Az unokahúgom ugyanabba az iskolába fog járni, ahol én is koptattam a csempét, padot, könyvtári szőnyeget tizenhárom éven át. Kicsit rosszul érzem magam, hogy felülírja az "én iskolámat". Mondtam már, hogy féltékeny típus vagyok..?
Amúgy a vallási iskola számtalan előnye mellett mai napig mosolyra fakaszt az egyetemes mozdulat emléke, ahogy a kisfiúk lekapják a fejükről a kipát, mielőtt rohanni kezdenek, és leállva azonnal visszateszik.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése