im so sensitive i wasn’t made for earth

A horrornovellás könyvemben az egyik történetben súlyosan megsérül az egyik szereplő cicája.
Én abban a pillanatban átadtam Medvegynek és kértem, lapozzon oda, ahol már kifutott az esemény: percekig olvasott, majd az ujjával mutatta a sort, ahonnan biztonságos volt tovább olvasni.

Most kezdem annyira unni a nyári szünetet, hogy elővettem a tanulnivalókat, szakirodalmat és szakdoga témámat. Ez egy szint.

Kicsit nemjó manapság. Mindig olyan hülyén érzem magam, hogy mi jogom van nekem kicsit is nemjól érezni magam, amikor a szeretteim vigyáznak rám, gyakorlatilag vattába vagyok csomagolva és valamiért a környezetemben lévők sem gyűlölnek, szóval ha valakinek, nekem igazán nem lenne okom panaszra - és lőn, itt vagyok és panaszkodom.

Ezért nem tudom, érdemes volt-e egyáltalán megtörni a csendet, de a művészi kép Purr koszos kis sonkájáról talán kompenzál valamelyest.

Élő közvetítés a pokolból

Már lassan három órája főzöm a babot, amit már tegnap beáztattam, de még mindig roppanós.

Talán onnan érzem, hogy telik az idő, hogy A Danaidában már nem a bizonytalan, tanárába szerelmes egyetemista Katalinnal azonosultam, hanem a férjéről gondoskodni vágyó és házasságát elemző Katalinnal.
Ezért szeretek újraolvasni, főleg olyanokat, amelyeknek minden olvasásra más a mondanivalója.
Szabó Magda pedig egyre biztosabban beírta magát a kedvenceim közé, minden könyvénél kicsit azt érzem, hogy a könyv is olvas engem, és nem mindig tetszik, amit így együtt találunk magamban.



Beneveztem a műanyagmentes júliusra - és nekifutásból belebuktam, mert másodikán járt le a macskák spot-onja: ami a nem-kisállattartók kedvéért egy kis vegyszerrel teli műanyag pöcök egy másik műanyagdobozban.

Dolgok, amik egyszerre szörnyűek és töltenek el elégedettséggel nr. 1: tüsszentéskor megérezni az előző napi edzést a hasizmaimban.

Primo Victoria

Sikerült az utolsó vizsgám és beírták az utolsó jegyemet is, a harmadévet ezennel lezárom.
Csak kicsit akartam magam elsírni, amikor a hétfőin a szerzett nemtúljó jegyemet a tanárnő úgy írta alá, amikor megköszöntem, hogy "Nem szívesen, Viktória, menne magának jobban is...", aztán megígértette velem, hogy többet ilyen gyenge teljesítményt nem lát tőlem, én pedig a folyosón kb fél percig tudtam örülni, azóta az elégségesemen emésztem magam.
Nyaff.
Elszoktam tőle, hogy egy tanár megjegyzi az arcomat, ismeri a képességeimet és elvárásai vannak, és most nagyon fura.

Viszont szokás szerint vad éléssel ünneplem a vizsgaidőszak lezárultát, mindenféle értelemben. Most lenne kis időm takarítani, erre kávézom, olvasok és a The Last Czarst nézem.
¯\_(ツ)_/¯

Ja, és megyünk januárban Sabaton koncertre.