Nem tudom, mi a fene történt, de egészen rövid idő alatt kristálytisztán kialakult bennem, hogy gyereket akarok.
Én.
Gyereket.
Ha tehetném, már most rögtön.
ISMÉTLEM, ÉN.
Nyilván egy-két éven belül nem aktuális a dolog, van még néhány elintéznivaló dolgunk előtte (mondjuk pl. ÖSSZEHÁZASODNI), de basszus, ez az érzés nagyon új, nem is tudok vele mit kezdeni.
Szerkesztői megjegyzés: ezt az a lány írja, aki 18 éves koráig biztos volt benne, hogy nem fog szülni, és az élete folyamán ha kisbabával találkozott, általában eloldalgott az ellenkező irányba.
Ez kábé nálam is így volt, csak tíz évvel később. :D
VálaszTörlésKicsit megnyugtató, akkor nem vagyok egyedi eset és nem valami rejtélyes agyi történés folytán változtak meg így a dolgok hirtelen:D (tény, eszembe jutott)
TörlésNocsak, elkezdett ketyegni az óra? :D
VálaszTörlésÉn annyira nem vagyok most így, én egyelőre ott vagyok, hogy tegyük meg a következő lépést :D De az még minimum a diplomáig várat magára :D
Tegnap tavaszi szünet apropóján a munkahelyre egy csomó gyereket hoztak be és halálra idegesítettek. Szóval nem nagyon kell még gyerek. :D
Más gyereke még mindig idegesít, ennyire azért nem fordultam ki magamból:D De már valahogy biztos vagyok benne, hogy "az enyém majd más lesz" (HAHAHA HOHOHO)
TörlésNaná! A miénk nem fog hisztizni, nem fogja földhöz verni magát a boltban, stb... :D
TörlésJeej akkor nem csak én vagyok az egyedüli ember a világon akinek az ismerősei mindig hangoztatják hogy jaj de szeretem a gyerekeket olyan aranyosak, tudják is hogyan kell hozzájuk szólni, én meg amellett hogy tényleg gőzöm sincs hogy kéne egy gyerekkel beszélni, még halálra is idegesítenek.
TörlésNa jó, nem mindegyik, meg van is egy kisöcsém, de lehet túl sokat bízták rám gyerekfejjel és onnantól kezdve vagy 15 évre nem kell nekem újabb gyerek :D
Nálunk a suliban volt egyszer, hogy na akkor mindenki mondja el, merre szeretne menni a diplomájával, és egy csomóan mondták, hogy gyerekekkel akarnak foglalkozni, én erre így O.o
TörlésMeg ha valaki mondja, hogy jajj mennek babanézőbe, alig várja, végre babázik kicsit - engem meg nem hogy nem hívnak ilyenekre, de a rokongyerekek kötelező dicséretét is csak kb. élettelen tekintettel és fahangon tudom ledarálni, és menekülök, ha a kezembe akarják nyomni.
És nekem kifogásom sincs, mert a legközelebbi gyerek az unokahúgom, aki most 9 és soha nem kellett vigyáznom rá:D
Ezt a megjegyzést eltávolította a szerző.
VálaszTörlésBennem is pár hónapja megjelent ez az érzés, viszont én valahogy ódzkodok a babáktól,kisgyerekektől. Mindig félek, hogy nem úgy érek hozzájuk, valahogy olyan esetlennek érzem magam a környezetükben :(
VálaszTörlés..és sajnos nincs is a "rokonságban" egy babuci se, hogy "gyakorolhassak"
Viszont az én kis egyetlenemet tutira agyon fogom imádni :P
Én nem is szeretem a gyerekeket:D Nem keresem a társaságukat, és nem is tudok velük mit kezdeni - az unokahúgomat kb. csak kerülgettem, amíg nem tudott végre beszélni.
TörlésDe ennek ellenére teljesen biztos vagyok benne, hogy az enyémmel nem lesznek ilyen gondok, elvégre az enyém lesz:D
Egy háromgyerekes anyuka blogján olvastam (nem pontos idézet): "az anyám azt hiszi, hogy mióta van 3 gyerekem, szeretem a kisgyerekeket. nem, csak a sajátjaimat szeretem, az összes többi idegesítő, nyálas, ragacsos bőgőmasina."
VálaszTörlésNa kb így. Mindig erre gondolok így 6,5 hónapos terhesen, ha meglátok egy másik terhes nőt és/vagy kisgyerekes anyukát és/vagy kisgyereket önmagában.
Nyugodtan utálhatok tovább mindent és mindenkit, mert majd az ééééééén gyerekem csodacuki lesz. (Hátpersze.)
Óóó van nekem egy nővérem, aki olyan szenvedélyesen utálta a gyerekeket, hogy ha üvöltő gyerek volt egy boltban, ő lerakta a kosarát és kiment, és amikor terhes volt, sírt, hogy mi lesz, ha nem fogja szeretni - erre most van egy lánya, akit rajongva imád.
TörlésJa, a többi gyereket viszont a mai napig ugyanúgy utálja:D