Nincs jó kedvem, fel vagyok kúrva, mert félek hogy a kis vörös szar aki a malacformájú lyukat hivatott betölteni a lelkemben egyre jobban ránő a Brit Fiúra - követi mindenhová, a macskának konkrétan nincs saját szaga, ha belefúrom az arcom cigiszagot érzek, mert együtt járnak dohányozni is.

(ha olyan sötét lenne a humorom, mint amilyen mondhatnám hogy haha dolgozik rajta, hogy beteljesítse a végzetét és belehaljon valamilyen rákba, mint ahogy az összes macskám eddig akit igazán megszerettem)

Visszavonom a lelkendezésemet a tavaszról, azóta elmúlt, a lelkendezés meg a tavasz is.

Vasárnap M bevitt vendégként a szuperfancy wellness klubba, ahová manapság kezdett járni (BFF és M egy hónap különbséggel szereztek új, elég jól fizető melókat, és amennyire örülök nekik, úgy szorítja el a torkomat a féltékenység, de ez egy másik bejegyzés témája lehetne), edzikéztünk egy akkorát hogy majdnem meghaltam, majd döglöttünk fél órát a szaunában. Jó volt.
Most mondjuk annyira nem jó mert olyan izomlázam van, hogy nyögve lépcsőzőm.

Közben a kis vörös szar idejött és dorombolva rám feküdt szóval az első bekezdéses krízis is visszavonva.

Most küzdök kicsit megint magammal, mit akarok, az élettől, magamtól, mi a pöcsömet csináljak. Kicsit úgy érzem magam, mint a csaj a Wild-ban, mondanám hogy énis elmegyek sétálni egy nagyon nagyot, de egyrészt punci vagyok, másrészt ebben az ekonómiában úgy kapaszkodom a munkámba, mint egy bébimajom az anyjába.

Nah

Manapság hetente kétszer dolgozunk otthonról, kedden és csütörtökön. Reggel lövöm be a laptopom, és az USB C port nem érzékeli a kis biztonsági kulcsomat, ami végülis annyira nem fontos, csak ahhoz kell, hogy rácsatlakozzak a VPN-re és hozzáférjek minden belsős rendszerhez. Szóval lecsaptam a laptop tetejét, írtam a menedzseremnek mizu, és SOS szabit vettem ki mára, mert én ugyan be nem megyek az ITra csak ezért.

Szóval kitakarítottam, felmostam, mindjárt elpakolom a szégyenkupacokat a lakás különböző pontjairól is, csak előtte lesétálom a 10 000 lépésemet az álló íróasztalomnál a sétálópadomon. (ma érkezett és fel kellett vágnom vele)

Lett egy új macskánk, Dave-nek neveztük, egy csipogós vörös kisfiú. Imádom, hihetetlen cuki, de ugyanúgy elsírom magam néha, annyira hiányzik a malac és annyira elszomorít hogy az utolsó hónapunk úgy telt, ahogy. 

Nem fogok róla külön írni mert emlékezni sem akarok erre az időszakra (mintha lenne esélyem elfelejteni lol), de röviden annyi, hogy soha nem volt baj a fogával, hanem ez egy nagyon atipikus tünete volt a ráknak, amit mire felfedeztek a szomszéd városban lévő specialista állatorvosnál addigra lényegében felemésztette a teljes hasüregét.

Na de más, mert nem akarom végigbőgni a szabadnapomat.

Dave illegálisan cuki és nem győzünk lelkendezni, milyen szerencsések vagyunk vele, hihetetlen szerethető kis természete van, de majd meglátjuk, milyen lesz felnőttként.

Regisztráltam levélben szavazásra, határozottan nem tegnap délben amikor (pesti idő szerint) 4 volt a határidő. Talán idén végre végre végre, de őszintén, tökre nem hiszek már ebben az egészben, de akkor se rajtam múljon.

Kezd kitörni a tavasz itt Angliában is, szinte újra érzem, hogy van értelme az életnek.