A malac ma elment.

A szivem kettetort.

Még októberben vettem egy új biciklit imádott Konrádom helyére mellé, miután haza-visszaugrottam érte Medvegyhez és át-hazatekertem vele Brit Fiúhoz, hát az út elég dimbes-dombos volt, és végső emelkedőn olyan szinten küzdöttem az életemért, hogy esküszöm ilyen /mutat a hüvelyk- és mutatóujjával valami nagyon nagyon picit/ közel voltam hozzá, hogy berúgjam a biciklimet az árokba majd melléfeküdjek meghalni. Konrádon négy teljes sebesség van, és hát amilyen szépséges, olyan nehéz - száraz és lapos városokra volt tervezve, nem erre /mutat körbe/. 

Szóval utánajártam a Cycle to work scheme-emnek, kinéztem egy gyönyörű mountain bike-ot és végül enyém lett ez a szépség.

Mármint a bicikli, a Brit Fiú már az enyém egy ideje, hehe. Dimitrinek neveztük el.

Ja és vicces volt, a srácok a Halfordsban túlságosan cukik voltak és összerakták a biciklimet hamarabb, mint számítottam rá, szóval amikor Brit Fiú kétajtós VW Polójával mentünk, ahogy azt mi hittük, csak elintézni a papírmunkát, amikor kitolták a biciklimet hogy ja amúgy összerakták nekem, menetre kész, kicsit lecsúszott az arcunk. Úgy kellett beszuszakolni a hátsó ülésre, az én ülésem olyan szinten előre volt tolva hogy a térdem összenyomta a mellkasom, de megoldottuk!

Eleinte kicsit bántott, hogy milyen behemót meg sportos, hogyan fogom én ezt szoknyával viselni, de azóta megjárattam párszor és atyaég, úgy suhanok vele mint az álom, emelkedők alig kottyannak meg, a teleszkópnak hála simán csusszanok fel-le járdaszegélyeken, a kerék tapad a nedves útra, teljes a szerelem és nem értem, miért nem vettem egy új biciklit hamarabb. Jobban örülök neki, mint egy új kocsinak.

Blogvember 30.

Tegnap elmentünk Brit Fiú tesóját meg a családját látogatni, egy ponton ültem a kanapén és konkréten éreztem hogy elhagyja minden élni akarás a testemet és legszívesebben lefeküdnék a szőnyegre arccal előre.
Nyilván nem tettem, szóval utána még egy órán át mosolyogtam meg nevetgéltem, hogy utána a hazaúton elsírjam magam a kocsiban.

Hosszú lesz ez a hét.

Mindenesetre ma egy charity shopban megvettem az Artist's Manual könyvet, ami pont úgy néz ki, mint a könyvek amiket gyerekként imádtam, meg újraraktam az Ipademet meg rajta a Procreate-et, és faszomat újra elkezdek kreatívkodni, ahogy hónapokkal ezelőtt terveztem, mert ez nagyon nem állapot már.

Blogvember 26

Lol az elozo bejegyzes utan eleg kinos lesz most megvallani, hogy nem kaptam meg a melot, es valoszinu nagyon nem tetszettem nekik, ha a het vegeig se akartak varni, hatha interjuztatnak nalam rosszabbat.

De most jol megmutatom nekik, fizethetik, ahogy munkaidoben roluk panaszkodom, hehe.

Ma szerintem veszunk egy kis bort hazauton.

Blogvember 25

Egyszerűen hihetetlen, hogy saját megítélésem szerint jó vagyok interjúzásban, ledumálom a csillagokat az égről, szórakoztatok, nevettetek, mostmár tapasztalatom is egész jó van - és közben érzem, hogy folyik az izzadság a lapockáim között.

Hét végére kiderül, megkaptam-e, és akkor majd eldöntöm, akarom-e.

Blogvember 24

Malac ma volt kontrollon, kivettek a felszívódó varratokat is hogy ne zavarja: le kellett fognom hozzá amíg belemásztak a szájába és piszkálták a varratot, hátha enged, az én drága kis husim csak morgott hogy nem tetszik neki a helyzet, de nem próbált elhúzódni vagy odakapni a szájában matató kezekre, a világ minden tonhalát megérdemli és még annál is többet.

Egy hét múlva megyünk vissza kontrollra megint, remélhetőleg ez lesz az utolsó mostmár.

Más, ami nem macska: holnap lesz egy interjúm egy belsős 6 hónapos QA melóra, meglátjuk akarom e egyáltalán, győzzenek meg. Egy szint feljebblépés lenne, viszont átmeneti, de akkor is végre valami más - manapság egyre nő a kétségbeesésem, pár hete hirtelen elkezdtem rettentően unni amit jelenleg csinálok, nagyon szeretnék valami újat. A több fizu meg csak még jobban esne.

Blogvember 22 I guess

Esküszöm akartam csatlakozni, de mióta összeköltöztünk úgy érzem, az idő kicsúszik a kezeim közül - és semmi köze ahhoz, hogy a daily commute-om húsz percről közel két órára nőtt; nem vagyok fent éjfélig minden nap mert a Brit Fiú faszkalap macskája hajnali háromtól próbálkozik hátha az arcunkba nyávogás felgyorsítja a reggelit; állandóan rajtunk van a mehetnék szóval bizonyos heteken weekly screen time-om a laptopomon ZÉRO; a maradék időmben meg csak döglök a kanapén és görgetem az instát/vintedet.

De úgy egy hete feltűnt, hogy a malac furán eszik.
Először azt hittem, csak a kaja textúrájával van valami, de amikor többszörös kajacsere után is fennállt a probléma, elvittük állatorvoshoz, és kisült valami fogászati probléma amire ott kellett hagynom mert altatják hozzá. Búcsúzáskor zokogtam, hogy próbáljon meg nem meghalni, nap közben kb óránként hívtam a recepciót, hogy van - nem tehetek róla, de Dorci óta nem tudok nem túlaggódni problémákat a malac egészségével kapcsolatban, mert már tudom, hogy a rémfantáziám, hogy a macskának valami apró baja van, elviszem az állatorvoshoz, és hazajövök egy üres macskahordóval - ez nem valami torz rémkép amit csak a szorongásom kreál és pf ilyen úgysem lehetséges - mert már megtörtént.
Mindegy, a lényeg hogy visszakaptam az én édes csiripelő kis malackámat, három fogacska bánta a kalandot, meg 950 fontom (bárcsak viccelnék), és azóta Brit Fiú tonhallal meg apró darabokra tépett sonkával eteti, mert 'she's a cool girl and I like her around'.

Én meg két napig itthonról, ágyból dolgoztam (vagyis inkább "dolgoztam"), mert csak úgy volt hajlandó aludni, ha hozzám bújt. A hét végére nem volt túl tiszta a lelkiismeretem, mert ebben a két napban nem sok munka került elvégzésre, de szerencsére senkinek nem tűnt fel mert kaotikus időket élünk a melóban, régi managerem feljebb lép egy jobb poziba és már nem érdekli semmi, az új meg még nem tudja, mi történik.

Szóval - visszatérő megaposzt sok fotóval

Jövőhét péntekre béreltünk egy kisbuszt meg vettünk ki szabit A Brit Fiúmmal, Aki Régen Nagydumás Munkatárs Volt (előző részek tartalmából meg azoknak, akik lemaradtak az azóta törölt bejegyzéseimről), esküszöm fogok találni neki új meg rövidebb nevet is - szóval segít összeszedni a szarjaimat meg a Malacot és összebútorozunk. 

Kint fogok lakni halál picsáján, ami miatt sejthetitek milyen lelkes vagyok*, de lesz kertem, saját dolgozószobám és kis háztartásunkban több lesz a macska mint az ember, szóval na, nem lesz annyira szörnyűséges.

*Kb egy angol Csepelt kell elképzelni, de egy gyengébb pillanatomban konkrétan elkezdtem neki zokogni (!) bent az irodában (!!), hogy nem NEM AKAROK A HALÁL PICSÁJÁRA KÖLTÖZNI, szegény nem győzött nyugtatni, hogy annyira nem is a halál picsája, jár busz meg villamos, meg amúgy is szívesen hoz-visz ahová szeretném, és csak a reputációja rossz a környéknek - de ettől még konkrétan végigmentem a gyász stációin. Vidéken meg Zuglóban nőttem fel, annyira élveztem, hogy végre közel lakom a belvároshoz... na mindegy.

Medveggyel még mindig jól megvagyunk, környezetünk-mindenki teljes döbbenetére, anyám kb hetente kérdezte óvatos-fátyolos hangon, hogy "és, Dáviddal hogy vagytok..?", én meg mindig röhögve mondtam, hogy jól, ennél jobban elválni már nem tudunk. Mármint papíron még együtt vagyunk, de na, értitek. 

Amúgy tud róla, áldását adta ránk, csak a csöpögős részletekre nem kiváncsi. Egy nap talán egy találkozó is összejön, csak hát az azért még korai meg kínos lenne.

Az elmúlt hónapokban volt amúgy minden, többet sírtam szerintem az utóbbi fél évben, mint eddigi életemben összesesen. A legmélyebb mélypont az volt, amikor az irodából haza kellett mennem két óra után, mert egyszerűen nem bírtam abbahagyni a sírást - szegény Brit Fiú aznap otthonról dolgozott, teljesen bepánikolt, beteget jelentett ő is, kocsiba pattant, összeszedett és együtt töltöttük a nap hátralevő részét. Hihetetlenül kiegyensúlyozott ember, és mellette még inkább egy érzelmi hajóroncsnak érzem magam, főleg most, de most komolyan, ez az egész részben az ő hibája is, ez a minimum.

BFF szerint nem voltam elég ideig szingli és nem volt időm az önfelfedezésre, ezt most próbálom bepótolni. Próbálok befelé figyelni, magamat priorizálni, és lassan, de tanulok. Jobb későn, mint soha. Csak hát DIY-ban kell megoldanom, mert ha a pénz az egyik jelentős stresszforrásom, nem gondolom, hogy jó ötlet lenne egy nagyobb összeget kivérezni hetente terápiára.

Sokat jövünk-megyünk amúgy, amit imádok - várost nézünk, hegyet mászunk, vidámparkozunk, epret szedünk, van kis Holiday Fund-unk ahová minden hónapban félreteszünk, meg egy lista a telefonján ahol írja, miket kell csinálnunk együtt, belehalok, olyan cuki. Legutóbb Wales-ben voltunk, megmásztuk a Snowdon hegyet, egy ponton azt kívántam, bárcsak rám esne egy szikla és véget vetne a szenvedésnek, de megcsináltuk. 

Gyűjteményem van fotókból, amiken leteremt szemtelen madarakat.

Mi van még... meló, nem rúgtak ki továbbra sem, sőt, a mai meetingen a menedzseremmel megbeszéltük, hogy milyen jól teljesítettem ebben az évben eddig, szeretne látni fejlődni és áldását adta rá, hogy cégen belül jelentkezzek jobb pozikra, adott tanácsot meg kidolgoztunk egy tervet, hogy rá tudjak feküdni az év második felében, ha kicsit lenyugodtak a kedélyek. Szeretnék előrébb lépni már, egyrészt unatkozom, másrészt pénzparáim vannak és hát jól esne a lelkemnek egy kicsit magasabb fizu.

Szóval ennyi.

Mostantól írok amúgy rendesen, mert most kezdem érezni, hogy végre nem survival mode-ban vagyok, hanem én vagyok, úgy igazán.

Kultúrsokk

Öt év Anglia után még mindig meg tud lepni, hogy visszaviszek valamit a boltba és probléma nélkül visszakapom a pénzem csak azért, mert nem vagyok elégedett azzal a valamivel. És nem kell bizonygatnom meg erősködnöm, mert még én ne haragudjak, amiért ilyen kellemetlenségnek tettek ki.

Ugyanitt hogy fordítom angolra, hogy 'pénztártól való távozás után reklamációt nem fogadunk el'?

Hamis gulyás olasz tésztával

Nem tudom, mit csináljak ezzel a bloggal. 

Akarok írni, de nem tudom, nem megy ugyanabba a blogba, ahová éveken át írtam a kalandjainkat Medveggyel (naplót is újat kezdtem nemrég). Viszont új blogot sem akarok kezdeni, mert ez a kis hülye blog már a részem, szeretem, ez van. A tegnapi posztom kilövése után olyan kényelmetlenül éreztem magam, vissza is raktam piszkozatba minden olyasmit. Szörnyen hülye helyzet, amiben továbbra is világgá akarom kiabálni, mi jár a fejemben meg mi történik velem, de közben meg nem akarom, mert nyomaszt a kitárulkozás.

Nem egyszerű ez. Azt hiszem, jól vagyok, de reggel csak elbőgtem magam munkába menet, szóval ja.