Legyőzöm a világot

Tegnap tíz órát töltöttem a tankonyhán, és ugyan meglepően gyorsan elszállt az idő, úgy tűnik, nem szeretnék szakács lenni. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy hazaérve Medvegy arca kissé összerándult, valahányszor belepuszilt a hajamba (ennek kapcsán feltűnt, milyen sokszor csókolgatja a fejemet). Már érti, miről beszéltem, amikor ő a mekiben dolgozott, én meg picsogtam, hogy sültkrumpliszaga van. 

Reggelre szerencsére kiszellőzött, de túlságosan hiú vagyok a hajamra ahhoz, hogy pörköltszagú legyen.