Legyőzöm a világot

Elsősegély gyakorlat volt ma, ahol sikerült totál hülyét csinálni magamból és egyben bevágódni a gyakveznél - utolsók között mentem bemutatni neki az újraélesztést, és úgy adtam elő, mintha a Családi Gyanúk Titkának Árnyékában lennék ("Ó jajj ne! Egy eszméletlen ember! Sietve körültekintek, biztonságos-e a helyszín" *látványos körülnézés* "Sehol semmi! Hát segítségért kiáltok" és így tovább, aminek a végén a baba szájával mozgatva megköszöntem magamnak, hogy megmentettem az életét). Valószínű felüdülés lehettem a lányok után, akiknek remegett a keze, miközben a szívkompressziót mutatták be és belegabalyodtak abba a szóba, hogy "félautomata defibrillátor".

Szóval egész úton hazafelé drukkoltam, hogy valaki összeessen és bemutathassam, mit tanultam.

Amúgy az egyik legerősebb motivációm a fogyásra, hogy ilyen szoknyákat hordassak anélkül, hogy úgy néznék ki, mint valami nagyon kövér, most nem jut eszembe vicces hasonlat.

Utálom, hogy a lábaim ilyen hurkák. Akkor is ilyen hurkák voltak, amikor annyira lefogytam, hogy meg lehetett számolni a bordáimat és nyomon követni a tüdőm mozgását közöttük, szóval jó eséllyel soha nem lesznek szép vékony lábaim, maximum akkor, ha már meghaltam és oszlok vagy egy hónapja.

De amilyen seggfej lábam van, szóval ha eljönne a világ vége és minden elpusztulna, csak a csótányok MEG AZ ÉN BÁLNA LÁBAIM MARADNÁNAK MEG.

Fáradt vagyok.