Elképzelem, hogy elvisszük állatorvoshoz, és kiderül, hogy az alvás közbeni rángatózás oka egy inoperábilis agytumor, és el kell altatni.
Magam előtt látom a jelenetet, ahogy beadják neki az injekciót, és utána addig simogatom, amíg el nem hagyja a testét az élet. Aztán hazamegyünk, ketten, üres cicahordozóval (érdekes, kocsival vagyunk és Medvegy vezet).
Még az is benne van a víziómban, ahogy ugyanígy ülök a kanapén, és reménykedve az ablak felé tekintek, pedig tudom: már senki nem fog a mancsával kopogni, hogy be akar jönni.
És ennél a résznél könnycseppek koppannak a papíron, én pedig belátom, hogy komolyan nem vagyok normális.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése