Legyőzöm a világot

Futás előtt - utána már nem mosolygott

Medvegy meg az öccse ma lefutották életük első valódi félmaratonját, méghozzá a Balaton mellett. Jövendőbeli anyóssal és apóssal két órán át ácsorogtunk Siófok különböző pontjain és kerestük a tömegben a két futóbolondot (badumm tss) - a végére már jojózott a szemem a folyamatos koncentrációtól, de legalább eredményezett pár mókás pillanatot ("Az ott nem Medvegy a távolban..?" "Á, tuti nem ő, túl vidámnak tűnik").

És ma láttam egy komoly relationship goal-t, egy idősebb házaspár képében. 50 körüliek lehettek, a feleség futott, a férj majdnem mindig mellettünk drukkolt neki - és valahányszor a nő elfutott mellettünk, a pasi megpaskolta a fenekét. Medvegy szerint teljesen reális számunkra is.

Amúgy döbbenetesen motiváló, hogy az ilyen versenyeken mennyi ember van. És nem csak kétméteres lábú atléták, hanem mindenféle korú, alkatú és edzettségű futó: ősz szakállú úr, kísérettel futó vak srác, látványosan szenvedő kezdők, könnyedén suhanó profik, pálcikalábúak, túlsúlyosak, sőt, kisgyerekek, akiknek a méretében nem is tudtam, hogy gyártanak már futócipőt... és mindenkinek drukkolunk, megtapsoljuk és örülünk nekik a célban. És ez olyan feeling gooddal tölti el még a közönséget is, amire most szükségem volt.