Kész, ma már lelkiismeret-furdalás nélkül bambulhattam a falat. És meg is tettem (csak miután rendet raktam, mert eddig volt kifogásom a szanaszét hajigált kémiakönyvekre).
Az ideggyengeség kezdett elviselhetetlen lenni, tegnap odáig fajultak a dolgok, hogy hosszú percekig hisztérikus állapotban kerestem a függvénytáblámat, mire megtaláltam az ágyon, egy papír alatt.
Ma éjjel azt álmodtam, hogy a kémiatanárom meglapogatta a hátam, hogy menni fog. De nem dédelgetek hiú ábrándokat, mert, hát, egy úrinő nem beszél csúnyán, úgyhogy maradjunk annyiban, hogy ez az egész nem lett valami fényes. Négy óra kínszenvedés, amit csak egyszer szakítottam meg félidő környékén, amikor már nagyon kezdett kilátástalannak tűnni a helyzet és úgy éreztem, nincs tovább, kimentem, sétáltam a folyosón, megmostam az arcom a női mosdóban. Aztán visszamentem és nicsak, lett tovább.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése