Siegfried

Bővült a család, egy kis szőrössel többen vagyunk, mint korábban.

Ő az.
Szóval, van egy-két furcsa dolga, ami ebben a családban végülis tökéletesen megszokott (aki ma látott egy párt, amint egy hatalmas bokornyi gallyat vonszolt végig az utcán kézenfogva, azoknak elárulom: az a pár NEM mi voltunk).

Először is, amikor elhoztuk, többszörösen hátrányos helyzetűnek hittük: lett egy narkolepsziás, süket autista macskánk. Nem nézett ránk, nem is hallgatott sem a ciccre, sem a tapsra, egyáltalán, semmire, főleg, amikor aludt, és a nap jelentős részét ezzel a tevékenységgel töltötte. Később kiderült, hogy valószínűleg a stressz jött ki rajta folytonos alvás formájában, tud ő életvidám kismacska is lenni (sőt, túl életvidám is - de erről majd a későbbiekben), hallgatni viszont még mindig nem hallgat semmire, de ez sem a képesség hiányából fakad. Inkább az érdeklődéséből, vagyis érti ő, csak lesz.rja

Ja, és inni sem akart, és befészkelte magát az alomba. Fontolóra vettük, hogy veszünk neki egy játszó almot meg egy igazi pisikaki almot, de az azért túlzás lenne.

További mókás Siegfried-sztorik várhatók majd még.

-

Ma ismét fityiszt mutatok a világnak, és Walterral kísértetem be magam a suliba.

És most mondanám, hogy megyek gyúrni vaze, de vaze, tökre elment tőle a kedvem, ahogy leírtam. De mostmár csakazért is erőt veszek magamon, vaze.

-

Kellett a hely a könyvespolcomon a frissen kiolvasottaknak, úgyhogy könnyes szemmel a hátsó sorba (helytakarékossági célzattal néhol muszáj két sorba rendezni a könyveimet) száműztem gyerekkorom kedvenc Pokoli történeteit. Már régóta nem olvasom, és ha mégis, csak azért, hogy megállapítsam, milyen giccses és hatásvadász.

Ja, és remélem Uram s Parancsolóm nem veszít a férfiasságából, ha sorozatosan lealázom Soul Caliburban.

-

Elkezdtünk beszélni róla, mi is legyen a jövőhéten érkező macskánk neve, és többek között felmerült a Siegfried is, ami nekem különösen tetszett, mert így írhatok majd olyanokat, hogy

Sieglinde és hős macskája, Siegfried

Planeárium

Szeretem a listákat, szóval listába szedem, mi minden történt ma velem a Planetáriumban.
1. Háromnegyed órát vártam nagyon vidéki (=ízléstelenül öltözködő, messzebűzlő szendvicset eszegető és nagyon hangos) gyerekcsoportban;
2. A fülemet feltörte a szemüveg;
3. Negyed óra után megfájdult a fejem a 3Dtől;
4. Az enyaszerű zenétől tökre elálmosodtam;
5. Hallottam egy csomó adatot olyan csillagokról és bolygókról, amik egyáltalán nem érdekelnek;
6. És mindezért fizettem is.

-

Tegnap egy kicsit kiborultam, melynek révén megtudtam, hogy tulajdonképpen tökre megéri a földalattin sírni, mert akkor az öreg nyanyák nem másznak a képembe, hogy adjam át a helyem, hanem jó távol állnak tőlem, mintha attól félnének, ragályos a dolog.
Mindezen előnyök mellett mégis tök ciki az egész, meg még cikibb kisírt szemekkel némettanárhoz menni, és ennél már csak az cikibb, amikor rákérdez, hogy hogy vagyunk, hogy vagyunk, és nekem csak az jut eszembe, hogy nem is lehetne jobb, amikor tök nyilvánvaló, hogy marha szarul vagyunk.

Egyébként megvan a nyelvvizsga!

Egy történet, amiben szerepel egy bicikli és egy kalap, a színhely a Teszkó

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy iskolai sportnap, amire én odamentem, megmutattam magam az igazgatónőnek meg az osztályfőnökömnek, kikönyörögtem egy másik időpontot a dolgozatra a matektanártól (pedig tanultam rá, meg minden), aztán elmentem.

Ja, és a mentem igét cseréljétek ki nyugodtan tekertemre, mert igen, biciklivel voltam. Összeszedtem minden bátorságom, legyőztem minden félelmemet (melyek listába szedve a következők: 1. A többi biciklis kiutál, mert nincs futártáskám meg kiszuperált versenybiciklim pirosra festve; 2. Az autósok kiröhögnek; 3. A jobbra-balra szédelgő gyalogosok kiröhögnek; 4. A jobbra-balra szédelgő gyalogosok elém szédelegnek; 5. A BKVsok kiröhögnek; 6. Elém szalad egy kutya vagy egy macska; 7. Elütnek), és felpattantam Walterra, mert így hívják.
Egyébként totál sikerélmény volt, egyrészt, mert a fent leírt félelmekből egy sem történt meg, másrészt pedig hihetetlen jó érzés volt, ahogy simogatott a szél, sütött a napocska, éreztem az illatokat, és mégis száguldottam, mint a szélvész, árkon-bokron át.
És nem volt hiába a sok szobabiciklin izzadt óra, ugyanis semmilyen lejtő meg sem kottyant, és olyan könnyedén suhantam, hogy komolyan tök boldog lettem.

Nadeszóval a hirtelen felszabadult délelőttömet nem akartam otthon punnyadva eltölteni, úgyhogy áttekertem a szomszédos Teszkóba, mert ott akciósak a fürdőruhák, nekem meg kell egy. Direkt szánalmasan kevés pénzt vittem magammal, hogy csak bizonyos limitig tudjak költeni (a készpénz varázsa). A fürdőruhák történetesen nem tetszettek, de találtam egy fekete szalmakalapot, amilyet már tavaly és igazából azelőtt és azelőtt is akartam. De erőt tanúsítottam és letettem.

Csakhogy a joghurtospultnál megjelent a Másik Énem, és skizoid beszélgetésbe kezdtem magammal, melynek során a takarékoskodó, szerény apáca énem fölött elsöprő győzelmet aratott szarkasztikus, költekező "egyszer élünk" domina, és ha ez nem lett volna elég, még egy fagyit is betett a kosaramba. Úgyhogy volt fagyim, van kalapom, van egy szabad délutánom, és nincs egy fityingem se.

És boldogan éltem, míg meg nem haltam.

-

"Apáddal gondolkodtunk, melyik csuklósúlyt hozzuk neked: a félkilósat, vagy az egykilósat. Aztán kuncogtunk egy kicsit és elhoztuk a félkilósat."

Örülök, hogy már nem csak a suliban okoznak vidám perceket a kis ropi karjaim.
Aki szomorú, dobjon egy kommentet, és küldök róla képet.

-

Szívesen összefutnék azzal, aki kitalálta, hogy a diákok a hétvégén pótolják az elmaradt tanórákat, de nem ám egy barátságos kis teapartira.

AAAARGH!!!

Martin

Az igazi neve Cyprinus carpio volt, de a barátainak csak Martin. Mert biztosan sokan szerették: barátok, szülők, talán párja és gyerekei is voltak. Biztosan voltak álmai, vágyai, titkai és reményei is.

Aztán egy nap erőszakkal elragadták a szerettei köréből, és egy ismeretlen helyre vitték, ahol olyan hideg volt... nagyon hideg. Eleinte félt, de hamarosan már semmit sem érzett. Azt is bágyadtan tűrte, hogy egy furcsa szagú valamit dugjanak a kopoltyúfedője alá. Utolsó gondolatai talán visszavitték az otthonába, remélte, hogy újra találkozhat a tőle elszakítottakkal - azután csak a sötétség.