A velem szemben lévő asztalnál egy pár ült, akik egyre látványosabban veszekedtek, ami akkor lett igazán egyértelmű, amikor a csaj elővette a telefonját és korábbi üzeneteket olvasott fel (youre fucked, bro).
A csaj egy idő után már sírt is.
Én meg ültem a laptopom mögött, bedugott fülekkel, amiben nem szólt a zene, fullba nyomva a Joe Goldberget.
Kiolvastam az első Vaják novelláskönyvet, még magamat is megleptem vele, mennyire tetszett, egy csomó részt olvastam fel Medvegynek röhögve ("Ezt te szúrtad el, barátom. Annyira vagy te horgász, amennyire a kecske segge trombita." vagy "A következő néhány perc azzal telt, hogy erős tusakodás közepette kölcsönösen sértegették és rugdosták egymást. Geralt, ha egyáltalán örülhetett valaminek, akkor csakis annak, hogy senki nem látta, mert a jelenet határozottan idiótán festhetett."). Azt hittem, csak egy könyvre szól majd a lelkesedésem, de szerintem folytatom majd a másodikkal.
És most akkor egy óra után nekiállok ténylegesen növelni az oldalszámomat.
Én a vajákban csak azt sajnálom, hogy évente kb. 1 kötetnek jött ki a magyar fordítása, így mire a végére értem sok év után, már rég nem emlékeztem, hogy a mellékszereplők kik voltak :(
VálaszTörlésMármint ez a Ciri-sagára vonatkozik. De hálisten az utolsó kötet az elsőnek a hangulatát hozza megint.
Most flashbackem lett, amikor a HP-kre kellett annyit várni, hogy addigra már kiestem a fandomból:')
TörlésDe akkor nem húzom sokáig, mert amúgy tényleg nagyon leköt, azzal együtt, hogy eddig tényleg nem voltam fantasy szerető:D
Én se, a fantasy elég gyász. Kivéve a Vajákot, mert az nem gyász egyedül :D
Törlés