Új biciklit keresgélek a neten, időnként Medvegy orra alá dugom az aktuális jelöltet. Ő természetesen azzal kezdi, hogy csekkolja a vázon a márkát, és ha nem ismeri, már esélytelen a dolog.

Én: Nem érted a kis lelkemet! Nem márka alapján kell választani, hanem hogy ránézek... és érzem.
Ő: *lassan a karomra teszi a kezét, majd suttogva* ...és így találnak gazdára a francia kocsik.

A tesióra mindig is számtalan szorongásom forrása volt, és ez csak rosszabb manapság, amikor többen úgy néznek ki, mint valami illusztráció egy Nike-katalógusból, néhányan tuti olyan rövid shortban jönnek, aminél van nagyobb franciabugyim (és rosszabb esetben bizonyos gyakorlatoknál fellátok a méhnyakukig), és ma soha nem látott mélységekbe süllyedtünk, amikor az egyik lány RÚZSBAN TOLTA VÉGIG A TESIT.

A Szex és New Yorkot kínosan sokszor láttam, és egy idő után kiütközik, hogy milyen mélységesen buta mindegyik karakter, még a pasik is. Azért örülök, hogy nem olyan korban láttam, amikor még befolyásolhatott volna bennem valamit, mert azért vannak benne olyan cirfaságok, hogy csak na, és abban még csak nincs is benne az amerikai produkciókban már megszokott rettegés az elköteleződéstől.

A tanulási morálom: folyamatos lelkiismeret-furdalás és rettegés közepette NEM tanulni, míg az idő irreálisan kevésre csökken és ezzel együtt a pánik elviselhetetlenségig fokozódik, és végül sírva, két nap alatt betanulni mindent.
Most annyit sikerült javítanom, hogy nem két napot hagytam magamnak az egészre, hanem ötöt és a mai éjjelt.
Tyúklépésben, de fejlődöm.

Ma vércsoportot határoztunk meg, az egyik demonstrátor végig mögöttünk állt (Mosolygóssal vagyok párban és mivel fél a laboreszközöktől, mindig mindent én csinálok, amivel nekem történetesen semmi bajom, mivel ezt legalább jól csinálom) és folyamatosan kérdezgetett, a végére már kezdett belefacsarodni az agyam, hogy mikor milyen kicsapódás utal antitestekre vagy antigénekre, és ez végül milyen vércsoportot eredményez.

Ja, és apropó melltartó, ma plazmaadásnál a doktornő váratlanul bejelentette, hogy vegyem le a felsőm, vizsgálat következik. Elég váratlanul ért és le is vert a víz, főleg mikor rádöbbentem, hogy a világ legunalmasabb melltartója van rajtam, egy sima szürke, amit csak azért tartottam meg eddig, mert tök kényelmes. Hazaérve ki is dobtam, hogy soha ne ismétlődhessen meg ez a megaláztatás.

Le is vontam a tanulságot: mostantól fel kell készülnöm a legváratlanabb eseményekre és általában rejtett ruhadarabok napvilágra kerülésére is.

Három teljes hetem volt egy prezentáció elkészítésére az őssejtekről.
Hétfőre kell.
Most állok neki.
#yolo

Anyukám megint rá akart beszélni, hogy vágassam le a hajam, de nem hagytam magam. Most jutott el addig az állapotáig, hogy csatok és hajpántok nélkül is össze tudom fogni egyetlen copfba és nincs haj az arcomban. Piszkosul élvezem ezt az állapotot, és ezen nem tervezek változtatni.

Így viszont továbbra sincs ötletem, mit csináljak a hajammal.
- ha nagyon rövid, akkor úgy nézek ki, mint egy idióta;
- ha rövid, utálom, hogy nem áll sehogy és még a falra is mászom a szemembe lógó hajtól;
- ha hosszú (vagyis vállam alá ér), unom és szintén nem áll sehogy, csak lóg;
- ha nagyon hosszú, kócolódik, lassan szárad és még ezer gond van vele.

Néha komolyan ott tartok, hogy letolom az egészet Medvegy hajvágójával nullásra és cshő, volt haj nincs haj volt gond nincs gond.

A mai napom határozottan nem indult valami fényesen, mivel beszorultam a liftbe.
Az egész úgy történt, hogy az egyébként 12 személyes liftbe betolult a tizenkettőn túl még vagy öt kretén, amit a lift érthetően nem értékelt túlzottan és megállt két emelet között. Szörnyen hosszú tizenöt perc volt, vészesen fogyott a levegő és emelkedett a hőmérséklet, mire végre kiengedtek, mindenkinek gyöngyözött a homloka és éreztem, ahogy egy verítékcsepp elindul a hátamon a lapockáim között.
Nem volt valami jó érzés.
Aztán rohantunk átöltözni, még éppen beértünk tesire, azóta alig tudok járni.

Amúgy úgy döntöttem, indítok egy blogot, amiben dokumentálom, ahogy lefogyok, aki szeretné nézni, ahogy vergődöm, ITT megtalálja.
</diszkrét reklám>

Liebster Award

Díjat kaptam nuada Stenonistól - megint nagyon köszönöm! Tudom, hogy semmiség, de nagyon tudok ám örülni az ilyeneknek:)

A szabályok továbbra is: 10 dolog magamról, válasz 10 kérdésre, írni 10 kérdést, majd továbbadni 10 bloggernek (előre szólok, az utolsó lépést el fogom bliccelni).

1. Szeretek kötni. Megnyugtat. Komplexebb mintákba még nem mertem kezdeni, de egy időben sorozatgyártottam a sálakat - most egy zoknit szeretnék majd elkezdeni, csak még félek...

2. Általában első blikkre eldöntöm, kedvelni fogok-e valakit, vagy sem. Persze kemény munkával meg lehet változtatni a véleményem bármelyik irányba, de igen kitartónak kell lenni.

3. Azokat a könyveket is kiolvasom, amik nem tetszenek. Évek alatt és csigalassan, de kiolvasom.

4. Korábban imádtam a karórákat, volt vagy ezer, többnyire olcsó gyerekórák: macskás, halálfejes, mókás... aztán érettségire vettem egy Swatch-ot, erre lassan egy éve Medvegy karóráját hordom.

5. Néha igen nagy a pofám, de ennek ellenére elég nehezen viselem a negatív élményeket, kritikákat. Ez az oka, hogy nehezen szánom rá magam bármiféle alkotásom közszemlére tételére, sőt, néha a sima kommentelésre is.

6. Még mindig keresem azt a sportot, amit komolyan tudnék élvezni. A futást próbálom megszeretni, de ha kihagyom, nem igazán hiányzik.

7. Öt éve van jogsim, de nem szeretek vezetni.

8. A tizennyolcadik szülinapomra kaptam egy Ray Ban napszemüveget a Berlini KaDeWe áruházból. Ő vigyáz a szemem világára, én pedig rá úgy, mint a szemem fényére: terveim szerint ezt hordom majd az unokám diplomaosztóján is.

9. Nagyon fázós vagyok, gyűlölöm a hideget. Olyan leszek tőle, mint egy süni vagy bármi, ami téli álmot alszik, érezhetően belassulok és vágyat érzek rá, hogy faleveleket halmozzak magamra és aludjak, amíg megint meleg nem lesz.

10. Néha előre szomorkodom elkerülhetetlen eseményeken, pl. hogy milyen szar lesz majd, amikor a nálam idősebb szeretteim vagy a macskám meghalnak.

...ééés a kérdések:

1) Hiszel a fiú-lány barátságban? Miért, illetve miért nem?

Nem hiszek, legalábbis nálam nem játszik: könnyen összekavarodnak az érzéseim: az iskolai barátaimba idővel rendre belezúgtam. Azért csak összejött egy fiúbarátom, aki méghozzá az egyik legjobb, de szerintem ez azért, mert kizárt közöttünk minden más (vagyis ő meleg).

2) Van valami vágyálmod, amit mindenképp meg akarsz valósítani az életed folyamán?

Ilyen különösebb "életem célja" nincs.

3) Mit gondolsz a múltbéli hibáidról?

Megbékéltem velük, bár még mindig van néhány, ami olyan ciki, hogy ha néha eszembe jut (leginkább lefekvéskor, lámpaoltás után, de még alvás előtt), magamban hangosan kiabálva kell elnyomni a gondolataimat.

4) Van olyan szokásod, amit a legtöbb ember nem néz ki belőled?

A zenei ízlésemmel meg szoktam lepni a környezetemet, mivel elég kis szolid, jókislány fejem van.

5) Szereted magad? (Remélem, igen ♥)

Háááát maradjunk abban, hogy jóban vagyok magammal.

6) Fontosnak tartod, hogy környezettudatosan élj?

Igen, nagyon. Szerencsére könnyebb, mióta van saját szelektív kukánk, de korábban minden hétvégén sétáltunk Medveggyel a legközelebbi szelektívszigetig vagy meddig - Ausztriába készülünk, ott komolyan veszik az ilyesmit.

7) Van vallás vagy eszme, amiben feltétel nélkül tudsz hinni?

Nincs, és ez szerintem jó. Ugyan vallásos nevelést kaptam, szerencsére olyan emberektől tanultam, akik mindig vitára és egy téma különféle megközelítésre bátorítottak, nem pedig egyetlen nagy igazság elfogadására.

8) Mivel szereted tölteni a szabadidődet?

Ha némiképp produktívnak szeretném érezni magam, olvasok vagy írogatok. 

De a bűnös kedvenc időtöltésem - a semmi. Amikor az ember nem siet sehová és egész délelőtt lehet a vetetlen ágyban punnyadni: ez az igazi élet. 

9) Van valami, amit elhatároztál, hogy másképp fogod csinálni, mint a szüleid, mégis pont ugyanúgy csinálod?

Anyukám igen gyakran hajlamos volt megsértődni, ha nem csináltam meg valamit, amire meg sem kért, és mivel ez engem rettenetesen idegesített, én tudatosan figyelek ennek kerülésére. De sajnos ezt leszámítva több ehhez hasonló hülyeséget mégis sikerült ellesnem anyukámtól.

10) Van valamilyen fóbiád?

Szerencsére nincs olyan, ami hatással lenne a hétköznapjaimra: a kisebb pókokat kimondottan kedvelem (direkt meghagyom a hálóikat a lakásban); a sötéttől kiskoromban rettegtem, ma már egyáltalán nem zavar; a magasságtól ésszerű kereteken belül tartok, szóval nem fogok magas épületek korlátján egyensúlyozni.

Nagyon köszönöm megint, és elnézést, hogy rossz kislány vagyok és nem adom tovább.

Én: Mucc, te feminista vagy?
Ő: Mittudomén.
Én: Hiszel abban, hogy nekünk kettőnknek egyforma jogaink vannak?
Ő: Persze.
Én: Akkor az vagy.
Ő: Értem. De minek erre külön szó meg minden? Ez nem természetes..?

Általában rám mondja, hogy naiv vagyok meg "Vikci Csodaországban", de mégis ő az, aki nincs is vele tisztában, mennyire másképp gondolkodnak bizonyos emberek a nőkkel meg azok "helyével" kapcsolatban.

Ma az volt a feladat Hivatás és személyiség című beszélgetős órán, hogy felrajzoltuk a kezünket, és az ujjakba írtunk három tulajdonságot, egy hobbit és egy kedvenc dolgot, és aztán a kezek alapján kellett dönteni, kié lehet. Jópofa volt, elszórakoztunk vele, és külön érdekes volt, amikor az én kezemre került a sor, elsőre tudták, hogy az enyém (pedig Szösziék direkt nem szóltak bele, mert hát úgy nem poén).

Jól esett na, főleg mivel arra számítottam, hogy a szűk baráti körömön kívül mást nem érdekli a létem.

A tegnapi tesinek hála annyira fáj a combom, hogy leüléskor nincs erőm küzdeni a gravitáció ellen, és egyszerűen hagyom az alfelem lezuhanni, a lépcsőn pedig hangosan nyögdécselve és a korlátba kapaszkodva közlekedtem. Szerencsére nem egyedül vagyok ilyen puding, a lányokkal úgy mentünk a folyosón, mint egy playmobil hadsereg.

Betoltam egy hatalmas tányérnyi gombát. Imádom, annak ellenére, hogy a gomba az életemre tör és utána olyan érzés, mintha csomót kötnének a belső szerveimre. Borzalmas ételallergiás lennék, mert a fájdalom nem tart vissza a kedvenc ételeim fogyasztásától.
Most várok, mert egy időzített bomba ketyeg bennem.

Az érzés, amikor vasárnap este ahelyett, hogy tanulnék a másnap reggeli Anatómia gyakra inkább tetriszezem egész este (néha még saját magamat is sikerül meglepnem a hülyeségemmel), és másnap, midőn megaláztatásra készen vonszolom magam a teremhez, egy cetli fogad az ajtón, hogy Kiabálós tanárnő 03.02. napi gyakorlatai elmaradnak: hát valami ilyesmi lehet nyerni a lottón.

Megfogadtuk, hogy a szabad óránkban akkor most latinozunk, de szokás szerint csak beszélgettünk a nyitott könyveink fölött, és kibeszéltük a többieket a szakon ("Nagyon nem kedvelem XY-t." "Beszéltél már vele egyáltalán?" "Jézus dehogy.").
Ne menjetek lányegyetemre, mert ti is ilyenné váltok.

Ma láttunk egy párt, egyidősek lehettek velünk. A pasi a csaj arcát simogatta kííííínzóóóón lasssssan, a csaj csukott szemmel élvezkedett, majd összehajoltak, végig csukott szemmel, csókolóztak lassított felvételben.
Olyan volt, mint egy elbaszott tantraszexes videó, ahol végtelenített loopban adják az előjátékot.
Mindezt a Libriben lévő egyik Café Freiben.

Az élet szép, az emberek viszont kretének.
Nincs több kérdésem.