Ja, és voltunk Rám-szakadékban (nem én vagyok az a lány, aki leesett és combnyakát törte). Előtte otthon hisztiztem egy sort, hogy én mégsem akarok hátizsákot, tizenhárom éves korom óta nem hordok hátizsákot mert teljesen nőietlen és vígan beleférek egy oldaltáskába is, de férfiasan meg lettem fenyítve, így megadóan a hátamra dobtam a zsákom és a converse cipőm is otthon maradt (bokáig a vizes szutymóban valóban praktikusabb volt a bakancs, és senki nem röhögött ki a hátitáskámmal).
Jó sokan voltunk, olyan volt, mint egy természetes pláza, vagyis valaki mindig szerencsétlenkedett előttünk és a gyerekek azt hitték, a karnyújtásnyira lévő szüleik csak akkor hallják meg őket, ha a hangerejüktől belengnek a fák. A mindenhol jelen lévő fila hátizsákokról és eldobott csipszeszacskókról inkább nem írok semmit.
És lázadó mivoltunkat kifejezendő, a többséggel ellentétben mi nem az egyszerű utat választottuk (mert az egyszerű úút csak naivitás), hanem végig hegymenetben mentünk Dömösről Dobogókőre.
Hogy onnan hogy jutottunk haza, az már egy másik történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése