Ma volt szabad másfél órám a belvárosban, úgyhogy beültem a legközelebbi Starbucksba dolgozni a holnapra esedékes előadásunkon, de csak nem boldogultam a nettel. Odamentem a baristához, hogy mi a wifi neve, mert nem találom.
- Ja, úgy egy hete nincs wifi.
:)
Aztán találkoztunk néhány középsulis osztálytársammal, annyit röhögtünk, hogy már fájt az arcom, jól esett a lelkemnek nagyon ez a pár óra. Hazafelé viszont arról beszélgettünk, mennyire durva, hogy szalad az idő, én pedig még mindig annak a kis nyominak érzem magam, aki középiskolában voltam.
Nyilván nem az vagyok (nagyon remélem, hogy nem az vagyok), de mégis.
Most viszont dolgozhatok az előadáson, amit úgy terveztem, abban a másfél órában fejezek be.
Fuck my life.
Tetszik a sneaky fotó a kopperekről :D
VálaszTörlésso diszkrét, much spy ( ͡° ͜ʖ ͡°)
Törlés