Valahányszor magam alatt vagyok, kicsit segít, ha kigőzölöm-kitisztítom az arcom, kiszedem a szemöldököm és a bajuszom és egyéb szőreim, és megmosom a hajam, és ilyenkor soha nem tudom, hogy most szembeköpöm az amúgy naturalista énem azzal, hogy jobban szeretem magam, ha konvencionálisan szép vagyok? esetleg a modern világ táplálta belém ilyen mélyen az öngyűlöletet a természetes kinézetemmel kapcsolatban? vagy csak az öngondoskodás ilyen formája egyszerűen csak jól esik a kis lelkemnek, elvégre mégis nő vagyok, és kromoszómaszinten vagyok predesztinálva arra, hogy a kinézetemmel való foglalkozásban örömöt leljek?
Két napja ülök a megírandó "miért akarsz nálunk dolgozni" esszé fölött, és nem jut eszembe semmi. Miért is? Komolyan veszi bárki is az ilyen esszéket? Mert én kuncogva írom, csak azért.
Talán a maszkban töltött két év teszi, nem tudom, de az idő múlásával egyre érdekesebb dolgokat nézek meg és találok szépnek az embereken, a legújabb kedvencem a mosolyráncok a szem sarkában. Az egyik munkatársamnak vannak, és olyan édes és meleg lesz tőle a tekintete, hogy szerintem számára én vagyok "erőszakosan állandó szemkontaktus lány".
"miért akarsz nálunk dolgozni"? "Pénzért" :D Nekem csak ez a válasz jut eszembe. Mert én komolyan nem akarok dolgozni sehol, el tudom képzelni az egész további életem, hogy kirándulok, kutyát sétáltatok, főzők, éttermet próbálok ki, megtanulok autót szerelni, repülőt vezetni stb. Még nem írtam soha ilyen levelet :D De ha kéne, akkor ezt válaszolnám :D
VálaszTörlésTwitteren vagy valahol olvastam erre a tökéletes választ: "I'm really passionate about being able to afford food" :'D
Törlésszabad ilyenkor visszakérdezni, hogy és ti miért kerestek embert és mit tudtok nekem ajánlani a fizetésen túl, vagy ne legyek ilyen naív?