Utazás Utáni Depresszió

Mióta hazaértünk Angliából (ahol dagadt mókust etettem, scone-t zabáltam clotted creammel és cuki angol nyugdíjasok darlingnak szólítottak), teljes a depresszió, a csütörtöki napot leginkább szomorú nézéssel és „vissza akarok menni” - „én is” sóhajtozással töltöttük.

Vittem magammal laptopot meg tanulnivalót, de a kötelező minimumon túl nem bajlódtam vele, szóval most kéne tanulni.
Ha ha.

Tegnap visszatértem a suliba, ahol a megnövekedett számú gyakorlati óra miatt egyre kevésbé tudom megőrizni a „rejtélyes, magányos farkas, aki bejár az órákra, beül a leghátsó sorba és nem szól senkihez” imidzsemet: nem tudom, mi változott bennem, de az év eleji emberundor lényegesen csökkent és egyre gyakrabban kezdeményezek beszélgetést másokkal, minek következtében egyre többen tudják a nevem*.

*valamiért akkor érzem, hogy things are getting serious, amikor valaki a nevemen szólít.