Legyőzöm a világot

- Mi biztos ugyanarra a főiskolára jártunk, a Vas utcába? - kérdezte a gyakorlatvezető* gúnyosan, amikor nem tudtunk szondatápszereket mondani.
Gyűlölöm, amikor valaki olyasvalamivel aláz, amit ő amúgy azért tud, mert évek óta napi szinten dolgozik vele - én pedig egy évvel ezelőtt vizsgára felsorolás-szinten bemagoltam, nyilván nem fogok emlékezni rá.
Lehet én vagyok butthurt, de kezdek ingerült lenni, amikor meglátom egy-egy oktatón ezt az arckifejezést, ha nem tudunk valamit:

*ugyanez az oktató viselkedett totál awkward módon ágy melletti tanácsadásokkor (mi shadowing-oltunk, és soha nem mutatott be minket, szóval a betegek általában csak lestek ránk, hogy mi meg mit keresünk itt), lett nem egyszer ingerült értetlen beteggel, és összességében nem éreztem sem emberileg, sem szakmailag követendő példának.

Kedvencem környezettudatos facebook csoportokban:

"Száműztem a fürdőszobából a durva kemikáliákat tartalmazó kozmetikumokat..."

...szóval drogériás sampon-dezodor helyett szódabikarbónát ken a fejbőrére, hajára, hónaljára.

Szakdolgozat fronton a helyzet változatlan, másokéhoz boldogan nyújtok segítséget, irodalommal, statisztikával, ötleteléssel és lelki támasszal, csak az enyémmel ne kelljen foglalkozni.
Viszont az egyik beteg anyukájával csevegve szóba került a témám, és érdekesnek találta, még mesélt is hozzá sztorikat, szóval I've got that going for me.