What is the cost of lies

Másodjára is végignéztem a Csernobilt, és átraktam a keddi vizsgámat egy későbbire.
A kettőnek nyilván semmi köze nincs egymáshoz.
Jövő ilyenkor már államvizsga, azt nem lehet átpakolni, B vizsga sincs belőle, és nyilván a depressziós epizódjaim sem múlnak el addigra. Mókás lesz majd akkoriban a környezetemben lenni. *idegesen nevetgél*

Kaptam egy edzőcipőt, Adidas, életem elsője. Medvegy azóta slav squattoltatni* akar, én viszont el vagyok tőle ájulva: miért hallgatta el előlem eddig mindenki, hogy a járás ekkora komforttal is járhat? Azon már túl vagyok pár éve, hogy nem kell feltétlenül fájnia, de ez még mindig új érzés, és egyszerűen csodálatos.

*ami amúgy is szokásom volt régen, ha valamit térdmagasságban kellett nézni, aztán leszoktam róla, mert Medvegy rendszeresen kiröhögött, hogy úgy nézek ki, mint egy pisilő kislány

Én ma reggel:
Szavak nincsenek rá, mennyire meg akarom nézni a Csernobilt, de annyira törékeny a lelki békém, hogy egyszerűen nem merem bevállalni.
Napi felnőtt döntés rovatunkat hallhatták.

Három órával később:
*masszív depresszió az első epizód úgy ötödik percétől kezdődően*

Gyenge vagyok.

Klinikai dietetika jeles, woo hoo.
Keringési elégtelenségek tételt húztam, és megőrzöm a lelkemben ínségesebb időkre a tanárnő meglepett-elégedett arcát, amikor előadtam a feleletem - amit a tanárnő előadásának anyagából, a kórházi gyakorlatot tartó doktornő magyarázatából és BFF gyorstalpalójából gyúrtam.
DROPS THE MIC.

Jól esett most sikerélménnyel kezdeni a vizsgaidőszakot, erőt ad a tanuláshoz, ha már a kórházi gyakorlatom ilyen szerencsétlenre sikerült a félévben.

Vicces amúgy, milyen ijesztőnek tűnik egy-egy anyagrész (mint pl. a szívelégtelenségek is), amíg le nem ülök fölé és össze nem áll a kép - és onnan már tényleg minden simán a helyére kerül, csak na. A leülés rész néha olyan nehezen megy.

Hagyja az anamnézist másra. Engem vigyen fel a padlásra

Ma a buszon végighallgattunk egy nagymamát, ahogy részletesen beszámolt a kb. tízévesforma unokájának az egészségi állapotáról és az Uzsoki ortopédiai osztályáról.
Amíg kissrác belül halott arccal meg én félig érdeklődve hallgattuk, micsoda labirintus a kórház, melyik szobatársnak milyen protézist helyeztek be és milyen volt a rehabilitáció, deja vum lett, ahogy a saját nagymamám mesél nekem a pajzsmirigy-működéséről, majd meg kellett érintenem a nyakát*, hogy kitapintsam.
Nem tudom, hány születésnap kell hozzá, hogy valaki elfelejtse, milyen volt gyereknek lenni, azon belül milyen kurvára nem érdekelte mások egészségi állapota, hogy aztán ugyanezt kezdje csinálni a kölykökkel.

*mi nem voltunk olyan ölelgetős-érintős kapcsolatban, ezért nagyon erősen emlékszem rá, mennyire lefagytam.

Az egyik évfolyamtársam tegnap rámírt, hogy át tudnám-e küldeni az évközben leadott kiselőadásom ppt-jét, mert tök jó volt és abból szeretne tanulni. Ez annyira megmelengette a kis szívem, hogy nem is csináltam aznap semmi tanulás- vagy suli-related dolgot.

nyilván nem azonosulok ezzel semennyire se

A legutóbbi repcsis élményem után kitaláltam, hogy akarok egy zajszűrős fejhallgatót.
Először is Medvegy megmutatta, mennyibe kerülnek az aktív zajszűrős darabok, ezután módosítottam sima over the ear fejhallgatóra. Elmentünk a Media Marktba, egy fél órán át hallgattam a Stamp on the Groundot a kiállított darabokon, mialatt Medvegy részeg angolokat imitáló hangokat adott ki (Fockoff, mate), hogy teszteljük a hangzást. Nagy nehezen leszűkítettem kettőre, összehasonlíttattam őket Medveggyel a műszaki tulajdonságaik alapján, mire eldöntöttem végre - majd a sorban állva meggondoltam magam, visszaraktam a polcra és hazamentünk.

Aki azt gondolja, hogy egy kisbabánál rosszabb nem történhet egy repülőúttal,

még sosem utazott egy repülőn egy tucat legénybúcsús angol faszival.

Mennyire fura, hogy manapság túlságosan kényelmesen utazunk, és egyre jobban felkönyököl bennem a vágy egy jó kis hátizsákos, szerencsétlenkedős utazásra, amikor nincs kocsi a fenekünk alá tolva, meg meleg zuhany meg kényelmes matrac, hanem parkban alszunk, mint egy mókus a saját pulcsink a párnánk és csak cicamosdunk a hidegvízben.

Hülye vagyok.

Barátok leszőkéztek nemrég, én röhögtem, aztán láttam most képeket magamról hátulról, és azóta nem röhögök. 

Mikor lettem szőke?

Nekem nagyon tetszik, csak ez most kicsit megnehezíti a dolgomat, mert amúgy változtatni akartam a kinézetemen - ami lényegesen komplikáltabb, ha se a hajam színéhez, se a hosszához nem akarok hozzányúlni.

Egy kórházi gyakorlatnál mennyire normális, hogy minimum a fele (de inkább több) folyosókon meg egyéb helyeken awkward álldogálással telik..?

Az eddigiekben nem ehhez voltam szokva, és most nem tudom, hogy eddig voltam kivételesen szerencsés és most rúgott arcon a valóság, vagy csak éppen most fogtam ki egy különösen szerencsétlen gyakvezt.

Mellesleg ünnepélyes keretek között elraktam a téli- és elővettem a nyári ruháimat, megint szelektáltam egy zacskónyit közülük. Vicces, szerintem a megjelenésem alapján senki nem gondolná, mekkora ruhatáron csücsörgök - mivel általában fekete harisnya + ruha, macskás póló + fekete szoknya, csíkos/fekete póló + fekete nadrág van rajtam.
Ehhez képest szörnyű, de adok tovább most három olyan ruhát is, ami nem hagyta el a lakást... szerencsére már semmi örömömet nem lelem a ruhavásárlásban, szóval a következő szezonban ez a szám remélhetőleg már nulla lesz.

Pénteken viszont megvolt az utolsó tankonyha a félévben, legközelebb szeptemberben kell majd fehér naciba bújnom meg péntekekhez igazítanom a manikűrözést. Kaptunk csokit a gyakorlatvezetőtől, hogy sok sikert a vizsgákhoz. Még bevállaltam egy utolsó mosogatást is. Szinte átjárt a zen és a szeretet.
Aztán ez elmúlt.

Holnap meg reggel nyolcra megyek gyakorlatra, kicsit meg fogok halni, elszoktam én az ilyen hajnali időpontoktól. De nagyon remélem, hogy jó lesz és ad egy kis motivációt a vizsgaidőszakra, nagyon rám fér, most valahogy nem érzem magamban a powát - amit mi sem bizonyít, hogy le kellett mondanom egy előrehozott vizsgámat, mert a hétvégén egyszerűen képtelen voltam rávenni magam a tanulásra.

Nagyon vicces amúgy, három hozzám közel álló barátommal is sok izgi történik manapság (ketten államvizsgáznak, egy munkahelyet vált), és én nagyon durván szimpátiaszorongok velük együtt. Ilyen érzés, ha szeretsz valakit?

Most döbbentem rá, hogy menő kapszularuhatáram van. Aki nem hiszi: jelenleg lyukas nadrágban ülök, mert nincs másik. Nem szegény vagyok, hanem minimalista hipszter - a novel by me.

fákkje

Elkészítettem a kutatási tervemet a kicsit megváltozott témámhoz, ami végül "Fiatal felnőttek (18-30 éves) olvasmányélményeinek, olvasási szokásainak hatása az étkezési magatartásra" címre változott.
Ennyit a legutóbb említett "mostmár fix, miről írok" dologról.

Egyre jobban foglalkoztat megint a gondolat, hogy vágni kéne a hajamból, csak az a baj, hogy rájöttem, mennyire imádom most hosszan, szóval azon nem szeretnék változtatni, csipkedni a végéből meg értelmetlen... ráadásul nemrég fedeztem fel, hogy be tudom fonni éjszakára, és egyrészt így Medvegy nem sípol, hogy megfojtom a hajammal, másrészt másnap olyan kis cuki hullámos lesz, amit szeretek. Meh.

Életem:
A mai kórházi gyakorlaton a 12 fős csoportból ketten (KETTEN) jelentünk meg.
Jutalmul a doktornő megkérdezte, mit szeretnénk csinálni, és mi azt szerettük volna, ha átbeszéljük a Klinikai dietetika tárgyunk tételsorát.
Szóval most megvan majdnem az összes vázlatban, és olyan alaposan megvitattuk, hogy szerintem elég lesz áttisztázni és meg is van tanulva az egész.
BAMM.

Oh hi doggie

Medvegy megrendelte a Disaster Artist könyvet is, állítólag magának, én meg ma kiolvastam, ahelyett, hogy a szakdolgozatom kutatási tervét írtam volna. Aztán szintén kutatási terv írás helyett megnéztük a The Roomot, a Disaster Artist filmet, és most meg itt vagyok és már 11 múlt.

Lehet ezt ki kéne raknom a falra,
vagy legalábbis háttérképnek.

Megnéztük végre az Endgame-et is, két tényt szeretnék csak megemlíteni: nem sírtam rajta, és végigültük pisiszünet nélkül.

Emlék: töriórán témazárót írunk. A tanár Népszabadságot olvas, mindenki legjobb tehetsége szerint próbálja felidézni vagy valahonnan kipuskázni a legfontosabb információkat, amikor a mellettem ülő barátnőm hozzám fordul és fojtott hangon kérdi:
"Amúgy... Mohácsnál nyertünk vagy veszítettünk?"

(mentségére szóljon, azóta festőművész lett Angliában, nem történész)

"...próbáltam felkelni reggel, ami elég nehezen megy manapság, mivel halott vagyok belülről"

/idézet egy telefonbeszélgetésből BFF-fel/

Grey's Anatomy-t nézve két vicces megállapításra jutottunk:

1: Nincs gyógyíthatatlan betegség, csak olyan beteg, akit nem kedvelnek eléggé az orvosai.
(Beteg: haldoklik/le kell vágni valamijét
Orvos 1: Vége, nem tehetünk semmit.
Orvos 2: Nem hagyhatjuk csak úgy meghalni!/*ötperces monológ arról, hogy a beteg élete értelmét veszti anélkül a szerv nélkül*
Orvos 1: Hát jó.
Orvosok: találnak valami forradalmi, korábban sosem látott kezelési módot
Beteg: csodálatos módon életben marad/megmarad a valamije
Orvosok: később dugnak)

2: Teljesen megszokott fordulat, hogy egy beavatkozást a beteg nem engedhet meg magának, mert nincs elég pénze és/vagy biztosítása, és onnantól ismét az orvosok szimpátiájára van bízva.
Medvegy: "És az amerikaiak ezt nézve ezt teljesen természetesnek veszik..?"

Napi öröm: vettünk új vécétisztítót, és olyan ragyogóan tiszta és illatos lett a vécé, öröm használni.
Kb. ennyi amúgy a mai nap szépsége, undorító volt az idő, tömeg volt az Árkádban, fél órát vártunk két szar kávéra, és nem volt fagyasztott áfonya a fagyasztópultban.

A macskák ránk vannak tapadva: éjjel két macskazárójelbe zárva alszunk, Pózi ismét rászokott, hogy felkéri magát a nyakunkba, Purr, az én önálló, független kiscicám időnként nagyon óvatosan az ölembe mászik és a fülét simogattatva alszik egy órát.
Nagyon szeretem most őket.