A Szent Johanna Gimiről - hosszan és dühösen

Kiolvastam az egész sorozatot és a Kalauzt is.
Én nem vagyok normális.

Először csak csendes közönnyel figyeltem, ahogy a mai tinivilág imádja. Nem érdekelt különösebben, öreg vagyok én már ehhez alapon. Aztán egy csodásan esős januári napon Zsófi magával hozta az egyetemre, hogy elkezdte olvasni, és ezt hiba lenne kihagyni. Felcsigázott, én pedig letöltöttem beszereztem és nekiláttam.
Végigolvastam négy fiktív év krónikáját egy osztályról, akik olyan valószerűtlenek, hogy akár a Marson is játszódhatott volna a történet.

De ezen már nem is akarok fennakadni, hiszen ez egy fikció, vagyis ennek nem lenne szabad befolyásolni az élvezhetőségét. Az én fő bajom, és ezt nem győztem eleget hangsúlyozni, hogy minden szereplő szörnyen egysíkú (noha mind tudjuk, hogy egy sík csupán elméletben létezik): van egy darab tulajdonságuk, ami az egész karakterüket meghatározza, és ebben semmiféle jellemfejlődés nem tapasztalható. Itt megemlíteném az egyetlen pozitívumot, vagyis hogy főhősünk, Reni az utolsó könyvre kezd személyiséget növeszteni - de sajnos egy ritka irritálót.
Az én problémám, hogy ezen személyek logikátlanok és kidolgozatlanok. Pl. a nagy álompasi, Cortez iszonyú menő - de a nyolc+1 kötet alatt nem derül ki, mitől! Csak a saját osztálytársaival beszél, nem jár el sehová, és igazából nem is csinál semmit, amitől olyan oltári népszerű lehetne, csak ül és zenét hallgat.
És a legfurcsább, hogy a mindent narráló Reni, akinek a szemén keresztül látjuk az eseményeket és akinek elvileg minden gondolatát ismerjük, összefoglalható körülbelül három szóban: olvasás, Beatles, Cortez.
De nem csak a személyek logikátlanok, hanem helyzetek is. A Szent Johanna elvileg egy elitgimnázium, ahol a programok és rendezvények alapján igen magas lehet a tandíj. Hogy kerül ide Reni BFFe, az először emó, később hippi Virág, akit körülbelül két IQ pont választ el a keresztnevében szereplő növénytől? De nem csak ő ilyen, szerintem egy külön kötetet kitennének azok a részek, amikor Reniről másolják a házit, Reni súg, Reni segít a dolgozatoknál, vagy amikor valamelyik szereplő viccet csinál a műveletlenségéből. Vagy biztos bennem van a hiba, mert szerintem nem vicces, ha valaki végzősként sem tudja, mit jelöl a periódusos rendszerben a "H".

A sorozat egyébként klasszikus tiniregényként kezdődik, vagyis szimpatikus főhősnőnk meglátja a folyosón és első látásra halálosan beleszeret a suli bikájába, akivel két és fél évig kerülgetik egymást, mire végre elcsattan az első csók egy iskolai bulin. És meg kell valljam, ez a kapcsolat szerintem betegesebb, mint a Szürke ötven árnyalata.
Először is felmerül bennem, mit is szeret ez a legmenőbb, legjóképűbb, leglegleg pasi ebben a szürke egérben. Ez nagy örömömre Reni meg is kérdezte tőle, de maga Cortez sem tudott rá normális választ adni, csak egy közhelyes "nekem te különleges vagy"-al le is zárta, de konkrét példát már nem tudott hozni (míg Ricsi korábban fél oldalon keresztül ecseteli, mit szeret a kis növénynevű csökiben - még az is életszerűbb).
De ha eltekintünk attól, miféle kohéziós erő hozta össze és tartja együtt őket, fogadjuk el, hogy ők igenis egy pár és tekintsük meg őket így, együtt.
Habár nem nevezném kapcsolatnak, mert nincsenek egyenrangú felek. Reni éveken át sírta tocsogósra a párnáját viszonzatlan szerelme miatt, imádja Cortezt, akármit csinál, elfogadja, úgy, ahogy van, egész lényét kitölti és meghatározza ez a vonzalom. Egyébként semmilyenségét csak kiemeli, hogy később az iskola számára csak úgy lesz ismert, mint "Cortez barátnője". Rettentő egészséges. És itt van Cortez, aki ezt az érzelemáradatot... tűri. Állítólagos érzelmeit úgy fejezi ki, hogy Renivel szemben rendkívül protektív. "Ne találkozzunk, inkább tanulj, hogy jók legyenek a jegyeid. Ne maradj fent sokáig, hogy ki tudd aludni magad. Kocsival hozlak-viszlek mindenhová, még a köpésnyire lévő iskolába is. Bántott a világ? Hadd adjak a homlokodra egy puszit! Szeretjük egymást, de eszembe sem jut, hogy lefeküdjek veled (noha férfi vagyok, ráadásul ivarérett)." Ismerős? Mert nekem igen - egy az egyben ilyen a kapcsolatom az APUKÁMMAL.

És hogy van megírva? Nem jól. Rengeteg szóismétlés, ugyanazok a szófordulatok (a végén már felnyögtem, valahányszor Reni automatikusan vagy ösztönösen csinált valamit), még a leírások módja is ugyanaz ("Valaki ezt csinált, valaki azt csinált, megint valaki mást csinált. Hát igen, tipikus hétfő/kedd/szerda/csütörtök/péntek reggel/délután/este").

De van egyetlen egy dolog, amiért mégsem átkozom el az egész sorozatot: jót akar. Próbálja azt közvetíteni, hogy válassz olyan pasit, aki vigyáz rád. Tanulni és olvasni nem ciki. Nem feltétlenül kell részegre innod magad, hogy jól érezd magad. Töltsd hasznosan a nyarat, dolgozz, jótékonykodj. Az újrahasznosítás jó, az állatkínzás rossz. (a legkínosabb témakört, a szexet mégis nagy falatnak gondolhatta, mert leráz minket annyival, hogy tudjuk, megtörténik, de ez "csak a kettőjük dolga".)

Akkor mégis, miért nem szeretem? Mert ezt a tanítást is rosszul csinálja. Ha túl is lépek az olykor szájbarágós stíluson, félresiklik a dolog: ugyanis a "jónak" kijelölt úttól minden már eltérőt (az írón keresztül) Reni kegyetlenül lenéz, ítélkezik, és mégis meglepően elnéző barátaival, ha ezeket a "rosszakat" büntetik. Mert szép és jó, ha elsőre megtalálod a nagy és örök szerelmet, de akkor akinek több pasija van, azt teljesen oké az egész iskola előtt megalázni? Jó dolog a természetes szépség meg Reni "szomszéd lány" stílusa, de aki rövidebb szoknyát és több sminket visel, az ribanc? Az osztály a legjobb az egész iskolában, ezért rendben van, ha az évfolyam másik részének elrontják a szalagavatóját? Csupa ellentmondás ez a könyv, és ez ebben éleződik ki a leginkább: a folyamatos kettős mérce, ami szerint egyesek akármit csinálnak, az elfogadható, mások pedig teljesen jogosan alsóbbrendűként kezelhetőek.

Ezt az egészet az utolsó könyv kiolvasása után öt perccel kezdtem írni, ma reggel fejeztem be, és ezzel lezártnak tekintem a dolgot. Eleget panaszkodtam róla az elmúlt napokban, azt hiszem, nem maradt bennem több gondolat. Legalábbis remélem, és ha fel is merül egy aprócska, majd agyvízbe fojtom, ugyanis ezt itt én most lezártam, és visszatérek a felnőtteknek való felnőttkönyvekhez.