Kevés kommenttel lehet úgy felhúzni, mint ha valaki az "ébredjetek fel" vagy "nyissátok ki a szemeteket" kifejezéseket használja, mert meg van róla győződve, hogy mindenki "agymosott birka" - bezzeg ő, ő már megnézett a témában két youtube videót és négy cikket tudnodkell.info-ról.

Tegnap megint volt egy olyan homályos látásos-fejfájós-hányingeres rohamom (a moziban kezdődött az új Amityville közben, Medvegy szerint csak a különösen pocsék filmtől lettem rosszul). Most nem kicsit vagyok nyugtalan, mivel ezekre a tünetekre az első találatok között szerepel a stroke, a tumor és egyéb szexi agybetegségek, szóval ez már nem tréfa. Pedig utálok orvoshoz járni.

Nincs sok drága berendezési tárgyam, mert alapjáraton nem hiszek benne, hogy több pénzt kéne kiadnom egy használati tárgyért a szükségesnél csak azért, mert nagyobb az esztétikai értéke. Ennek értelmében két darab tányérom van összesen a Butlersből - vagyis már csak egy, hála Purritónak. I can't have nice things, I have two cats.

Miss Pöttyöspocak és Mr. Destruktív

Megkaptuk az esküvői képeinket is. Őszintén szólva nem vártam sokat, annyit reméltem, egy profilképre meg egy borítóképre való csak összejön majd - hát erre annyi cuki képünk lett, hogy egy órát ültem fölöttük, melyikeket töltsem fel. Pedig leszoktam róla, hogy megosztom az életemet facebookon, de most nem bírtam magammal.

A közösségi oldalak nagy dilemmái ezek.

A gyűrűkönyvünk

So it begins

Én: *élménybeszámoló az esküvőről* ...és végig izgulhattam, nehogy megjöjjön, mert hát lányos napok plusz fehér ruha...

Más: Miért, nem szedsz már fogamzásgátlót?

Én: Nem, egy ideje abbahagytam.

Más: Csak neeeeem? :) :) :) :)

Medvegy szülei (AZ ANYÓSOM ÉS AZ APÓSOM, OHH GOD) már nem voltak ilyen diszkrétek, a nászút utáni vendégségnél konkrétan rákérdeztek, hogy akkor most a gyerek jön, nem?

A szelfiszépítés funkció a telefonom kameráján kiszépíti a mintát a macskák bundájából.

Akármilyen kötelességem is van éppen, előszeretettel bújok ki alóla és keresgélek helyette inkább teljesen irreleváns témákban az interneten.
Így telhetett a tegnap estém rendrakás helyett azzal, hogy a nőgyógyászat történetéről olvastam (mert mi is lehetne izgalmasabb az orvostudomány azon ágának fejlődésénél, amit évszázadokon át elnyomott a prüdéria) és végül megkoronáztam néhány náci háborús bűnös kivégzési videójával.
Már előre látom magam előtt.
- Anyaa, mi lesz ma az ebéd? És miért üvölt a bizarr német folkmetál a háttérben?
- Csitt, Hansi, a mama most a XVIII. századi férfi fehérneműkről olvas.

Tegnap munka közben megkívántam a magyar kortárs irodalmat, úgyhogy bementem egy könyvesboltba és hazafelé a villamoson már a második Grecsó regényemet olvastam.
Ma pedig az aperol spritzet kívántam meg, úgyhogy most éppen azt kortyolgatok. Kedd este, mert yolo.

Befőttesüvegből, fém szívószállal, a háttérben az esküvőről hátramaradt dekorációval.

Medvegy szerint hipszter vagyok és Berlinben a helyem egy reKanken hátizsákkal, de nem is értem, miért mond ilyeneket.

Átrendezzük a lakást (két szekrényt megszüntetünk és beszerzünk három újat + egy sütőt), de nem ám úgy, mint a normál emberek, hogy két nap tömény szenvedés és utána szépséges újdonságok, nem, hanem apránként. Szóval egy hete minden délután fokoztam kicsit az itthon uralkodó káoszt: kezdetnek leszanáltam két hatalmas zsáknyi kacatot és tegnap volt egy túránk az IKEÁba, szóval már félig összerakott és bedobozolt új szerzeményeink is vannak. 

Ilyesmi lehet a pokol is, egy soha véget nem érő rendrakás.

Mellesleg ezzel együtt is meglepően zen vagyok manapság, minden akadályt mosolyogva fogadok, munkahelyen elvagyok, a sulikezdést meg végül azért várom már. Úgy tűnik, jót tesz a házasság az idegrendszeremnek.

Be akarom festeni kékre a hajamat. 

Nagyon nagyon régóta húzom már (barátaim nyilatkozhatnak erről, kb. két éve nyígok róla), és igazából megfogadtam, hogy az esküvő után kék vagy szőke leszek. Most nem tudok dönteni. Igazából valami ilyesmi < lenne a cél, csak félek, hogy két mosásig lenne csak ilyen, aztán meg bajlódhatnék a szarrá tört, csufi zöldre kopott hajvégeimmel. Jól megjártam ezzel a hülye kékmániámmal, miért nem tudom a lilát vagy a rózsaszínt szeretni.

Furcsa még, hogy már nem kell szolgáltatókkal egyeztetni, dekorációt gyártani vagy ötletekért bújni a pinterestet.

Hazaértünk, és még mindig el vagyok varázsolva.

Itt az a bőrönd még félig üres.
Hazafelé már nem volt az.

Az egyik kolléganőm mondta sejtelmesen somolyogva, amikor már csak napok voltak hátra a lányságomból, hogy meglátom, a házasságtól nem változik meg köztünk semmi - de közben mégis minden megváltozik majd. 

És tényleg.

Mert attól még, hogy már van hivatalos papírunk róla, hogy bírjuk egymást, nem változtak a terveink a jövőt illetően, nem most költöztünk össze, évek óta együtt élünk már... és mégis, mosolyogva emlegetjük a másik új titulusát ("Férjem?" "Igen, feleségem?"), és valahogy felnőttnek érzem magam.

Még akkor is, ha hazaérve felváltva rajongjuk körbe a macskáinkat, és Pózi borotvált pocakján látszik, hogy igazából nem is vörös csíkjai, hanem pöttyei vannak, és hát mi aranyosabb egy fehér alapon vörös pöttyös pocakú kiscicánál?

Ja, két könyvvel indultunk el Berlinbe, és tizenkét könyvvel + három újsággal jöttünk haza. Tegnap pedig kaptam még egy könyvet, mert kell valami új magyarul is. Sallala.

nincs több "jézus milyen lesz a hajam" poszt

Imádtam minden egyes percét, egyszerűen tökéletes volt.

Mesélek majd még, hogy hogyan sikerült minden ennyire csodálatosra meg hogy milyen furcsa Medvegyre a férjemként hivatkozni*, csak most be kell pakolnunk a nászútra is.

*Érdekes, vőlegénynek sosem hívtam, most pedig minden adandó alkalommal a férjemre hivatkozom.