BFFem egy korábbi szülinapjára sok barátjával összefogva egy varrógépet vettünk neki.

Ezt a képet átküldöm neki is, sokatmondó szemöldökrángatással és egy sorral: ezt fehérben, várhatólag őszre, köszi.

Things I Love Thursday

Nagyon régen nem volt, egyszerűen kiment a fejemből... Pedig annyira szeretem, és jól is érzem magam utána.

♥ neves nyaklánc ♥ nem voltam olyan béna a konyhán ♥ a nemzetközi menüben volt tofu, én faltam fel az egészet ♥ vettem új pólót Medvegynek - és még tetszik is neki! ♥ új táska nekem - imádom ♥ életem második fizetése! - matekot korrepetáltam, ugyanannyit kaptam érte, mint egy nap szívásért a müllerben ♥ pózoltam anyukámmal ♥ Medvegy holnap vizsgázik ♥ "Csinálok almás rétest" "Nem szeretem az almás rétest" "Van egy olyan érzésem, hogy azért el fog fogyni" *kiveszem a sütőből, elfordulok, mire visszanézek, hiányzik az egyik rúd* ♥ Római vakáció ♥ Csajos Hétfők ♥ kaparós sorsjegyen nyerni ♥ belefulladni a könyvtári könyvek kupacába ♥ túléltük anyósék látogatását ♥ FUTUNK! EGYÜTT! ♥ alma, körte, narancs ♥ saját kenyerem ♥ kész a felvételi. már csak ülnöm kell és várni ♥

Elektronikus felvételijét Ön sikeresen hitelesítette! 

Adatai a hitelesített állapotnak megfelelően betöltésre kerültek a 2014. évi általános felsőoktatási felvételi eljárás központi nyilvántartásába, vagyis a jelentkezés érvényesítésével kapcsolatban Önnek további teendője nincsen.

Egyik leggyönyörűbb mondat, amit az utóbbi időben olvastam.

Ha valakinek facebookon a profilképe nem őt ábrázolja, hanem egy idegen csajt, animefigurát, állatkát, tájat vagy nagy megmondást, arra a következtetésre jutok, hogy az illető ronda.

Ha pedig nem a saját neve van megadva (nem hiszem, hogy sok embernek "Vagyoook" a vezetékneve vagy valamilyen állat a keresztneve, nem is beszélve a sok spanyol, olasz nevű emberről. Ja, meg a sok Sophia/Emily/Daisy Gore/Macabre/Silence/Princess/Chaos, akinek a szülei Kovács István és Kovács Istvánné), azokat simán elkönyvelem hülyének.

Kalandok

Zsófi nagyon nagy hibát követett ma el, amikor rám hagyta, hogy bezárjam a könyvtárban a cuccainkat a számkódos szekrénybe. Ugyanis a sokszáz (talán ezer) használat után ma sikerült elbénáznom valahogy, és sehogy nem akart kinyílni a szekrény.
Úgyhogy hívhattam a biztonságibácsit, aki többször visszakérdezett, hogy biztos? Igen, biztos ilyen szerencsétlen vagyok, haladjunk. Jó, akkor elő a jegyzőkönyvet. Mi van a szekrényben? Hát, két fekete kabát, egy fekete sál, egy doboz macskakaja meg egy zacskó gumimaci. Itt mindketten belekuncogtunk, aláírtam és mentünk feltörni a páncélszekrényt. Kinyitotta végre, a macskakaja láttán megnyugodott, hogy nem csak eltévesztettem a számot és egy idegenét próbáltam felfeszíteni, mi pedig felöltöztünk és én kipekáltam az ezerkétszáz tanulópénzt.
Szóval elég drága sztori volt, sokat fogom majd mesélni, hogy megérje valahogy.

Az unokahúgom ugyanabba az iskolába fog járni, ahol én is koptattam a csempét, padot, könyvtári szőnyeget tizenhárom éven át. Kicsit rosszul érzem magam, hogy felülírja az "én iskolámat". Mondtam már, hogy féltékeny típus vagyok..?

Amúgy a vallási iskola számtalan előnye mellett mai napig mosolyra fakaszt az egyetemes mozdulat emléke, ahogy a kisfiúk lekapják a fejükről a kipát, mielőtt rohanni kezdenek, és leállva azonnal visszateszik.

Mindig rácsodálkozom, ilyen korai időpont egyáltalán létezik.

Én nem az ilyen korai kelésre vagyok kitalálva.

Nagyon nem tesz jót, hogy munkanélküli nemdiák vagyok.

Egyrészt állandó nyári szünetben élek, sokszor csak a fogamzásgátlómnak hála tudom, milyen nap van (már az első hét után utáltam a nyári szüneteket). 

Túl sok időm van gondolkodni, állandó párbeszédeket folytatok magamban, ami szintén nem jó, mivel oltári nagy s.ggfej tudok lenni. 

És az egyik legrosszabb, hogy mivel Medvegy és a barátaim dolgoznak és/vagy tanulnak, alig van idejük rám, ezért egyre kevesebb az életemben a színvonalas emberi kapcsolat. Ebből kifolyólag egyre nehezebben viselem a sok hétköznapi idiótát az utcán, boltban, plázában, tömegközlekedés közben. Kezdek olyan lenni, mint egy mesebeli remete, utálom az embereket, idegesítenek (nemrég piacra kellett mennem, megrázó volt rádöbbenni, mennyire taszít, hogy szóba kell állnom emberekkel, ha élelemhez akarok jutni).

Nagyon nagyon nagyon nagyon (x100) várom, hogy megint egyetemre járjak.

UPDATE: Elolvasva Medvegy megnyugtatott, hogy nem leszek remete, hanem bolond macskás nő.
Sokkal szebb kilátás.

Carrie-k csatája

Noha elvileg "filmsznob" vagyok, nincs komolyabb bajom a remake-ekkel, sőt, szeretem, ha egy történetet más szemszögből közelítünk meg, másra helyezzük a hangsúlyt. De a 2013as Carrie nagyon sok sebből vérzik.

Igazából már akkor utáltam, amikor csak a trailert láttam, ugyanis ebben Carrie szép. Aki olvasta a könyvet, bizonyára emlékszik, hogy oldalakon keresztül ecseteli, Carrie milyen csúnya, szerencsétlen, mennyi pattanása van, zsíros a haja és milyen büdös. A csúnyákhoz bizonyítottan másképp áll a világ, kár is lenne tagadni, és ezzel a húzással jónéhány szereplő motivációja megkérdőjelezhető, a főszereplő egész jelleme és az alaphelyzet is borul.

A film végképp akkor ásta el magát nálam, amikor kiderült, hogy az egyébként 1979-ben játszódó sztorit áttették a jelen korba. Az egész történet alapja, hogy Carrie-nek megjön a menstruációja, de mivel vallási fanatikus anyja elfelejtette felvilágosítani, nem tudja, mi történik vele és teljesen pánikba esik. 

Akkor, amikor a könyv íródott, a szexualitás lényegesen diszkrétebb téma volt, ezért senki sem kérdőjelezi meg, hogy Carrie-nek komolyan fogalma sem volt róla, mi fán terem a szárnyas betét. De mutasson nekem valaki egy tizenhat éves lányt, most, közel negyven évvel később, aki hasonlóképp reagálna az első menzeszre! És ha magyarázni is szeretném, hogy szegény lányt az anyja mindentől elszigeteli, nem sokkal később jön egy jelenet, amiben Carrie kutakodik az iskolai könyvtárban, és az ottani gépen magabiztosan használja az internetet.

Csak, hogy valami jót is mondjak róla: sok a trancsír. Látszott, hogy a film a vérengzéssel szeretne brillírozni, mert a nagyjelenet tényleg üt: átjön a rengeteg indulat és a mélységes düh, és szép mennyiségű brutalitásban csúcsosodik ki. Akinek ez bejön, annak végülis megér egy nézést a film.

Tegnap tíz órát töltöttem a tankonyhán, és ugyan meglepően gyorsan elszállt az idő, úgy tűnik, nem szeretnék szakács lenni. Ennek oka leginkább abban keresendő, hogy hazaérve Medvegy arca kissé összerándult, valahányszor belepuszilt a hajamba (ennek kapcsán feltűnt, milyen sokszor csókolgatja a fejemet). Már érti, miről beszéltem, amikor ő a mekiben dolgozott, én meg picsogtam, hogy sültkrumpliszaga van. 

Reggelre szerencsére kiszellőzött, de túlságosan hiú vagyok a hajamra ahhoz, hogy pörköltszagú legyen.