A. és M. vettek a cicájuknak (a keresztlányunknak, ahogy a köztudatban él) a nyakörvére egy kis bilétát, amin szerepel a neve, hogy "I'm an indoor cat, please call my owner" és mellette a címük-telefonszámuk.

Mi Medveggyel továbbfejlesztettük, hogy majd a gyerekünknek is lesz hasonló, csak "My mom is a psycho, please call my father".

(annó, amikor Purr és Pó hajnalban fejemen pattogó, ordibáló kiscicák voltak, akiket még nem is szerettem, egyszer sírva fakadtam Medvegynek, hogy én ezt nem akarom, kirakom őket egy kartondobozba az utcára. azóta visszatérő közös poénunk, hogy haha majd ha gyerekünk lesz, őt is az első nehézségnél betolom egy random kapualjba és otthagyom, és Medvegynek kell érte menni)

Tegnap először tömegközlekedtem egyedül, M. és én beubereztünk a belvárosba (mert itt még van Uber, just sayin), nézelődtünk kicsit, csak neki utána még volt programja, szóval egyedül mentem haza. Mindenki jobban aggódott értem, hogy fog menni, mint én, de nem volt semmi gond: megismerem már azokat a tájakat, ahol korábban jártam és nagyjából irányba tudom magam állítani, ami olyan jó érzés! Bedugtam a fülem, szólt a zene és nézelődtem az ablakból, jó volt nagyon.

Ja és amikor a buszra átszállva le akartam húzni a kártyámat, nem olvasta be, és a sofőr csak legyintett, hogy hagyjam, így az az utam ingyen volt. 

Szóval a tegnapi egy több szempontból jó nap volt.

Gotham in Nottingham

A beilleszkedésemet elősegítendő legyőztem a belém nevelt gátakat - és emberek közé mentem leggingsben. Nem álltak körbe és röhögtek ki.

Nem szeretném a hozzám közel álló távolélőket nyomasztani a saját életképtelenségemmel, szóval nem mertem elmondani a szüleimnek meg BFF-nek, hogy tegnap fél órát bőgtem a vécében azon, hogy nem tudok angolul, nem fogok munkát találni, és amúgy is egy csőd vagyok.
Már nem kell engem sajnálni, ittam egy kis cidert és elmúlt a nagy világfájdalom, vagy legalábbis kevésbé rossz.

De ettől még továbbra is úgy érzem, hogy minden egyes angol nyelven lebonyolított telefonhívás levesz az életemből két évet.

Kezdem megszokni az időjárást, igazából még illik is hozzám: ez az a fajta, amihez sosem lehet megfelelően öltözni, szóval egyáltalán nem gáz, ha nem is próbálkozom.

(magyarázat a címhez meg a képhez)

Depresszióvonat

Lakást találni nem egyszerű.

Ingatlanosokkal telefonon beszélni sem az. De legalább már nem szégyellek visszakérdezni, ha a lehadart szöveget nem értem elsőre.

Ma azt álmodtam, hogy hazamentem, és a szüleim kiürítették a lakásunkat, mondván, mi már úgysem jövünk haza.

Az ellenkezőjéről ezerszer meggyőztek már, hogy az a kis lakás ott fog minket várni, mégis sírva ébredtem, és most sincs túl jó hangulatom.

Annak ellenére, hogy megérkezett a sárga esőkabátom amazonról.

Mondtam már, mennyire meglepődtem, hogy Angliában - esik az eső? kb minden nap? valamilyen szinten?

Insert surprised pikachu.

Meglepő dolgok tudnak hirtelen hiányozni, amikért eddig csak benyúltam egy fiókba-szekrénybe, de most nincsenek, pl. az eastpak övtáskám, amit ötévente használok, vagy a post-itjeim az íróasztalomról.

Voltunk M.-mel lányoskodni a Primarkban is: nem estem túlzásba, csak olyanokat vettem, amikre tényleg szükségünk van (otthoni papucs, futónaci, törülközők).
Meg egy banános fürdőnadrágot Medvegynek, hogy ő lehessen a Banana man.

Vettem egy futócipőt is, mert a rengeteg eszemmel csak benti edzőcipőt hoztam, így meg nincs miben futni járni. Találtam egy kb. ugyanolyat, mint a mostani Adidas extrakényelmes utcai cipőm, csak futó verzióban, szóval jeej.

nincs másik

Új hobbim különböző élelmiszerboltokba járni és felmérni a kínálatot.
Ennek fényében különösen vicces, hogy amikor a CV-met raktam össze, elbizonytalanodtam, hogy mennyire akarok dietetikusként dolgozni, és végül kétféle CV-t írtam, egy diet specifikus és egy általános verziót.

Ma lamentáltam, kenjek-e fel fényvédőt, de pff Angliában vagyunk felkiáltással nem tettem - le is pirult az arcom.

Megnéztem a Capote-t megint, de most először eredeti hanggal. Újra és újra meghajlok PSH döbbenetes színészi tehetsége előtt, olyan kár érte. Ugyanitt ajánlom a Kételyt is, nem könnyű film, de annyira jó, hogy napokig nem tudja az ember kiverni a fejéből.

Kaptam két új bögrét, egy cicásat és egy rókásat.
Alig várom, hogy berendezhessem a kis konyhámat is.

Csak a hazai hírek ne lennének ilyen nyomasztóak.

Elvittük a biciklijeinket szervizbe, hát én teljesen odavoltam, kb ilyen fejjel néztem a mestert:

...aki egy szakállas, könyékig olajos kezű ürge, akinek a bőr kötényéből mindenhonnan szerszámok lógnak, és sütött belőle a szakértelem.

Első körben Medvegy biciklijét nézte át, beállította a fékeket, majd intett, hogy jöjjek én.

Ugyan valóban vannak gondok, ahogy sejtettük, de megdicsérte, hogy egy igazán szép járgány: úgy ötven éves a lehet és még kézzel készítették, gyorsan el is magyarázta, hogyan.
Aztán felsorolta, milyen bajai vannak, és ezeket hogyan kell megjavítani; itt hagyhatom a biciklimet, de éppen nincsenek meg a szükséges alkatrészek, nekik kell megrendelni és akkor ő felszámol nekem még ezért munkadíjat - sokkal egyszerűbb, ha hazamegyek, megrendelem ebay-ről az alkatrészeket én, visszajövök, és akkor ő összerakja nekem.

Aztán utunkra engedett.
Mindezt ingyen.

Az egy dolog, hogy aztán hazafelé Medvegy alatt egy meredekebb emelkedőn kettétört a hátsó kerékben? váltóban? valami, de azt is hozzá fogjuk visszavinni, mert engem megvettek maguknak örökre.

SZABADS... i mean FREEDOM

Az első helyi, akivel angolul beszéltem, egy pharmacist assistant volt: visszatért a kinövés az ujjamra, amiről tavaly azt hittem, lekezeltem, csak aztán az államvizsga alatt nem volt időm magyar bőrgyógyászhoz menni, utána meg kedvem nem volt, most meg itt vagyunk.
Medvegy utólag megdicsért, hogy ügyes voltam, mire lazázva vonogattam a vállam, de azért leizzadtam a kb. tízperces esemény végére.
(eléggé ráparázunk az angol nyelvtudásunkra: az eddigiek alapján ez egy magyar betegség, a helyiek elvileg mind rettentő rendesek, de mi valamiért azonnal tökéletes arisztokratikus elit angolsággal akarunk beszélni, ami - meglepetés, nem megy elsőre. majd belejövünk remélhetőleg, csak hát sokat fogunk szorongani addig.)

Ma vettünk két biciklit is használtan, A. elvitt az átvétel megbeszélt helyre. A Medvegy által kinézett bicikli teljesen rendben volt, az enyémnél viszont akadtak gondok, a két fékből fél fogott rendesen, és mivel nem fértek be a kocsiba, nekünk kellett hazatekerni, szóval a hazaúton a forgalomban rendesen halálfélelmem volt. Ráadásul végig mantrázhattam magamban, hogy balra tarts, balra tarts, és így is háromszor sikerült átirányulni a szembe sávba. Jó kör lesz még ezt is megszokni.

Karantén 14/12 - közeleg a vég(e)

Hármas videókonferencia, apukám munka közben, anyukám otthon.

(anyukám nyilván nem egy macska, csak megpróbáltunk bondolni Purr-ral videón keresztül, mint az ábra mutatja, elenyésző sikerrel)

Pénteken megvolt a diplomaosztó, amennyire meghatódtam a képektől, hogy faszért nem vagyok ott én is, utána jöttek az élménybeszámolók a kis barátoktól, hogy mennyire kényelmetlen volt órákon át csoffadni a műanyag talárban meg a maszkban, szóval azóta elmúlt.
Nem tudom, miért gondoltam, hogy ez más lenne, mint az életem bármelyik Nagy Eseménye eddig, amikor sosem éreztem az emelkedettséget, csak a kínos apróságokat (fenekembe vág a bugyi, melegem van, izzad a kezem, mikor lesz ennek vége, haza akarok menni).

Az amazon prime viszont csodálatos találmány, és egyben rettentően veszélyes is.

Blogger kihívás - második fele (meg karantén 14/11)

4. Képregény - rajzolj egy három kockából álló képregényt, ami bemutatja, milyen voltál ovis-általános iskolás-gimis korodban!

Ezt a feladatot élveztem a legjobban, pedig az elején nem tudtam, hogyan álljak neki.
- Az óvodában vidám, mosolygós, boldog kislány voltam, pöttyös labda volt a jelem, volt egy Coci nevű mackóm, imádtam rajzolni és alig vártam az iskolát.
- Általánosban egyrészt maradtam kis vidám és mosolygós, boldog voltam a kis barátaimmal, közben pedig én voltam az a kis görcs osztályelső, aki nyöszörögve jelentkezett és sírva fakadt, ha négyest kapott.
- Gimiben váltam azzá a neurotikus, depressziós nyomivá, aki most is vagyok. Nem sok időm volt unatkozni akkoriban: ekkor került az életembe Medvegy, szereztem jogsit, tanultam emelt kémián és a sulis angol-héberen kívül németül, és felfedeztem a metálzenét. Ja és dauerolva volt a hajam, ami amúgy meglepően jól állt - Medvegy azóta emlegeti, hogy nem bánná, ha újra rászánnám magam.

5. Dalszöveg - melyik az a dalszöveg, amiről egyszer azt gondoltad, olyan, mintha rólad írták volna?
Nem szoktam ilyet gondolni: kicsit felszínes, de előbb a zenébe szeretek bele, csak utána kezdek odafigyelni a szövegre is. Ráadásul amiket hallgatni szoktam, vagy történetet mesélnek el, vagy szerelmi bánatból íródtak, és hát mindkettővel nehezen tudok azonosulni.

6. Kézírás - írj le kézírással egy verset!

Csak az első két versszak fért ki.

7. Passzold tovább - mi az a három dolog, amit szívesen megkérdeznél a többi bloggertől?
- Milyen furcsa élmény vagy dolog váltott már ki belőletek motivációt valamire?
- Mi volt az utolsó dolog, amiért képesek voltatok rajongani? olyan tinilányosan-belül sikoltozósan.
- Milyen a jelenlegi telefontokotok?

Blogger kihívás - első fele (meg karantén 14/10)

Már az első körbe be akartam csatlakozni, csak pont akkor eszkalálódott az államvizsga stressz meg hát el voltam foglalva a szorongással és a tanulással, de ím a második körre már senki sem tud visszatartani. Házigazda Kami, heti kihívás ötletgazdája Róka.
(külön köszönet Medvegynek, akinek az ipadje nélkül eme kihívás lényegesen kevésbé lenne képekkel ellátva. Ugyanitt elnézést kérek a minőségért, még csak barátkozom a rajzos app-pal, plusz ezer éve nem rajzoltam már rendesen.)

1. Rutin - Mi a hétköznapi, hétvégi rutinod?

Nem vagyok az a rutinos típus, ami egyrészt elég szar, másrészt... hát ja, főleg hátrányai vannak, mivel ha kiesik az életemből az a külső hatás, ami keretet ad a napjaimnak (munka, suli), gyakorlatilag szétesem és csak pizsamában lézengek egész nap.
Általánosságban azonban igaz, hogy a napjaimnak két fix pontja van: reggeli ébredés után, lefekvés előtt meg fogmosás és ágyban 9gag görgetés. A kettő között meg...

2. Rajzold le a kedvenc történeted főhősét, írd le, miért pont őt tartod a legjobbnak!

Unalmas leszek, de nem nagyon vannak kedvenc történeteim, amiknek a szereplőit jól esne lerajzolni. Amire ráfüggtem nemrég, az a Capote film, szóval legyen Truman Capote, aki akármekkora seggfej is az egész film alatt, az ember nem bírja levenni róla a szemét.
Ennek fényében talán Philip Seymour Hoffmant szeretem igazán, nem is Capote-t, de no.

(elnézést, de nem volt erőm egy ilyen komoly portréval kezdeni, szóval a kép nem saját termés: megnyitottam a képet, rádobtam egy layert, átrajzoltam, majd töröltem az alapot.)

3. +/- - Mi az a három tulajdonság, ami vonzóvá tesz számodra egy embert, és három, ami kifejezetten taszít?
+ A jó humor szexi, ez szupertény. Ha valakivel hasonló a humorunk, titokban én már örökbe is fogadtam az illetőt.
+ Tudás, és ez alatt nem csak az intellektuális tudást értem, hanem a szakértelmet, amikor valakin látszik, hogy nagyon mély és alapos ismeretekkel rendelkezik a területén, legyen az irodalom, történelem vagy kertészkedés...
+ ...és ezt a tudást szívesen és lenézés nélkül képes átadni. Fura vagyok, de engem általában nem zavar, ha én vagyok a leghülyébb ember a teremben, amíg a többiektől mind tudok tanulni.

- Lenéző, leereszkedő stílus - társulhat akármilyen nagy tudáshoz vagy tapasztalathoz, az az ember nálam már hátrányból indul.
- Udvariatlanság. Ha valaki bevág elém az ajtónál, indokolatlanul bunkó vagy nem adja meg az alap tiszteletet másnak, akármilyen szép külsőleg, számomra végtelenül taszító.
- Lustaság.

Folyt. köv.

Karantén 14/9 - not great, not terrible

Lassan, de biztosan telnek a napok, szenvedésem mértéke egy tízes skálán úgy egy zsibbadt 5,2 - a konkrét hisztin már túlvagyok, csak nagyon nagyon mennék már ki. Boltba, az utcára, emberek közé, felfedezni az új kis környezetemet. Meg venni egy biciklit és tekerni, hogy érezzem az arcomon a szelet.

Anyukám veszi át a diplomámat jövőhéten.
És én még azt hittem, Medvegyé volt ünnepélytelen, amikor besétáltunk a TO-ra és a kezébe nyomta a morcos TO-s néni, de haha, ő legalább jelen volt a saját diplomája átvételekor.

Apukám beletartotta Purrt a kamerába tegnap, Medvegy szerint a szomszéd házban is hallottak engem ("hát szia malac, itt a mami! malac! malac! malac, ide nézz rám!" - inaudible sírás). A macska persze le se szart.

Karantén 14/5 - harmadán túl

A pénteki nap nagy eseménye volt, hogy Medvegy beszélt a postással. Ilyen ingerszegény az életünk.

Mondjuk nem panaszkodom, ma grilleztünk négyesben, Medvegy és M bosszúból óbégató fókahangokkal kommunikálnak egymással, ha a szomszéd gyerekek hangoskodnak a kerítés előtt.

Kiolvastam még egy könyvet, ezt már angolul. Viszont most a Férfiidők lányregényét olvasom, ami kicsit nehezebben csúszik, de ezzel együtt nagyon-nagyon tetszik.

Viszont M és én megnéztük a 365 days-t Netflixen, az embereink a feléig bírták, de mi fetrengtünk a röhögéstől. Józanul, komoly szórakozás céljával való megtekintésre ettől még nem ajánlom senkinek.

Karantén 14/3 - esik eső karikára

Kiolvastam két könyvet. A kindle az utóbbi idők legjobb vétele volt.

Kaptam egy új telefont, mivel a dual simesnek vett sajátom nem vette az angol sim kártyámat. Kicsit sajnálom, habár nem nagy veszteség: a régi már három éves volt, repedt kijelzővel, állandó nyűgökkel, szóval időszerű volt a csere.
Amúgy menőség a tetőfokon, Medveggyel választottunk magunknak telefonszámot, az övé xxx10, az enyém xxx11.

Tegnap csak egy kicsit sírtam, ma már egyáltalán nem!

Életemben nem énekeltem magyar népdalokat, mióta itt vagyunk, csak azokra van dallamtapadásom.

Amúgy csak a poén kedvéért, de mióta itt vagyunk, folyamatosan felhős az idő, és minden nap esik. Amikor csomagoltunk, megkérdeztem, milyen az időjárás, és ez alapján rövidnacikat, kánikularuhákat pakoltam. Az otthoniak persze versenyt röhögnek egymással, hogy úgy mégis mire számítottam, én pedig kínomban visszaröhögök, hogy végülis tényleg, mire számítottam..?

Karantén 14/2: szepaszori

Én: Erős, független, 27, sőt, majdnem 28 éves nő vagyok, aki inkább várja, semmint fél a közelgő Új Életet jelentő költözéstől.

Ugyancsak én: A repülés napján körülbelül éjféltől hajnali hatig kisebb-nagyobb megszakításokkal folyamatosan bőgtem, beleértve az utolsó pakolást, az utat a reptérre, a búcsút és a reptéri várakozás nagy részét, hogy aztán az új életembe kibőgött szemekkel, piros orral és rendkívül labilis mentális állapotban érkezzek.
Ja, és még mindig sírva fakadok a legkisebb provokációra.

Amúgy minden oké, de tényleg - ezt különösen vicces bőgve mondani a szüleimnek a telefonba, akikkel még nem tudok úgy beszélni, hogy ne sírjam el magam, és BFF-fel is a minimálisra szűkítem a kommunikációt, amiért jelenleg szörnyen érzem magam, de szerintem mindenkinek jobb ez most kicsit így.

Kicsit megértem, miért veszik el a telefont a nyári tábor alatt a gyerekektől.

Egész jól viselem érzelmileg A Dátum közelgését: vidáman búcsúzom Budapesttől, a barátoktól és a szüleimtől már érzelmesebben, de összességében pozitív hangulatban, elvégre internet - de a macskák egyetlen nyávogására zokogva fakadok. Főleg Pó érzi, hogy valami nagyon készül, és teljesen kétségbe van esve, amitől persze én is.

Furcsa amúgy, elkezdtünk pakolni, és amennyi kacatunk van, amik amúgy kellenek, annyira nem tűnik most esszenciálisnak egyik sem, hogy magunkkal is cipeljük. Aztán persze meglátjuk.

A hétvégére csak annyi tervem volt, hogy kiganézom a lakást, erre nem horgoltam két tokot a kindlimnek..? Prioritások.

Életünk: július 10.-től eltörlik a két hét kötelező karantént az Angliába érkezőkkel szemben.

...kik utaznak 8.-án..?

(nem halasztjuk vagy nem megyünk később, elvégre eddig is számoltunk ezzel a két héttel, de ettől még bosszantó)

Elmentünk Bécsbe a szüleimmel még így utoljára egy egynapos kirándulásra, anyukám háromóránként járt velem segíteni mosni és újrakötni a bálnámat.
Az ilyen dolgokból feltételezi az ember, hogy szeretve és elfogadva van.

Mellesleg életemben először fordult elő, hogy angolul beszéltem egy pincérrel, majd át kellett váltanom németre, hogy gördülékenyebb legyen a kommunikáció. Eddig csak fordítva esett meg, hogy gyakorolni akartam a németet, mire a partnerem angolul válaszolt, én pedig titokban belehaltam a szégyenbe.

Olvasom a Hidegvérrelt, és most jutottam ahhoz a részhez, amikor értelmet nyert a cím és kicsit félre kellett tennem pihentetni a könyvet.

Tegnap voltam végre a híres Pad thai wokbárban, hát amennyire odavan érte mindenki, nem igazán voltam lenyűgözve: a vegánnak összeállított tésztámban tojásdarabok voltak, és olyan rettenetesen sós volt, hogy minimum egy liter vizet sikerült visszatartanom nap végére. Legalább nem fogok rászokni.

Ma megint voltunk a kedvenc fogorvosomnál, már azt is megbeszéltük, hogy van egy vadászgörénye. Szerencse, hogy kb. egyidős velem, szóval amíg nyugdíjba nem vonul, járhatok hozzá hűségesen.

Tetoválás: meglepően macerás karban tartani, én komolyan azt hittem, csak rám dobják és cső. Eleinte eléggé megrázott, hogy most meg háromóránként mosom, szárítom, kenem, fóliázom, de ezt is meg lehet szokni. Az jobban megrázna, ha elfertőződne, szóval ez segített motivációt nyerni.

Happy whale noises

Megvan ez a poszt, amiben azt magyarázom, miért játszanak olyan nagy jelentőséget az életemben a bálnák?

Jokes on me.

...és ez nem lemosható