Blogvember 4.

Kilakkoztam a körmeim szivárványszínűre. Szavakba nem tudom önteni, milyen boldoggá tesz.

Kicsit szorongok a melón, mert a múltkor "barátságos figyelmeztető" óta pontosan ugyanannyit pofázok, csak mostmár rosszul érzem magam miatta (annyira azért nyilván nem, hogy visszavegyek, de na). Nem segített, amikor ma az egyik kedvenc munkatársam (akiben teljesen megbízom és beleavattam a múltkoriba is), nevetve megállapította, hogy haha, tényleg milyen extrémen elfoglalt voltam ma, hogy S. elült mellőlem és a Fiúk sem voltak bent, valahányszor felém nézett, bele voltam merülve a munkába.

Teljesen rácsavarodtam a horgolásra, ezt a takarót csináljuk két másik munkatárssal együtt, másfél hét lemaradásban vagyok, de jelenleg páratlan lelkesedéssel vetem bele magam minden nap, ma meló közben többször is vágyakozva sóhajtottam fel, hogy mikor érek már haza a takarómhoz. Ilyen érzés öregnek lenni?

Újra elkezdtem kovászt nevelni, két napos, szóval még megölni sem volt időm. Majd meglátjuk.

Ja és kenyeret is újra sütök, még mindig felbasz a valódi pékségek hiánya itt Angliában.

Blogvember 3.

Eddig remekül bírom ezt a Blogvembert.

Lassú, uncsi vasárnap. 

Medvegy játszani ment, szóval elvittem magam kávézni: zenét hallgattam, írtam naplót (tollal, papírra - milyen régimódi!) meg tennivalólistát, telefonáltam a szüleimmel egy laza fél órát, majd felkerekedtem, vettem egy csomó tisztítószert, szivacsot meg mikroszálas törlőkendőt és hazajöttem takarítani. Kisebb-nagyobb megszakításokkal azóta is szép lassan haladok a fentebb említett tennivalólistán, amin van minden körömlakkozástól ágyneműcserén át kenyérsütésig minden, remélve, hogy a változatosság segít mozgásban maradni és még sötétedés előtt élhetővé varázsolom a lakást és végre nyugodt lélekkel tudok leülni horgolni. 

Életem tragédiája, hogy szeretem a rendet és tisztaságot (őszintén, ki nem), de egyszerűen fizikailag képtelen vagyok fenntartani.

Ezt meg csak úgy találtam a download mappámban és meghozta a kedvem újranézni a sorozatot.

Blogvember 2.

Medvegy valószínű vérszemet kapott a kirándulóklubtól mert manapság hajlandó engem elvinni túrázni - szóval ma elmentünk egy közepesen nagy körre. Láttunk bocikat meg bárányokat, nagy köveket, nagyon hangos fácánt, csúszkáltunk a sárban meg leveleken meg sáros leveleken, másztunk jó magasra (kétszer is), és majdnem lekéstük a vonatot, de nem.

Annyira imádom az őszt.

Viszont ha ez az életem mostantól, akkor vennem kell túraruházatot, hogy ne fagyjak meg a túra elején meg a hazaúton, meg valahányszor leállunk kicsit.

Blogvember 1.

Írtam egy bejegyzést, amiben bemutatom a Fiúkat, de aztán túlságosan csöpögősre sikerült és jól el is szégyelltem magam, mert még mindig nehezen szabadulok a gondolattól, hogy felőlük fel is fordulhatok, és ha egy nap engem elüt egy busz és valaki más ül a helyemre, akkor majd vele mennek a kávégéphez meg kirándulni.
Szóval még várok egy kicsit a publikálással amíg nem kapok a kötődésükről valami egyértelmű jelet, mondjuk fonnak nekem hármas BFF karkötőket vagy ilyesmi.

Volt még néhány szabadnapom az évre és nem akartam a karácsonyi időszakot kikérni, szóval Novemberben nem dolgozom egy pénteken se, és ATYAÉG DE KIRÁLY ÖTLET VOLT, ma egész nap nem csináltam lófaszt sem, csak horgoltam és időnként gyanakodva felnéztem, hogy várjunk miért nem dolgozom - ja igen, szabin vagyok. A többi péntekre szeretnék valami izgibbet kitalálni, de a mostani nagyon jól esett.

Hirtelen döbbenetes intenzitással untam rá a boxra és kívántam meg a jógát, már ki is néztem a termet és a bérletet, csak kivárom, hogy lejárjon a meglévő box előfizetésem. Aztán majd meglátjuk.

Ugyancsak hirtelen ötlettől vezérelve megnövesztettem a körmeimet, észrevételeim a ténnyel kapcsolatban:
- tök dögösen néz ki feketére lakkozva,
- meglepően erősek a körmeim ahhoz képest, milyen gyatrán eszem manapság,
- tetszik, ahogy kopog a körmöm a dolgokon,
- váratlanul és gyanúsan sokszor karmolom meg magam, horgolni néha kimondottan fájdalmas élmény.

Persze teljesen fel voltam dúlva, másnap bementem és előadtam a témát a bent lévő munkatársaknak, ők meg kiborultak, hogy miért éppen én lettem elővéve, amikor pont hogy rég tapasztaltan jó a hangulat az irodában - többek között a sok csacsogás végett. Megnyugtattak, hogy nehogy komolyan vegyem, a Fiúk meg rám hagyták, hogy mostantól legyek óvatosabb (nekik könnyű, ők egymás mellett ülnek, csak én meg nekik háttal).

Aztán lebeszéltük, hogy a hétvégén elmegyünk megint kirándulni hárman.

Örül a kis szívem nagyon.

(amúgy arra jutottunk, hogy valószínű az egyik kicsit nehezebb természetű kolléganő mártott be akaratlanul - összességében egy pozitív figura, aznap pl. hozott nekem levest ebédre, de közben nagyon szereti hangosan felhívni a figyelmet rá, ki késik vagy éppen milyen hosszú szünetet tart, és az is az egyik kedvenc témája, én mennyi időt töltök a Fiúkkal)

Nothing but the consequences of my actions

Én: hetek óta egyre pofátlanabbul dumálok munkaidőben kb mindenkivel, aki a közelembe jön, főleg a "fiaimmal", akikhez néha konkrétan odahúzom a székem hogy beüljek közéjük pofázni.

Főnököm: sieglinde mostmár kicsit vissza kéne venni mert a főnökeimnek is feltűnt.

Ugyancsak én: 

Nem segít hogy ez egy olyan napon történt, amikor amúgy is mániás paranoid vagyok -

mindenki utál, mindenkit fárasztok, szar vagyok mindenben, titokban mindenki azt kívánja, hogy bárcsak leszállnék róluk, sőt szerintem ők szóltak a főnöknek remélve hogy így végre megszabadulhatnak tőlem, hiába kérdeztem meg Kedvenc Szabadbölcsész Munkatársat hogy zavarja-e a pofázásom csak azért mondta azt, hogy nem, mert udvarias, és Nagydumás Munkatárs is azért volt néha szinte bunkó velem mert a hirtelen eltelt egy hét alatt megutált mióta nem láttuk egymást

És így tovább és így tovább.

És most felpattintok egy cidert.

Pedig ez a hét eddig olyan jó volt.

Hazatérés

Nem tudom, mit írhatnék a 10 napos Japán Kalandról, szóval inkább nem írok semmit. Itt van egy kép.

Mellesleg kifogtuk az utóbbi idők legbénább macskaszitterét, a faszom kivolt vele, hogy aggódhattam a malacon is a távollétünk alatt. 

(a malac teljesen jól van, a szitter volt elég szétszórt: az első látogatás kicsit fura volt, de ráfogtam, hogy csak izgul, de aztán a nyaralás előtti este még megkérdezte tőlem, hogy akkor holnapra kérek-e látogatást; fotót csak azután kezdett küldeni, hogy külön kértem, és onnantól a kommunikációnk csak annyi volt, amikor később rámírt, hogy használhatja-e a mosógépünket, mert az övé elromlott. nem használhatta.)

Melóban tökéletesen leírja a helyzetet, hogy enyhén szorongva mentem a menedzseremmel tartott szokásos havi meetingre, hogy na most leszek kirúgva, vagy legalábbis lebaszva, mert a nagy kényelemben egyre bátrabban merem lopni a napot - helyette a főnök vett nekem egy kávét, élménybeszámoltam Japánról egy órát, majd meg lett lapogatva a fejem, hogy hajrá csak így tovább, akkor elkezdenek betanítani még egy munkafolyamatra. 

OK. 

Visszatértem az asztalomhoz, és egy újabb órát töltöttem azzal, hogy paintben bénán rászerkesztettem a csapatépítésen készült csoportképre azokat a munkatársakat, akik nem tudtak eljönni, és szivárványszínű comic sansban ráírtam, hogy "/RÉSZLEGÜNK/ SUPER FUN DAY OUT 2024". Az a kép azóta kint van az irodában a falon.

Komoly

Egy este ültem Medvegy mellett az ágyon, és kimondtam, ami elég régóta foglalkoztat - hogy mit szólna, ha nem lenne gyerekünk, és nem csak most még egy darabig, hanem lehet úgy egyáltalán, soha.
Azt mondta, hogy részéről oké, több pénz marad nyaralásokra.

És én olyan szinten megkönnyebbültem, konkrétan érzem, hogy egy súly lekerült a vállamról és időnként csak úgy mosolygok magamban az elégedettségtől, és a fenébe már, ritkán lehet az ember biztos abban, hogy jó döntést hozott, de ez szerintem most egy elég egyértelmű jel.

"I'll look after your boys while you're gone"

- mondta egyik kedvenc munkatársam, amikor szóba került, hogy két hétig szabin leszek.
My boys: Kedvenc Bölcsész és Nagydumás munkatárs.
A szívem azóta is mosolyog a tényen, hogy they're my boys.

Kellenének amúgy nevek meg egy virtuális túra az irodában, mert egyre jobban bírom őket, és egyre több helyet foglalnak a szívemben ezek a random emberek, akikkel összefújt a szél egy irodaépületbe.

Azért persze paranoid vagyok, hogy csak én kötődöm ennyire, nekik fel se tűnne, ha egy nap nem mennék többet, de na, apró lépésekben haladunk előre.

Band of Brothers

Amikor jelentkeztünk a csapatépítésre, be kellett jelölni, hogy 'Team base' vagy 'Team scavenger' akarok-e lenni - mi hárman, Nagydumás és Kedvenc Bölcsész munkatárssal gondoltuk majd akkor mi összeállunk és megyünk scavengernek. Aztán kiderült, hogy a csapatépítés lényege az lenne, hogy vegyüljünk másokkal, jól szétszedtek minket és összeraktak random idegenekkel random részlegekről, ami egyikünknek sem igazán tetszett. Csendesen kifejeztük eme nemtetszésünket a menedzsereinknek, de csak vonogatták a vállukat, hogy hát meg kell ismernünk a többi részleget is.

Aztán ma eljött a nap, Nagydumás munkatárssal összenéztünk, hogy mi ugyan nem megyünk a random idegenekkel, lépjünk meg - Kedvenc Bölcsész munkatárs a kis eminens lelkével nagyon nem akart, mert mi lesz, ha lebukunk és lebasznak, de végül addig piszkáltuk szegényt, hogy ahelyett, hogy csatlakoztunk volna a kijelölt csapatunkhoz hogy nyomokat keressünk a városban, hárman kiosontunk a helyi többemeletes Waterstonesba és kávéztunk meg két órán át böngésztük a könyveket, röhögtünk és dumáltunk mindenféléről.
Háromkor diszkréten visszaosontunk, betúrtuk a hamburgerünket, odaintegettünk a menedzserünknek és nem sokkal később hazamentünk.

Egyre jobban bírom ezt a két kis nyomit, de szerintem ez nagyon átjön.