Update a sétálópadról: most is azon sétálok, itthonról meló közben meg felpattanok és dolgozok 1-2 órát a padról. Kicsit trükkös volt az elején amíg kikísérleteztem azt a sebességet, amivel még tudom az egeret precízen mozgatni az excel táblázaton, de azóta nagy a szerelem, imádom, és beszéljen helyettem a statisztika: nyíllal jelöltem nagyjából mikor vettem. A lépésszámot meg akarom majd növelni még, az utóbbi napokban pihennem kellett mert lesérültem kitörések közben és fájt a seggem.

A héten volt egy interjúm egy belsős "gyakornokságra" amiről cégen belül mindenki már ilyen idegesítő pátosszal beszél, hogy mekkora lehetőség meg ugródeszka a karrierednek. Nyolc embert vesznek fel, huszat interjúztattak és elvileg nagyon sokan jelentkeztek idén (100+), szóval a menedzserem külön odajött gratulálni, hogy már idáig eljutni is mekkora kiváltság és az interjú önmagában micsoda tapasztalat lesz (insert corporate eyeroll).
Már túlságosan belefáradtam ebbe az egész munkadologba amúgy, a jelentkezésem erre a "szupergyakornokságra" konkrétan a határidő napján este 9kor küldtem be miután nap közben elfelejtettem, és néha munka közben görgetem az indeedet és unottan nyomom az "apply" gombot mindegyik melóra, ami fizet eleget és nem hányok a munkaköri leírástól.
Eh, majd meglátjuk.

Letöltöttem egy appot ami limitálja a napi használatot bizonyos appoknál és limitáltam az instagramot napi 6x10 percre, és esküszöm sokkal boldogabb azóta az életem. Letörölni nem akartam, mert gyenge szar vagyok szükségem van a dopaminra, csak na, doomscroll, brainrot, hurr durr, vissza akarom kapni a kreativitásomat.
Észrevételek: nyilván eleinte görgettem helyette mást (vinted, reddit, substack), de mivel azok közel sem okoznak akkora dopamin-löketet, inkább olvasok helyette. Ja és azokat a napi 10 perceket is sokkal jobban megbecsülöm és esküszöm még jobban élvezem így. Szóval ez az évszázad ötlete volt eddig, mondta akaratgyenge főhősünk.

Nincs jó kedvem, fel vagyok kúrva, mert félek hogy a kis vörös szar aki a malacformájú lyukat hivatott betölteni a lelkemben egyre jobban ránő a Brit Fiúra - követi mindenhová, a macskának konkrétan nincs saját szaga, ha belefúrom az arcom cigiszagot érzek, mert együtt járnak dohányozni is.

(ha olyan sötét lenne a humorom, mint amilyen mondhatnám hogy haha dolgozik rajta, hogy beteljesítse a végzetét és belehaljon valamilyen rákba, mint ahogy az összes macskám eddig akit igazán megszerettem)

Visszavonom a lelkendezésemet a tavaszról, azóta elmúlt, a lelkendezés meg a tavasz is.

Vasárnap M bevitt vendégként a szuperfancy wellness klubba, ahová manapság kezdett járni (BFF és M egy hónap különbséggel szereztek új, elég jól fizető melókat, és amennyire örülök nekik, úgy szorítja el a torkomat a féltékenység, de ez egy másik bejegyzés témája lehetne), edzikéztünk egy akkorát hogy majdnem meghaltam, majd döglöttünk fél órát a szaunában. Jó volt.
Most mondjuk annyira nem jó mert olyan izomlázam van, hogy nyögve lépcsőzőm.

Közben a kis vörös szar idejött és dorombolva rám feküdt szóval az első bekezdéses krízis is visszavonva.

Most küzdök kicsit megint magammal, mit akarok, az élettől, magamtól, mi a pöcsömet csináljak. Kicsit úgy érzem magam, mint a csaj a Wild-ban, mondanám hogy énis elmegyek sétálni egy nagyon nagyot, de egyrészt punci vagyok, másrészt ebben az ekonómiában úgy kapaszkodom a munkámba, mint egy bébimajom az anyjába.

Nah

Manapság hetente kétszer dolgozunk otthonról, kedden és csütörtökön. Reggel lövöm be a laptopom, és az USB C port nem érzékeli a kis biztonsági kulcsomat, ami végülis annyira nem fontos, csak ahhoz kell, hogy rácsatlakozzak a VPN-re és hozzáférjek minden belsős rendszerhez. Szóval lecsaptam a laptop tetejét, írtam a menedzseremnek mizu, és SOS szabit vettem ki mára, mert én ugyan be nem megyek az ITra csak ezért.

Szóval kitakarítottam, felmostam, mindjárt elpakolom a szégyenkupacokat a lakás különböző pontjairól is, csak előtte lesétálom a 10 000 lépésemet az álló íróasztalomnál a sétálópadomon. (ma érkezett és fel kellett vágnom vele)

Lett egy új macskánk, Dave-nek neveztük, egy csipogós vörös kisfiú. Imádom, hihetetlen cuki, de ugyanúgy elsírom magam néha, annyira hiányzik a malac és annyira elszomorít hogy az utolsó hónapunk úgy telt, ahogy. 

Nem fogok róla külön írni mert emlékezni sem akarok erre az időszakra (mintha lenne esélyem elfelejteni lol), de röviden annyi, hogy soha nem volt baj a fogával, hanem ez egy nagyon atipikus tünete volt a ráknak, amit mire felfedeztek a szomszéd városban lévő specialista állatorvosnál addigra lényegében felemésztette a teljes hasüregét.

Na de más, mert nem akarom végigbőgni a szabadnapomat.

Dave illegálisan cuki és nem győzünk lelkendezni, milyen szerencsések vagyunk vele, hihetetlen szerethető kis természete van, de majd meglátjuk, milyen lesz felnőttként.

Regisztráltam levélben szavazásra, határozottan nem tegnap délben amikor (pesti idő szerint) 4 volt a határidő. Talán idén végre végre végre, de őszintén, tökre nem hiszek már ebben az egészben, de akkor se rajtam múljon.

Kezd kitörni a tavasz itt Angliában is, szinte újra érzem, hogy van értelme az életnek.

Manapság csak nagy bejelentésekkel jövök, szóval itt egy bejegyzés a jelentéktelen semmiségekről

Brit fiú egyik macskája manapság Vécémacska néven fut, hála annak a nagyon fura szokásának, hogy konkrétan lesben áll, amint csukom a vécéajtót, beront hozzám és csipogva nyomkodtatja magát - amíg ülök a vécén. Ha tovább maradok, lefekszik mellém a fürdőszobaszőnyegre és... csak csillezik.
Amint a vécépapírért nyúlok, kirongyol.

Medvegy vett egy 3D nyomtatót, szóval most van egy 3D nyomtatott Orbán Viktor vécékefetartóm.

Ja és nemrég egy charity shopban találtam egy méretes porcelánkakast, ami azóta a konyha dísze, és valahányszor besétálunk, valakinek meg kell jegyeznie, hogy wow that's a nice cock.

Szegény Brit fiúnak ha vannak is kétségei a lakberendezési elképzeléseimmel kapcsolatban, még elég jól leplezi.

Nem egyszerű harmincas nőnek lenni facebookon, néha felnézek még, de minek: halványan ismerős nevek és arcok osztanak meg esküvői, vagy kismama- meg újszülöttfotózásokat, emlékszem a régi szép időkre, amikor ez még fontos meg érdekes volt, de eh, már a kötelező lájkokra sem tudom rávenni magam. Hiányzik a social média aranykora, sóhajt a millenial nő a blogjába.

The legendary mourning of (Queen) Victoria

Köszönöm mindenkinek ♥︎ sokat szerepelt itt a kis husi, remélem átjött, mekkora egyéniség volt és mennyire lehetett őt szeretni. 

Hiányzik nagyon.

Közepesen kínos pillanat, amikor az irodában könnyes szemmel celluxozom a ruhámon talált vörös szőrszálat a laptopomra, mert egyszer eljön majd a nap amikor nem lesz egy vörös szőrszál sem az életemben és arra még nem állok készen. Hülye logika mentén működik az ember agya, amikor fáj.

 A malac ma elment.

A szivem kettetort.