Kilencedikben szomorúan vettem tudomásul, hogy a tanárnő az informatikateremben lévő összes gépről letiltotta az MSN-t. Hogy azért mégis tudjunk valahogy információt cserélni óra közben, a barátnőm biztatására regisztráltam az egyik közösségi oldalra, és ott cseteltünk óra közben.
Ott egyébként unaloműzés gyanánt bejelöltem egy csomó embert (fiúkat és lányokat vegyesen), többek között Őt is. Valahogy különösen szimpatikusnak tűnhetett, mert egyrészt nem tekintettem az internetre, mint pasizási csatornára, másrészt kezdeményező fél sem voltam soha, mégis írtam neki: szereti a mazsolát? Nem válaszolt, így a dolgot rövid úton le is zártam magamban (utólag kiderült, hogy tetszettem neki, csak akkor még barátnője volt).
Eltelt egy év, nem jártam többet az informatikaterem közelében sem, úgyhogy az oldalra sem volt többet szükségem. Egyszer mégis értesítőm jött, hogy levelet kaptam. Tőle. Levelezni kezdtünk, majd MSN-ezni (ahol Mazsolás lánynak hívott). Nagy volt az összhang, egyre több időt töltöttem a gép előtt ülve és vártam, hogy írjon végre. Aztán találkozóra hívott, amire tinifilmbe illő sikongatás és ugrálás volt a reakció, és ami végül nem valósult meg. Egy félreértés miatt azt hittem, véget ért, ami el sem kezdődött. Nem írtam neki többet.
Egy este angol házi feladatot írtam (igen, voltak olyan idők), amikor meghallottam a jól ismert MSN-es dallamot. Ő volt az - mi van velem? Kimérten válaszolgattam. Csak miután helyre tettük a dolgokat, sikerült megbeszélni az első randit: október 7, szerda.
Őszintén bevallom, többször megfordult a fejemben, hogy lemondom, mégsem megyek el. Hihetetlenül izgultam. Amikor megláttam, a közhelyekkel ellentétben nem csapott belém villámként a felismerés, nem láttam magunkat az oltár előtt, nem szólt a nászinduló. Nem tudhattam, ő az igazi, de azt igen, hogy jó, hogy nem fordultam vissza.
Az első személyes találkozón be nem állt a szánk, végig beszéltünk (mókás, biztos akkor kezdődött a mai napig tartó séta és duma mániánk). Visszafelé megfogta a kezem: jeges hideg volt. Aztán megcsókolt. Ijedtemben megharaptam.
Azóta együtt vagyunk.
És már mint jegyespár.
 |
| 2009 |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése