Múlt hétvégén annyira felkúrtam magam a munkahelyi drámán, hogy beadtam a jelentkezésem egy másik Starbucksba tőlünk nem messze. Keddre behívtak interjúra, elmentem, röhögtünk fél órát a menedzserrel, majd ott helyben felajánlotta, hogy felvesz, lehetek műszakvezető is. Kértem két nap gondolkodási időt, szóval csütörtökön munkából hazafelé felhívhattam, hogy ne haragudjon, de semmi értelme nem volt ennek az egésznek, mert lenyugodtam azóta.
Fuck my life.
Közben elmentem rákszűrésre, túléltem, két hét múlva eredmény. Már megint megdicsérték a méhnyakam - kérdés, ez amolyan udvariassági csevely amit mindenkinek mondanak ebben a szituációban, vagy nagyra lehetek magammal, hogy már a harmadik szakember dicséri meg az enyémet?
Megnéztük újra a Book of Mormont, és ha a színházból kilépve nem engem szólít le egy fiatal mormon srác, el sem hiszem, hogy valódi mormonok ekkora marketinges érzékkel rendelkeznek és komolyan megragadták a lehetőséget a hittérítésre.
Ja és betöltöttem a harmincat, ennek örömére foglaltunk asztalt az egyik fancybb étterembe. Előtte reggel elmentünk kávézni, és menet közben elmentünk a Martens bolt előtt, és hát no, végül inkább lemondtuk a foglalást.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése