Én: Oké, nem fogom.
M: De tényleg ne. Bármilyen távot le lehet futni, ha lassan kezded az elején.
Én: Jó, majd lassan megyek.
M: És ne figyelj a többiekre...
Én: Oké.
M: ...ilyenkor húz a tömeg, könnyű gyorsabban menni, mint ami kényelmes.
Én: Tudom.
Na ki futotta el a táv első felét, hogy a másodikban vergődve walk-joggoljon be a célba..?
Ettől még jó volt (főleg utólag)(leginkább utólag), csak a pólókat nagyon elméretezték, jópáran nem tudták az előre megadott méretet hordani, mert túl kicsi volt - én nem adtam meg előre, szóval a helyszínen választottam magamnak és az L-es pont jó lett, pedig általában M-eset kérek, ami nagy rám.
Amúgy kicsit hülyén érzem magam, mert akármilyen sikerélményeim is vannak a saját kis futásaimon - elmegyek egy versenyre, minden létező hibát elkövetek és totálisan balfasz módon sikerül az addigi legbénább eredményeimet produkálnom, és a traumatikus élménytől általában napokig a futócipőm közelébe sem megyek.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése