Manapság hetente kétszer dolgozunk otthonról, kedden és csütörtökön. Reggel lövöm be a laptopom, és az USB C port nem érzékeli a kis biztonsági kulcsomat, ami végülis annyira nem fontos, csak ahhoz kell, hogy rácsatlakozzak a VPN-re és hozzáférjek minden belsős rendszerhez. Szóval lecsaptam a laptop tetejét, írtam a menedzseremnek mizu, és SOS szabit vettem ki mára, mert én ugyan be nem megyek az ITra csak ezért.
Szóval kitakarítottam, felmostam, mindjárt elpakolom a szégyenkupacokat a lakás különböző pontjairól is, csak előtte lesétálom a 10 000 lépésemet az álló íróasztalomnál a sétálópadomon. (ma érkezett és fel kellett vágnom vele)
Lett egy új macskánk, Dave-nek neveztük, egy csipogós vörös kisfiú. Imádom, hihetetlen cuki, de ugyanúgy elsírom magam néha, annyira hiányzik a malac és annyira elszomorít hogy az utolsó hónapunk úgy telt, ahogy.
Nem fogok róla külön írni mert emlékezni sem akarok erre az időszakra (mintha lenne esélyem elfelejteni lol), de röviden annyi, hogy soha nem volt baj a fogával, hanem ez egy nagyon atipikus tünete volt a ráknak, amit mire felfedeztek a szomszéd városban lévő specialista állatorvosnál addigra lényegében felemésztette a teljes hasüregét.
Na de más, mert nem akarom végigbőgni a szabadnapomat.
Dave illegálisan cuki és nem győzünk lelkendezni, milyen szerencsések vagyunk vele, hihetetlen szerethető kis természete van, de majd meglátjuk, milyen lesz felnőttként.
Regisztráltam levélben szavazásra, határozottan nem tegnap délben amikor (pesti idő szerint) 4 volt a határidő. Talán idén végre végre végre, de őszintén, tökre nem hiszek már ebben az egészben, de akkor se rajtam múljon.
Kezd kitörni a tavasz itt Angliában is, szinte újra érzem, hogy van értelme az életnek.
