2018. február 25., vasárnap
Tudom, már uncsi
Nem tudom, hogyan lehetséges szerelmesnek lenni egy városba, de ím lőn.
Nézhetem a külvárost buszból elsuhanni, ülhetek egy kávézóban egy kávénak csúfolt, túlcukrozott koffeintartalmú forró ital mellett, vacoghatok süvítő szélben, eshet hó, fagyhatnak érzéketlenné az ujjaim - mélyen legbelül akkor is egyszerűen boldogít a puszta tény, hogy itt vagyok.
Aztán hazajövök, visszaveszem a pár napra reptéren hagyott életemet (megnyugszom, hogy ugyanolyan kis tyúkszaros, nem változott semmi), a csövesszagú metrópótlóból a város putribbnak ás balkánabbnak tűnik, mint valaha, indexre már fel sem merek menni.
A macskák viszont dagadtak és puha a pocakjukon a szőrük, szóval i've got that going for me.
Feliratkozás:
Megjegyzések küldése (Atom)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése