Legyőzöm a világot

Nem tudom, mi újat lehetne még írni a covid élményeinkről a pandémia harmadik (ó te jó ég) évében, hála az égnek mi elég későn (és három oltás után) jutottunk el ide és hozzunk a tankönyvi tüneteket, köhögés, torokfájás, izomfájdalom. Én már jól vagyok csak az általános gyengeség és rossz közérzet nem akar múlni, Medvegy lényegesen jobban szenved, neki ki kellett vennie betegszabadságot is.
Viszont az íz- meg szagérzésünk megmaradt, amiért végtelenül hálás vagyok, elvégre food is life.

Amúgy végig dolgozom, mivel az egy igazán szar napom pont day off-ra esett és az aktuális irányelvek szerint pozitív teszttel is járhatok dolgozni, amíg én munkára alkalmasnak érzem magam. Gondolkodtam, hogy munkatársaknak elmondjam-e, de arra jutottam, nem tudnék magammal együtt élni, ha nem tenném: és elsőre aggódva kérdezték, hogy én jól vagyok-e, majd amikor mondtam, hogy ja, csak hát mégis pozitív, én így is állandóan mosom a kezem, ők meg tartsanak tőlem távolságot meg vegyenek fel maszkot, onnantól egy nagy vicc lett az egész, amit időnként bedobtunk, hogy haha Viki covidos. Öten dolgoztunk együtt tegnap és ketten viseltünk csak maszkot, én meg tőlem függetlenül egy másik munkatársam, akinek fáj kicsit a torka.

Elsőre szürreális volt, elvégre két éve élünk ebben a befeszült állapotban, de nagyon jó kicsit elengedni végre.