Emlékszem, amikor csináltuk az első saját szobámat, és kitaláltam, hogy olyan gombos kilincset akarok rá, mint az amerikai ajtókon. Imádtam, csak krémes vagy csúszós kézzel gyakorlatilag ki- vagy bezártam magam. Mindegy, megérte.
Amúgy azóta nincs meg az az ajtó, ahogy a szobám sem. Olyan fura, amikor a filmekben, könyvekben a szereplők visszamennek a gyerekszobájukba, ami preparátumként őrzi a gyerekkorukat. Én viszont teljesen kipucoltam magam onnan, és a kiköltözésem után pár héttel le is festették a falakat, amiket még saját két kezemmel mázoltam chiliszínűre.
Nem mondom, hogy meg kellett volna hagyni múzeumi kiállítóteremnek, sőt, talán meg is sértődtem volna, hogy ennyire nem bíznak az önállóságomban. De annyi mindent csináltam ott, annyira én voltam, hogy azt hinném, a falakba is beleivódtam, erre tessék: ma már senki meg nem mondaná, hogy ott valaha egy lányszoba volt.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése