-

Elkezdődött a tanév. Én meg olaszt tanulok. Bona sera, mi chiamo Sieglinde.

Össze vagyok zavarodva és közben iszonyú elszántnak érzem magam. Valaki mondja meg nekem, hogy mit csináljak, és megcsinálom.

(emeltszintűzzek kémiából? csak mondja valaki, hogy ez a helyes képes vagyok rá, és menni fog...)

-

Ha az évnyitó időpontja fél órával az évnyitó időpontja előtt tudatosul bennem, nem izgulok feleslegesen és rekordidő alatt megtanulom belőni az új frizurámat.

RETURN

A nagy visszatérés.
Na majd később, csak, hogy tudjátok: nem nyelt el a tenger. (sajnos?)

-

Jelen pillanatban valószínűleg a Mariahilferstrassén rohangálok fel-alá, kezemben számtalan szatyorral, mint az amerikai filmekben, és éppen "nem kapok semmit" szülinapomra (megbeszéltük, hogy nekem egész évben szülinapom van, és én egyébként is úgy döntöttem, hogy örökre 18 éves maradok).
Hamarosan visszatérek, ami alvás szempontjából bizonyára fellendülés, mégis csak azért várom, mert valaki nagyon fontos itthon maradt. Tudjátok, én valójában vándor vagyok.

Schwani

Schwani, a Németországi hattyú hat évig udvarolt a traktornak. Mindenhová elkísérte, és órákig szerelmesen búgott kiválasztottja kerekének. Hat évig kitartott mellette, annak ellenére, hogy soha, a legcsekélyebb visszajelzés, megerősítés sem érkezett.

De most feladta, és már egy kacsának teszi a szépet.

Ennél romantikusabbat elképzelni sem tudok, pedig mint az feltűnhetett eddig, nem vagyok az az érzelgős alkat.

-

Tegnap kiderült, ki halt meg a Jóban Rosszbanban, én meg nem láttam élőben! Boldogtalanságomra nincsenek szavak.

-

Jelen pillanatban minden bizonyára egy tengerparton punnyasztom magam, olvasok, zenét hallgatok és közben azon agyalok, hogy mikor indulunk már tovább. Nem vagyok egy passzív pihenős típus.

-

Ma ismét voltunk túrázni, de ezúttal felszerelkeztem zárt cipővel meg egy liter ásványvízzel, úgyhogy lényegesen élvezetesebb volt. Csak egy kicsit vesztünk el, csak egy párszor kellett visszafordulnunk, megmásztunk egy lejtőt, ami olyan meredek volt, mint egy háromszög oldala, meg felfedeztünk egy kis házikót egy fán. Aztán lelibegünk a libegőn.
Ja, és meg akartuk kóstolni az idei ország tortáját, de akkora volt a sor, hogy hagytuk a fenébe. Inkább veszünk cukrászdában egy hét múlva, és azt porcelántányérból esszük meg egy udvaron, nem pedig papírtányérból műanyagvillával.
És most megyek vissza hozzá, mert ez az utolsó közös napunk. Komolyan úgy viselkedünk, mintha börtönbe mennék évekre, nem nyaralni egy hétre.

Készülődés

Cuccaim összepakolva (három bikini, rövidgatya, szalmakalap, két napszemüveg [egy olcsó tengerpartra és egy drága városba], kalap, könyvek papírból, könyvek Rudolf Péter által mesélve, sok zene, tollak, füzetek, fényképezőgép, elemlámpa és Uwe, a plüsstehén), anyukámmal tervezett program alaposan átbeszélve ("Akkor majd alattunk a kocsi, és lesz, ami lesz?" "Valahogy úgy"), hasam lapos, szőrtelenítés jövőhétre megoldva, alapszín felszedve, időzített poszt időzítve.

Közel két éve nem telt el nap, hogy nem találkoztunk és lassan egy éve minden éjjel az ő szuszogására alszom el.

Vagánynak érzi magát

Ma fogtam a kék szemceruzámat, amit akciósan vettem (megvan már egy ideje, mert annyi pénzért még akkor sem lehetett otthagyni, ha nem használok feketén kívül más színt), és szépen kihúztam vele a szemem. Olyan hihetetlen stílusosnak éreztem magam, hogy gyorsan megsétáltattam a szemfestésem a könyvtárban.
Most meg szenvedek az allergiától, ami most tetőzik, miképp azt a híradóban is bemondták. Jessz.