olvastam félig bőgve, a karantén alatt pedig az utána következő öt könyvet olvastam ki. Az I'm Thinkinget azóta kicsit megbántam, de nem azért, mert rossz volt.

Az Unorthodox és a Girl with Pearl Earring az utolsó kettő, amit befejeztem. 

És most látom, hogy elfelejtettem jelölni az Ifjú orvos feljegyzéseit, pedig az is de cuki volt már.

Próbálok átállni goodreads-re, csak ezt az évet még molyon akartam befejezni, szóval plusz kettő Lucy Knisley iszonyú cuki és egyben traumatizáló könyve (nem vagyok terhes), meg a Synecdoche forgatókönyve.

Ez így összesen 35, amivel nagyon nem vagyok elégedett, de belegondolva, hogy év közepén tanultam, most pedig magam alatt voltam, tavaly pedig sokkal jobb feltételek mellett is csak 31 sikerült, annyira azért nem vészes. 

A 35-ből most volt a legalacsonyabb arányban magyar szerzőktől, három darab, de az egyik kedvencem a Férfiidők lányregénye lett. Elég nagy a változatosság, Donna Tartt és Truman Capote került fel kétszer, és soha nem látott mennyiségű, 15 angol nyelvűt sikerült olvasni, ami magyarázza a szokásosnál lassabb tempómat is.

Öt könyvvel is nagyjából a felénél tartok, szóval 2021-re marad a Such a Fun Age, az Ex Libris, a Capote, a Find your Artistic Voice és Talented Mr. Ripley, csak egyikkel sem akarok most direkt belehúzni csak azért, hogy felkerüljön a 2020-as listára. Ja, és most jut eszembe, belekezdtem még az első Virginia Woolf könyvembe, az A Room of One's own-ba, csak azt már fel sem vittem. Kaotikus ez az év minden szempontból.

Haha, now back to suffering

Pont pár napja nyilatkoztam Medvegynek, hogy úgy érzem, végre tényleg, tényleg jobban vagyok, mármint nem csak görcsösen sírva próbálom bizonygatni, hogy mintha már jobb lenne, hanem valóban napról napra stabilabb a hangulatom, nincsenek szélsőséges ingadozásaim, képes vagyok reálisan felülbírálni a katasztrofizáló gondolataimat, minden nap felöltözöm tisztességesen, normálisan eszem, stb., szóval ma nagy boldogan elmentünk naptárat venni 2021re...

...erre hazaérve olvastuk a hírt, hogy Nottingham Tier 4-be lett sorolva, érvényes ma éjféltől.

A macskát teljesen összezavarja, hogy Medvegy nem dolgozik és nem kel senki 7:45-kor: általában nagyon kis cuki és kibírja olyan 9-10-ig, amikor elveszíti a türelmét és elkezd pattogni a fejünkön, hogy itt az idő vele foglalkozni. Tegnap ez kicsit hamarabb jött el olyan fél kilenc magasságában, és ugyan kissé álmosak voltunk, Medvegy kinézett az ablakon és szólt, hogy nahát esik a hó, szóval a macska teljes döbbenetére kipattantunk az ágyból, a pizsamára ráhúztuk a kabátot és sétáltunk egy kört háztömb körül, amíg hatalmas pelyhekben hullt a hó. Úgy tíz percig tartott, mire hazaérünk, már csak sima hóesés volt, újabb öt perc múlva pedig már csak sima eső. 

Ha a macska nem kelt fel, átaludjuk az egészet.

Tegnap újranéztem a Synecdoche, New Yorkot, a PSH kihívás abszolút győztesét, és hihetetlenül bejött az író-rendező Charlie Kaufman célja nálam, mert az első nézés után gyakorlatilag eret akartam vágni magamon, mert semminek nincs értelme, céltalanul pergő életünk végén mind egyedül, magányosan halunk meg (senki meg nem mondaná, életem melyik szakaszában történt ez), de most másodjára teljesen más pontokat stimulált az agyamban és a végső konklúziót is máshol vontam le. Nagyon okos ez a film, és hiányzott már valami ilyesmi, amit gondolkodva lehet fogyasztani.

PSH kihívás - VII.

Love Liza, 2000 - imdb 7.0
Ajánlom? - nem.
Újranézném? - nem.

Kiváncsi voltam, rég láttam ilyen filmet, és csalódtam is meg nem is.
A címszereplő Lizát nem is látjuk, ő a halott feleség, akinek az öngyilkosságával a hátrahagyott Wilsonnak kell megbirkóznia, és a küzdelmében semmi nemes nincs: nem képes elolvasni Liza búcsúlevelét, a munkáját elhanyagolja, elidegeníti azokat, akik segíteni akarnak neki.
Ja, és elkezd benzint szipuzni.
Lizáról nem tudtam meg semmit, csak a nevét és azt, hogy öngyilkos lett, pedig nagyon kerestem bármiféle jelet, amiből a személyiségére lehet következetni: spoiler, de gondolom úgysem nézi meg ezt a filmet senki, hogy a lakásban a jelenlétére sem utal semmi, csak néhány fotó a hűtőn kb három másodpercre, Wilson egy félmondatban említi meg, hol voltak nászúton, összességében senki nem mond róla semmit (még az anyja sem). A végére sem tudtam meg, milyen volt a házasságuk vagy miért tette Liza azt, amit, csak Wilson önpusztító, céltalan keringését néztem másfél órán keresztül, ami egyre kényelmetlenebbé vált, és a véggel nem kaptam semmilyen feloldozást.

Jack goes boating, 2010 - imdb 6.4
Ajánlom? - igen.
Újranézem? - nem valószínű. két nappal az írás után vissza kellett jönnöm átírni, mert még mindig kísért a film, szóval szerintem ebből újranézés lesz.

PSH első (és sajnos egyetlen) rendezése, előtte az azonos című színdarabban játszotta szintén a címszerepet, Jack-et: az amúgy jóindulatú, de diszfunkcionális limuzinsofőrt és raggae-rajongót, akinek egy nap a barátja és annak párja leszerveznek egy páros randit egy szintén kedvesen diszfunkcionális ismerősükkel. Innentől az egyik pár elszántan próbál összejönni, a másik pedig együtt maradni, miközben igazából egyikükkel sem történik semmi rendkívüli.
A filmmel semmi baj nincs, teljesen rendben van, viszont egyre jobban gyűlölöm az összes filmmarketingest, akik képesek olyan előzeteseket, posztereket, szinopszisokat alkotni egy-egy filmről, amitől pont a lényegét veszíti el és tök más műfajúnak tűnik. Ezt a filmet nekem eladták ezzel a cuki romkomkék poszterrel romantikus vígjátéknak, pedig sokkal inkább dráma romantikus elemekkel. 

Ides of March, 2011 - imdb 7.1

Ajánlom? - nem.

Újranézem? - nem.

Egy film az amerikai politikáról, jéééj.
Nem érdelt soha a téma, ergó nem is tudok róla semmit, plusz mivel a faszom johannesburgi Netflixen nincs angol felirat, többször is elég könnyen elveszítettem a fonalat, mi történik - ami nem segített amúgyis elég csekély érdeklődésemen. Eddig ennek volt leginkább kötelességíze a listáról, még a Moneyballt is jobban élveztem.

X

Mi amúgy sem szoktunk annyira karácsonyozni, elvégre Medvegy egy karácsonytagadó vallásban nőtt fel, nekem meg apukám vasutas, minden évben dolgozott valamilyen formában az ünnepek alatt (nappal vagy éjszaka). Kicsit könnyebb volt, hogy nem szoktunk nagy családi ünnepléshez, de azért a közös étkezés hagyományát mégsem akartam elhagyni, szóval felvetettem a szüleimnek, hogy 24.én ebédeljünk együtt, vagyis mind beállítottuk a laptopot az asztalra ebédidőben. Mi felbontottunk egy üveg proseccót is, amit észrevétlenül eltüntettünk a hívás alatt, és aminek az lett a vége, hogy a hívás után viháncolva berohantunk a városba, mert miért ne. Azóta bánom, miért nem ittunk mi többet a korábbi nagy depiöngyi időszak alatt, hát mennyivel könnyebb már így az élet?

Itt totál józanul megyünk a liftben.

25.én Angol Barátainkhoz mentünk, együtt ebédeltünk és kajakómában megnéztünk három filmet egymás után. Nagy sikert aratott a családi nembejgli, amitől komolyan megmelegedett a fekete lyuk a mellkasomban, ahol a szívemnek kéne lennie. A kormány 25. éjfélig adott kimenőt, szóval 26.án 00:10-kor elindultunk haza, ahol egy traumatizált Pózella fogadott, akit úgy egy óra volt megnyugtatni - a kismalac kicsit hozzászokott, hogy éjjel-nappal otthon vagyunk és teljesen váratlanul érte a távollétünk.
Egy hónap után újra vezettem is, mondjuk a töküres utakon nem volt valami nagy kihívás, de most nem kihívásra volt szükségem, hanem könnyű sikerélményre. Parkolással lassan, de biztosan haladok, de szerintem lassan meg kell tanulnom együtt élni a tudattal, hogy nem vagyok olyan, mint anyukám, aki ahová egy autót fizikailag lehetséges betenni, ő beparkolja: nekem valószínű még jó ideig megmarad Medvegy, mint biotolatóradar meg a parkolók legtávolabbi pontja, ahol nincsenek sokan.

Tegnapelőtt pedig 6 órán át skype-oltunk BFF-fel, aminek során tökegyedül sikerült bepuszilni Medvegy karácsonyra kapott céges ginjének a javát. No regrets.

Ja és közben névnapom is volt, amivel kapcsolatban mindig zavarban vagyok, mert néhányan mindig fel szoktak köszönteni, ami tök kedves, de szerintem a névnap nem ünnep, nem tartom sem a sajátomat, sem másét. De azt hiszem erre is vonatkozik a szabály, miszerint hogyha adnak, fogadd el.

A szombatot tökéletesen jellemezte, hogy amikor lezártam a karácsonyi borítékokat, megvágtam eggyel a számat.

Tegnap viszont már jobb volt, elmentünk kirándulni az Attenborough Nature Reserve-be, és ilyenkor még mindig fangirlködöm, hogy milyen fasza környéken lakunk már, ahol ilyen helyek sétatávra vannak. Mindketten térdig sarasak lettünk, de jól feltöltődtünk napfénnyel-természettel.

Ja fény derült rá, hogy Medvegy fél a haggyúktól: lassan és megfontoltan kellett kikerülni az úton dekkoló példányt és rám szólt, hogy ne beszéljek hangosan, mert feldühítem. Pedig az itteni madarak elég domesztikáltak, nem nagyon zavartatják magukat, ahogy ez sem tette, csak nézett minket, ahogy elsétáltunk az orra előtt.

Elkértem anyukámtól a családi hagyománynak számító "bejgli, ami nem bejgli" receptjét, amit minden karácsonyra csinált. Cries in alone.

Tier 3 is basically lockdown but with primark open

Csak hogy ne tűnjön úgy, hogy itt digestive kekszből van a kerítés is, a múlt héten sok melóval felállították a főtéren a karácsonyi vásárt több tucat bódéval meg egy kivilágított óriáskerékkel együtt - megnyitották, majd egy nap után lezárták és elkezdték lebontani, mert előre nem látható módon sok ember ment el és ez vírusveszélyes.
Logic.

Nagyon nem volt jó érzés előadni a tőlem távol élő szeretteimnek, hogy relatív okésan vagyok, amikor amúgy annyira nem volt így, csak nem akartam nyomasztani őket a nyomorhullámvasúttal, amin éppen ültem - mert egyrészt az egész még csak nem is "valódi" és csak a fejemben létezik, másrészt pontosan tudom, hogy ők sincsenek most az élet magaslatán, nem szeretném leszívni az energiájukat azzal, hogy hiábavalóan hallgathatják a nyekergésem.
Nekem legalábbis sokat segít, hogy egyáltalán beszélgetünk, semmiségekről meg hülyeségekről.

De nem panaszkodom, most egész jó. Általában még időben sikerül tudatosítani a katasztrofizáló gondolatokat és hátralépni egyet, messzebbről nézve pedig néha még röhejesnek is tűnik ilyenkor, hogy komolyan ez az apróság váltott ki ekkora mértékű pánikot..? 
Elvégre az eddigi tapasztalataim alapján akármi miatt is sikerült debilizáló szorongásspirálba hajszolni magam, majdnem mindig értelmetlen volt, amikor pedig kivételesen tényleg szarrá ment valami, akkor a vártnál tizedannyira sem voltak tragikusak a következmények.

I'm a silly goose, honk honk

Miután kimaxoltuk a Grey's Anatomy-t, most egy kicsit rákaptunk a Community-ra. Korábban néztem néha magyarul a Comedy Centralon, akkor nem fogott meg, de most teljesen beleszerettem a karakterekbe, a humorba, az egészbe. Szóval amikor elértünk ma záróepizódhoz, amin amúgy majdnem sírtam, újra is kezdtük az elejéről, mert még nem álltam rá készen, hogy elengedjem a karaktereket.
Ja és nincs Semmelweises pulcsim, de Greendale Community College pulcsit szeretnék.

Elég komoly dilemma, hogy nem akarok minden szart Amazonról venni, mert nem akarom támogatni Jeff Bezost, de közben meg ott a legolcsóbb minden. Ez persze megint csak azt bizonyítja, hogy valami nem oké, de közben csak kényelmetlen többet fizetni valamiért, amikor látom, hogy megkaphatnám ugyanazt olcsóbban is (könyvről van szó, tehát a minőség sem játszik, konkrétan ugyanaz). Meh.

Hosszú évek után újranéztem az Annie Hallt, és atyaég, mennyivel többet mondott most, mint korábban, esküszöm én egy teljesen más filmre emlékeztem.
És ez csak még jobban ráébreszt, hogy milyen hülyeség koraérettnek bélyegezi gyerekeket. Egész gyerekkoromban hallgattam, hogy idősebbnek tűnök a koromnál és milyen érett vagyok, szóval elég nagy arcom lett ahhoz, hogy az indokoltnál jóval hamarabb kezdjek "felnőtt" könyveket és filmeket olvasni, amiknek persze így kb pont a lényege repült el a fejem mellett megértetlenül.

Ja és rendeltem egy vagon fonalat és most szivárványszínű takarót horgolok. Az államvizsga alatt bevált módszer volt a téboly szélén horgolni két sort színes fonalakkal, az a takaró nem lett valami szép és azóta is otthon van, de annak az evolválódott verziója ez most. Nagyon jó módszer amúgy, esküszöm ez tartja valamennyire szinten az agyam kémiai egyensúlyát, mert mintha már nem látnám annyira nagyon végletesen rettenetesnek vagy nyomorúságosnak a létet.

mood

A hazai híreket olvasva nem tudom elmondani pontosan, milyen érzéseim vannak, de kb olyasmi, mint amikor az autópályán a mi sávunkban simán haladunk, de látom a szembesávban a balesetet meg kilométeres torlódást.

Életem tragédiái, újabb fejezet
Dolgok, amiket szeretek: kötni.
Dolgok, amiket nem szeretek: kötött holmik.

Így utólag belegondolva a legkicsavartabb logika volt anyukámtól, hogy valahányszor elég hosszúra nőtt a hajam, rábeszélt, hogy vágjuk le, mert "úgyis legtöbbször csak felfogom lófarokba".
Két ténylező áll emögött,
1: nem szeretem, ha a hétköznapi kis dolgaim intézése (vagyis a létezés) közben haj lóg a szemembe-arcomba,
2: nem vagyok valami kreatív a hajammal és nem szeretek vele napi szinten foglalkozni.
Ebből kiindulva nem tudom, milyen univerzumban tűnik jó ötletnek egy ilyen személynél kényelmetlenül rövid hajat vágatni, elvégre nyilván nem leszek ingerült, ha a preferenciámmal ellentétben haj van az arcomban. Vagy az volt a cél, hogy ha a hosszú hajammal nem vagyok kreatív és nem szeretek törődni, majd a rövid rákényszerít? Mert nem volt így, csak a rövid haj még bénábban áll, ha nincs rendesen belőve, ergó a rövidhajas korszakaimban simán állandóan hülyén néztem ki.

Ahogy egyre közeleg az alkalmas idő, egyre többet agyalok a jövőbeli gyerekünkön, egészen pontosan azon, legyen-e egyáltalán. És mivel az "agyalás" nálam inkább jelent "görcsös szorongást", egyelőre úgy tűnik, lényegesen többet ártok ezzel a dolognak, mint amennnyit nem.
Meg az sem segít, hogy a négy legközelebbi barátomból hárman nem terveznek gyereket vállalni (ketten határozottan, egyikük még fenntartja a változtatás lehetőségét), Medvegy pedig abszolút szabadságot hagy nekem és nem akar egyik irányba sem befolyásolni. Ami amúgy megnyugtatóan normális tőle, de közben meg hogy merészeli..?