Korábban nem volt saját mosógépünk és hétfőnként a szüleimhez jártam mosni. Jól bejáratott rendszer volt, kivéve, amikor felhívtam anyukámat telefonon és megkérdeztem, milyen programon mossam ki a cipőmet.
Háttértörténet: egész életemben kézzel mostam, mert anyukám azt mondta, úgy kell. Nyilván mindig húztam az utolsó pillanatig, mert gyűlöltem, amikor fél óráig a zuhanyzóba görnyedhettem és kefével sikáltam a cipőimet egyenként. Egy nap meguntam, és megkérdeztem BFFet, szerinte nem lehetne bedobni a mosógépbe..? Ő pedig csodálkozva nézett rám, hogy miért ne lehetne, ő mindig is így szokta.
Szóval megkérdeztem anyukámat, aki kijelentette, hogy ilyet nem lehet, és hatszor megígértette velem, hogy ugye nem teszem be..? Mert tönkre fogom tenni a mosógépet, ha igen.
Persze megígértem, aztán bedobtam a cipőmet és elindítottam.
A gép nem ment tönkre, a cipőm gyönyörű tiszta lett, én pedig úgy éreztem, egy eddig rejtett világ nyílik meg előttem, amiben gyorsan és egyszerűen válnak tisztává a holmijaim.
Ez onnan jutott eszembe, hogy tegnap megint kimostam az egyik cipőmet, és megint úgy örültem neki, mint legelőször.
Hasonló érzés lehetett, amikor a mai automata mosógépek elérhetőek lettek a polgári háztartásokban, csak nagyban.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése