Eseménydús napok

Az első napomon eufórikusan énekeltem mindenkinek, aki hajlandó volt meghallgatni, hogy TE JÓ ÉG MENNYIRE KIRÁLY EZ A HELY, a másodikon meg sírva borultam Medvegy nyakába a nap végén, hogy miért tettem én ezt magammal.

Az összes többi nap azóta arányosan a két véglet között ingázik, inkább a jobb oldalon. Apró sikerélmények, elképesztően jófej és segítőkész kollégák, aztán a legkisebb gyengéd kritika (nem is egészen kritika, inkább gyengéd javítás) és én zokogva borulok be az asztal alá, hogy miért vagyok ekkora szar. Mindenki nagyon cukin meglapogatja a vállam, hogy mi a fenét várok az első hetemen, de na, a türelem és a kedvesség saját magammal nem jellemző rám.

Aztán voltunk Medvegy munkahelyénél céges vacsin, jól egymásra találtunk a másik kelet európai munkatárssal és az ő nyugat európai barátnőjével, így mi négyen fikáztunk Medvegyék cégét és rendeltünk drága koktélokat (céges számlára) kicsinyes bosszúból. 

Éjfél után értünk haza, aztán reggel hétre mentem vissza a pályaudvarra és indultam Londonba.

Szürreális élmény volt összeszedni BFF-et a St. Pancrason, hogy aztán együtt bejárjuk Londont - majd vasárnap délben elbúcsúztunk a Trafalgar téren és ő ment vissza a pályaudvarra, én meg a Victoriára elkapni a buszom. 

Amúgy nem kicsit volt rossz érzés visszanézni a közös fotókat, mert amennyire cukik vagyunk, annyira nagyon nem tetszett a fejem. Nagyon remélem, hogy csak elképesztően nem vagyok fotogén, mert a disszonancia a fejemben élő kép saját magamról és a fényképeken látott arc között egészen elképesztő.

Ja és elég nevetségesnek érzem az előző posztban említett sok sírást, amikor így utólag már full nyilvánvaló, hogy semmi extra nem volt itt, csak átlagnál valamivel jobb munkakapcsolatok közepesen jófej kollégákkal, akikkel a fos menedzsment miatt elszenvedett traumák kovácsoltak össze. 

Én meg kb. úgy zokogtam, mintha a lelki társaimat veszítettem volna el. 

Kicsit hülyén érzem magam.

Viszont időnként visszatérek vevőként és tesztelem, hagynak-e fizetni a kávéért, és eddig nem hagytak - ami eléggé jól esik.

Utolsó nap - part 2

Végül nem sírtam bent*, ami dicséretes.

*úgy, hogy más látta  

A műszak alatt végig röhögtünk meg nosztalgiáztunk, aztán a zárásra bejött néhány régi meg jelenlegi munkatárs (a "keménymag") és megvárták, hogy utoljára elvégezzem a zárós feladatokat. Levettem a gelembes kitűzőt a kötényemről, letöröltem a nevem a lockerről, még utoljára kiclockoltam, odaadtam a kulcsom az üzletvezető srácnak, és elmentünk a pubba. 

Tizenegy után indultunk haza, amikor még csináltunk egy csoportképet, majd mindenki megölelt és hazaindultam.

Aztán sírtam a telefonba Medvegynek, és most is sírok, ahogy írom, mert tudom hülyeség, de felfoghatatlan számomra, hogy meghívtam embereket, hogy töltsék velem a szabadidejüket, és eljöttek - én nem is akartam beülést szervezni utána, mert miért akarnának munkán kívül is időt tölteni velem, őszintén meglepődtem, amikor kérdezték, hogy ugye lesz - mert idióta vagyok és ha valaki arra utal, hogy kedvel, fel sem merül bennem, hogy komolyan gondolja.

Közben írt az új főnököm, hogy alig várja, hogy találkozzunk hétfőn, és kaptam emailt a HR-től, hogy üdv a cégnél, küldtek a címemre welcome package-et.

Hétfőtől adminisztrátor leszek egy "amerikai banki holdingtársaságnál" - az iroda tíz percre van gyalog, de amúgy sem számít annyira, mert van home office.

Én meg ülök az ágyon és sírok.

Szerintem ideje, hogy rámhúzzanak egy kényszerzubit és berakjanak a szobába, aminek minden fala ágy.

Utolsó nap - part 1

Tegnap az első baljós előjel a konyhában ért, amikor kentem a szendvicseket és elpityeredtem egy kurva toastie fölött, hogy basszus most csinálom ezt utoljára.
Aztán este elmentünk Angol Barátainkhoz, ahol két pohár bor után újra elkezdtek potyogni a könnyeim, és kisebb-nagyobb megszakításokkal onnantól egész este sírtam, végig az überben hazafelé, egy ponton Medvegy letett mellém egy pohár vizet a földre (ahol feküdtem - ne kérdezzétek), hogy azért hidratáljak.
Nem elég, hogy egy ekkora szerencsétlen vagyok, de két óra múlva kezdődik az utolsó műszakom és a szemem tiszta dagadt, faszomat komolyan.

am ende gehst du forbei-bye-bye

Ez az utolsó hetem a kávézóban, és váratlanul érzelmes a búcsú. Gondolatban végigsimítom az egész üzletet, ahol olyan szerencsétlenül kezdtem, és már az enyémmé nőtte ki magát: elköszönök a törzsvevőktől, a munkatársaktól, meg ettől az időszaktól, aminek vége. Ez a fajta bajtársiasság, ami csak a vendéglátásban tud kialakulni, azért fog egy kicsit hiányozni.
Meg persze a magabiztosság, amit olyan keservesen dolgoztam össze magamnak.
Na mindegy, úgy szép az élet, ha zajlik.

Ezt meg végtelenített loopban hallgatom.

2023

What did you do last year that you had not done before?

Idén aránytalanul sok energiámat vitte el az új munkahely, és ezzel együtt szociálisan eléggé odatettem magam: olyan találkozásokra és összejövetelekre mondtam igent, amikre amúgy nem, és több időt töltöttem emberekkel, mint eddig valaha.
Ezzel együtt finnül tanultam, elkezdtünk falat mászni, megtanultam többféle latte artot csinálni, és elkezdtem vintedet használni - és nem csak vásároltam, hanem el is adtam! Ja meg horgoltam egy pulcsit, de nem tetszett, szóval lebontottam. De elkészítettem!

What was the best book you read this year? How many did you read?

Idén nyomasztó 23 könyvet sikerült elolvasni - ezennel visszavonom a két éve tett "csak angolul olvasok" fogadalmamat, mert gyanítom ez az egyik oka annak, hogy küszködöm az olvasással. Eleve enyhe diszlexiám van és lassan olvasok, marhára nem segítek magamnak azzal, hogy tovább nehezítem azt, aminek kikapcsolásnak kéne lennie. Szóval 2024ben visszatérnek a magyar könyvek.

Na de kifogások végeztével íme a termés, akármilyen szegényes is.

Idén előtérbe kerültek a memoárok, a Pageboy egy érdekes csalódás volt, az I'm glad my mom died pedig közel sem tetszett annyira, mint vártam, de azért elég szolid élmény volt. 

A Hired volt az egyik legérdekesebb, egy brit újságíró kipróbált négy alulfizetett, entry-level melót itt Angliában: dolgozott Amazon raktárban, idősgondozóként, telefonos ügyfélszolgálatosként, meg uber sofőrként. Újraolvastam a Mesterségem a Halált, ami szerintem mostmár hivatalosan az egyik kedvenc könyvem, meg a Sleep, pale sistert, ami jóval uncsibb volt, mint amire emlékeztem.

A The girl in the green dress-t elég nehéz volt levadászni, aztán tökön is rúgott rendesen - a változatosság kedvéért egy memoár, aki többszörös személyiségzavarral él az apjától elszenvedett extrém abúzus miatt. 

Emellett még elkezdtem-félbehagytam vagy egy másik tucat könyvet, de azokat már töröltem goodreadsről.

Did you get sick or injured?

A szokásos enyhe megfázásokat leszámítva egyszer sikerült drogtúladagolnunk és egy hétvégére teljesen szétcsúsztunk (nem túlzok, beteget kellett jelentenem, mert nem bírtam felkelni a földről). De ez egy hosszú történet.

What places have you visited?

Nem számolva a hazalátogatást, Berlinbe visszajutottunk újra, meg egy hétvégére elszabadultunk a Peak Districtbe. Idén kicsit máshol voltak a prioritásaink, de jövőre nagyobb terveink vannak.

Any new pets? Lost a pet?

A malac, továbbra is, és remélhetőleg még sokáig.
Meg a kávézóban a hátsó udvarban, a kukákhoz beköltözött egy galamb, a kávézó után elneveztük Miltonnak. Aránytalanul kötődünk már hozzá mindannyian, esküszöm jobban fog hiányozni, mint néhány munkatárs.

What would you like to have next year that you lacked this year (doesn't have to be a physical thing i.e. love, job security, peace of mind...)?

Stabilitás, de igazából elég nagy reményeim vannak az új melóval kapcsolatban (amiről esküszöm írok majd, már tényleg, csak még mindig attól félek, hogy valami félremegy). 

Őszintén remélem, hogy jól döntöttem.

What was your biggest achievement last year?

A munkahelyen elég szépen helyt álltam, szépen bedolgoztam magam a keménymagba és háromszor is kaptam "staff shout-out"-ot. Meg azért a kétszeres munkahelyváltásra és a lassú, de biztos előrehaladásra elég büszke vagyok. 

Nem szoktam magamra talpraesett, életrevaló emberként gondolni, de úgy tűnik, már megmaradnék egyedül is a vadonban.

What was the best thing you bought?

A kindle paperwhite-om, tudok vele ismét este ágyban olvasni. Emelett a három egyforma fekete ruhám, amit télen-nyáron hordok

Where did most of your disposable income go (money leftover after you pay for food, medical care, basic clothing, transportation and shelter)?

Idén elég ügyesek voltunk anyagiak terén, nem estünk túlzásba és nem is költöttünk túl sokat semmire. Hétköznapi luxus manapság, hogy rászoktunk a beülésekre, pubozni meg éttermezni többet mentünk, mint eddig bármikor - gyanítom így is kevesebbszer mentünk, mint az átlag, de magunkhoz képest óriási fellendülés volt így is.

Boldog Bejglit

Eddigi pályafutásunk legnyomottabb karácsonya, mindenféle hangulat nélkül - nekem még ajándék sem jutott idén, mert addig húztam a kívánságlistám összeállítását, hogy már nem tudtam kényszer nélkül ötletelni és akkor inkább hagytam az egészet a fenébe. Ez igazából nem panasz, most véletlenszerűen pont karácsonykor vagyok elégedett a dolgaimmal.

De az viszont milyen szörnyű már, hogy mi, nők vagyunk a felelősek a háztartásunk hangulatáért, és ha elengedjük a hangulatcsinálást, oda az egész.

Cserébe Angol Barátainkkal friendmaselni jó volt tegnap, sütöttem bejglit meg főztem székelykáposztát (high five Dollyval, ezerszer egyszerűbb, mint a töltött káposzta, és ezerszer finomabb is), aztán ajándékoztunk, forralt boroztunk, majd ők játszottak, én meg kiolvastam a könyvet, amit két hónapja kölcsönkaptam Kedvenc Munkatárstól.

Szomorú amúgy, négy munkatárssal alkotjuk a keménymagot, és hárman már felmondtunk. Ketten végeznek ezen a héten, és tíz napig utána már csak ketten leszünk, mielőtt én is dobbantok. Keserédes időszak ez: nagyon összerázódtunk, és nem tudom, mennyire élik túl ezek a kapcsolatok a váltást. Mert szörnyen seggfejül fog hangzani, de attól még hogy valakivel szeretek együtt lenni munkaidőben, nem biztos, hogy a szabadidőmből is szívesen áldozok rá.

Te jó ég esküszöm azért nem vagyok ilyen szinten mizantróp, csak közepesen introvertált és nagyon szerelmes a saját társaságomba.

Eine feine bober AAAAARGH

Szóval felmondtam, és igazából csak meggyőzött róla, hogy jól döntöttem, amikor a főnök annyit nem mondott, hogy lófasz, csak lekoccolt velem, hogy wow gratula az új melóhoz, csináljam csak azt, ami jó nekem.
Összehasonlításképpen a Starbucksban a főnök háromszor megkérdezte, hogy miben tudna segíteni, ami maradásra bírna, és később is többször szóba hozta, hogy ha meggondolnám magam a felmondási idő alatt vagy után, csak szóljak.
Az egómnak kicsit fájt, de közben megerősített, hogy tényleg jobb innen szedni a sátorfámat.

A hétvégén ledöntött a lábamról az influenza, és mint mindig, szörnyen nehezen viseltem, kb átestem a gyász szakaszain, mire elfogadtam a sorsom és átmentem a mémből ismert törékeny viktóriánus gyermekbe, és megkértem Medvegyet, hogy toljon ki még egyszer a kanálpartra megnézni a gelembeket, mielőtt elvisz a halálos kakiköhögés.

Szeretteim ellenőrzik, ittam-e eleget (nem)

Amilyen elképesztő szerencsém volt megint dolgoznom kellett közben, már majdnem sírásig hergeltem magam a nyűgősségben, csak gyártottam a lattékat és egyszer csak valaki becsúsztatott elém valamit a pultra - már felháborodtam, hogy mi a fasz, amikor megláttam, hogy egy doboz gyógyszer az, és Medvegy állt a pult túloldalán. 

És még egy kávét sem fogadott el cserébe.

Soft launch: vettem egy pár ruhát vinteden, amik jobban beleillenek az új business casual ruhatáramba.

Resignation Letter nr2., 2023

Hát ezt nem láttuk jönni, mondja főhősünk, aki hetek óta elég aktívan munkát keres.

Ígérem írok konkrétumokat, amint megkaptam az ajánlatot írásban is, csak jelenleg gaslight-olom saját magamat, hogy a sorsfordító telefonhívás nem történt meg és csak képzeltem. Vagy ha meg is történt, valamit félreértettem és nem úgy van az.

A lényeg, hogy még egy hónap, és onnantól csak saját felhasználásra, hobbiszinten kell majd kávét főznöm.

És spoiler, nem dietetikus meló, mert a HCPC azóta is lapít, mint szar a gazban.

November 30., amikor nem beszélek melóról

Újrakezdtük a Grace Klinikát, mert miért ne.

Úgy egy hete az élet úgy döntött, hogy nem jár nekem alvás, és mostanra kezd tele lenni a tököm: a hétvégén nem aludtam a stressz miatt, a szabadnapomon hajnalban felzajongott a macska, szóval tegnap úgy bújtam ágyba, hogy na majd ma!
Hajnali háromkor nyilván arra keltem, hogy kifordulok saját magamból, olyan erős menstruációs görcseim voltak, és egy óráig nem ütött be a fájdalomcsillapító, addig csak feküdtem és az járt a fejemben, hogy nagyon nagy szopás lesz majd szülni.

Megnyitották a nottinghami központi könyvtárat, és amennyire lelkesen mentem el és imádtam ott lenni, feltöltődtem a sorok között bolyongva és számtalan boldog órát tervezek még ott tölteni... a Szabó Ervin nyomába sem ér. Most nagyon hiányzik, és remélem, hogy az új könyvtárban is szerzek annyi kellemes emléket, hogy valamennyire betöltse a szívemben a Szabó Ervin-formájú lyukat.

Szépen lassan csak kitanulom az öngondoskodást: vettem a Lushban élénkkék arcmaszkot, felkentem, majd összedobtam a szezon első forraltborát és megcsináltam a körmeimet. Közben ment a Grace Klinika, időnként összekuncogtunk Medveggyel valamin, és most jó.

November 27.

A hétvégém olyan rémálomszerűen rossz volt a melóban*, hogy ma félrehívtam a főnököt, hogy mi a fasz. Nem értem el semmit ("a felsőbb vezetőség döntése alapján van így, nekünk ebbe nincs beleszólásunk, mindenhol küszködnek most, nem csak mi, és amúgy is csak a december lesz ilyen rossz"), de ezzel együtt elképesztően jó érzés volt.
Najó, valamit azért elértem, mert megkértem, hogy ne szopasson már direkt a legfosabb beosztással, mire döbbent pikachuként nézett rám, hogy nahát nem is vette észre, hogy hetek óta folyamatosan zárok (senki sem szeret zárni) és full hétvégézem (senki sem szeret hétvégén dolgozni). Bocsánatot kért, és megmutatta, hogy a jövőben nem fogok már annyit szopni. Megköszöntem, lekoccoltunk, és visszamentünk dolgozni.

És a kórosan konfliktuskerülő énem azóta is döbbenten les, hogy azta, néha el lehet érni valamit a konfrontációval.

*szerintem az egy új mélység, amikor egy random vevő lassan a szemembe néz, és megkérdezi, jól vagyok-e, belőlem meg kiszakad, hogy nem.

Ja és ilyen mókásan törtem el egy bögrét ma.