Medvegy nemrég felajánlotta nekem, hogy vegyünk egy lemezlejátszót, én meg csak lestem.
Hogy már tényleg összenövünk és anélkül is tudja, hogy tizenöt évesen a nyarat a régi recsegős lejátszó mellett töltöttem, aminek még a nővérem törte el a tűjét és én nyomtam be a duci babaujjaimmal a hangfalát, hogy elmondtam volna, mert ezt még utólag is cikinek találtam. De felvilágosított, hogy nem váltak az emlékeim közössé, hanem csak látta régen a szobámban az első költözésből kimentett lemezeimet, amik a második költözést már nem érték meg.
Akkor lebeszéltem, mert anyukám a hajam hossza mellett azt is szokta mondani, hogy szakadjak el a múlttól (mert míg ő kiviszi a garázsba a régi fotóalbumot, én behozom, pedig nem is ismerem fel az embereket a feketefehér képeken), és ha most meglennének a lemezeim és megvettük volna a lejátszót, most tuti ott ülnék mellette és talán sírnék is, így viszont nem teszem és nem is sírok, szóval végülis nem jártam rosszul.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése