ÉLJ, AZ ÉLET A CÉL, NEM A HALÁL

Valamiért újra nő a covid-para, az egyik munkatársat majdnem meglincselték, mert pozitív teszttel jött dolgozni és nem vett maszkot (ami mondjuk valóban türhőség, de ki vagyok én, hogy ítélkezzek - amikor én csináltam ugyanezt, bennem volt annyi, hogy viseltem maszkot, tartottam a távolságot és mániákusan mostam a kezem).
Estére persze nekem is megfájdult a torkom, két negatív tesztbe fájt, mire rádöbbentem, hogy nem fáj, hanem viszket, de nem csak a torkom, hanem az arcom meg a szemem is, és amúgy allergiaszezon van.

Tegnap újranéztem a régi Sideways videókat (ÉS NEMRÉG BEJELENTKEZETT PATREONON, szóval talán egy év után végre lesz új videója, amiben szerepel majd a nevem - még tízezer éve megfogadtam, hogy ha lesz munkám, támogatni fogom, és lőn, amióta feliratkoztam rá, új videói sincsenek), és az egyikben szerepel, hogy amit 13-14 évesen hallgatunk, egy életre hatással lesz a zenei ízlésünkre.
Ezek szerint viszont nagyon rábasztam, mert ennyi idősen volt a akut musicalrajongói korszakom csúcsa, lol.

Azóta amúgy Rómeó és Júliát hallgatok, és a szövegre odafigyelve néha szekunder szégyenérzetem van, mert elhiszem én, hogy nem egyszerű dalszöveget fordítani, nagyjából tartsa meg a jelentést, rímeljen, és a szótagok is jöjjenek ki, de komolyan, néhány dalnál ez volt a legjobb verzió? semmi más nem volt? semmi..?

És apropó fordítás, Victor Hugót olvasok meg a Párizsi Notre Dame-ot, és az egy dolog, hogy néha lelkiismeret-furdalás nélkül pörgetem a lapokat (mert pl. az amúgy éppen beinduló eseményeket megszakítja egy húszoldalas leírás Párizs látképéről - bárcsak viccelnék, de nem), mert fúha, én ehhez túlságosan figyelemzavaros millenial vagyok.