Tegnap eljutottunk minden költözés kötelező pontjáig: voltunk az IKEA-ban. Ami aztán valahogy életem egy legfurább élménye lett.

Már eleve csak szakaszosan mehettünk be, de jelenleg teljesen normális, hogy várni kell egy-egy bolt előtt: meg van határozva, hányan lehetnek bent, és néha meg kell várni, hogy valaki más kijöjjön. De az étteremhez érve megállított egy dolgozó, hogy eddig és ne tovább, foglalásunk van? Mi csak lestünk, hogy hogyan?
Hát foglalás.
Nincsen, de akkor lehet most?
Persze, nem gond, van még szabad asztal négy főre, adjuk meg az egyikünk adatait. Ezek után az asztalunkhoz kísértek, ahol ott vártak ránk a kikészített étlapok.
A csoportból egy ember mehetett rendelni, majd negyed óra múlva az asztalhoz hozta egy másik dolgozó a három adag hús- és egy zöldséggolyót, lefedve melegen tartó fedővel.

Aztán végre mehettünk ámokfutni, szigorúan lista szerint.

Szakembereink kanapétesztelés közben
+ személyiségi jog védelmi retek

kurva covid

Arra a döntésre jutottunk, hogy csak az egyik macskát, Pót hozzuk magunkkal ide - a döntés részleteit majd hétfőn megírom, akkorra lesz minden biztos.
Már ezen is bőgtem eleget, de oké, ő legalább jöhet minél hamarabb, nem?

Nem, mert ha most visszamegyek magyarországra, két hét karantén vár rám, aminél rövidebb időre nem is mehetek. 

Fapadoson macskát vinni nem lehet. 

A szüleimre nem szívesen bízok rá egy ilyen ügyet, 1. ez az én macskám, 2. ők nem beszélnek angolul, bármi gikszer becsúszik, nem tudnak mit csinálni.

Állatot önállóan utaztatni pedig elvileg lehet (bár mindenhol kihangsúlyozzák, hogy nem olcsó, de már az sem érdekel), gyakorlatilag nem találok róla semmi infót.

Sírni tudnék.

(és már sírok is)

Házasélet

Kitaláltam, hogy kötni akarok egy háromszög sálat, szóval kerestem a neten egy mintát, átfutottam, majd nekiálltam.
Nem lett jó.
Lefejtettem, átfutottam újra a mintát, újra elkezdtem, megint nem lett jó.
Ismét lefejtettem és a változatosság kedvéért egy harmadik módszerrel láttam neki, és most már úgy tűnik, így végre jó lesz.
Mindez megelőzhető lett volna, ha első alkalommal figyelmesen nézem át a mintát, de nem, ez így sokkal kalandosabb és izgalmasabb volt.

Ugyanitt tökéletesen jellemzi a jelenlegi állapotokat, hogy mindketten teljesen elfelejtettük, hogy holnap lesz a házassági évfordulónk. Reggel A. lapozott a naptárban, és nekem gyanús volt, hogy valami szokott lenni augusztusban, mi lehet az..? Egész nap piszkálta a tudatomat, hogy valamit elfelejtek, és most ugrott be.
Szóval holnap elmegyünk valahová kicsit ünnepelni, és egy rövid időre igyekszünk nem az aktuális aggódnivalókon aggódni.

Pedig milyen cukik voltunk három éve.

Fura dolgok Angliában

Boltban, újonnan látni azokat a márkákat, amikkel korábban csak a Hádában találkoztam.

A Marks & Spencer nem csak ruhát árul, hanem élelmiszert is.

A készkajáknak nem egy polca van, hanem minimum két teljes sor minden szupermarketben.

Mindent lehet kapni (fél)készen: péksüteményt, salátát, köretet, még krumplipürét és kuszkuszt is.

Az utcán az emberek kedvesek, és ha bárkivel összetalálkozik a tekintetünk, rám mosolyognak. Csak úgy.

Sok a zöld terület, és sokan is használják: hétvégén, ebédidőben tele van családokkal, csoportokkal.

Nagyon sokan néznek ki furán, és nem csak a fiatalok. Ez többnyire senkit nem érdekel.

A. és M. vettek a cicájuknak (a keresztlányunknak, ahogy a köztudatban él) a nyakörvére egy kis bilétát, amin szerepel a neve, hogy "I'm an indoor cat, please call my owner" és mellette a címük-telefonszámuk.

Mi Medveggyel továbbfejlesztettük, hogy majd a gyerekünknek is lesz hasonló, csak "My mom is a psycho, please call my father".

(annó, amikor Purr és Pó hajnalban fejemen pattogó, ordibáló kiscicák voltak, akiket még nem is szerettem, egyszer sírva fakadtam Medvegynek, hogy én ezt nem akarom, kirakom őket egy kartondobozba az utcára. azóta visszatérő közös poénunk, hogy haha majd ha gyerekünk lesz, őt is az első nehézségnél betolom egy random kapualjba és otthagyom, és Medvegynek kell érte menni)

Tegnap először tömegközlekedtem egyedül, M. és én beubereztünk a belvárosba (mert itt még van Uber, just sayin), nézelődtünk kicsit, csak neki utána még volt programja, szóval egyedül mentem haza. Mindenki jobban aggódott értem, hogy fog menni, mint én, de nem volt semmi gond: megismerem már azokat a tájakat, ahol korábban jártam és nagyjából irányba tudom magam állítani, ami olyan jó érzés! Bedugtam a fülem, szólt a zene és nézelődtem az ablakból, jó volt nagyon.

Ja és amikor a buszra átszállva le akartam húzni a kártyámat, nem olvasta be, és a sofőr csak legyintett, hogy hagyjam, így az az utam ingyen volt. 

Szóval a tegnapi egy több szempontból jó nap volt.

Gotham in Nottingham

A beilleszkedésemet elősegítendő legyőztem a belém nevelt gátakat - és emberek közé mentem leggingsben. Nem álltak körbe és röhögtek ki.

Nem szeretném a hozzám közel álló távolélőket nyomasztani a saját életképtelenségemmel, szóval nem mertem elmondani a szüleimnek meg BFF-nek, hogy tegnap fél órát bőgtem a vécében azon, hogy nem tudok angolul, nem fogok munkát találni, és amúgy is egy csőd vagyok.
Már nem kell engem sajnálni, ittam egy kis cidert és elmúlt a nagy világfájdalom, vagy legalábbis kevésbé rossz.

De ettől még továbbra is úgy érzem, hogy minden egyes angol nyelven lebonyolított telefonhívás levesz az életemből két évet.

Kezdem megszokni az időjárást, igazából még illik is hozzám: ez az a fajta, amihez sosem lehet megfelelően öltözni, szóval egyáltalán nem gáz, ha nem is próbálkozom.

(magyarázat a címhez meg a képhez)

Depresszióvonat

Lakást találni nem egyszerű.

Ingatlanosokkal telefonon beszélni sem az. De legalább már nem szégyellek visszakérdezni, ha a lehadart szöveget nem értem elsőre.

Ma azt álmodtam, hogy hazamentem, és a szüleim kiürítették a lakásunkat, mondván, mi már úgysem jövünk haza.

Az ellenkezőjéről ezerszer meggyőztek már, hogy az a kis lakás ott fog minket várni, mégis sírva ébredtem, és most sincs túl jó hangulatom.

Annak ellenére, hogy megérkezett a sárga esőkabátom amazonról.

Mondtam már, mennyire meglepődtem, hogy Angliában - esik az eső? kb minden nap? valamilyen szinten?

Insert surprised pikachu.

Meglepő dolgok tudnak hirtelen hiányozni, amikért eddig csak benyúltam egy fiókba-szekrénybe, de most nincsenek, pl. az eastpak övtáskám, amit ötévente használok, vagy a post-itjeim az íróasztalomról.

Voltunk M.-mel lányoskodni a Primarkban is: nem estem túlzásba, csak olyanokat vettem, amikre tényleg szükségünk van (otthoni papucs, futónaci, törülközők).
Meg egy banános fürdőnadrágot Medvegynek, hogy ő lehessen a Banana man.

Vettem egy futócipőt is, mert a rengeteg eszemmel csak benti edzőcipőt hoztam, így meg nincs miben futni járni. Találtam egy kb. ugyanolyat, mint a mostani Adidas extrakényelmes utcai cipőm, csak futó verzióban, szóval jeej.

nincs másik

Új hobbim különböző élelmiszerboltokba járni és felmérni a kínálatot.
Ennek fényében különösen vicces, hogy amikor a CV-met raktam össze, elbizonytalanodtam, hogy mennyire akarok dietetikusként dolgozni, és végül kétféle CV-t írtam, egy diet specifikus és egy általános verziót.

Ma lamentáltam, kenjek-e fel fényvédőt, de pff Angliában vagyunk felkiáltással nem tettem - le is pirult az arcom.

Megnéztem a Capote-t megint, de most először eredeti hanggal. Újra és újra meghajlok PSH döbbenetes színészi tehetsége előtt, olyan kár érte. Ugyanitt ajánlom a Kételyt is, nem könnyű film, de annyira jó, hogy napokig nem tudja az ember kiverni a fejéből.

Kaptam két új bögrét, egy cicásat és egy rókásat.
Alig várom, hogy berendezhessem a kis konyhámat is.

Csak a hazai hírek ne lennének ilyen nyomasztóak.

Elvittük a biciklijeinket szervizbe, hát én teljesen odavoltam, kb ilyen fejjel néztem a mestert:

...aki egy szakállas, könyékig olajos kezű ürge, akinek a bőr kötényéből mindenhonnan szerszámok lógnak, és sütött belőle a szakértelem.

Első körben Medvegy biciklijét nézte át, beállította a fékeket, majd intett, hogy jöjjek én.

Ugyan valóban vannak gondok, ahogy sejtettük, de megdicsérte, hogy egy igazán szép járgány: úgy ötven éves a lehet és még kézzel készítették, gyorsan el is magyarázta, hogyan.
Aztán felsorolta, milyen bajai vannak, és ezeket hogyan kell megjavítani; itt hagyhatom a biciklimet, de éppen nincsenek meg a szükséges alkatrészek, nekik kell megrendelni és akkor ő felszámol nekem még ezért munkadíjat - sokkal egyszerűbb, ha hazamegyek, megrendelem ebay-ről az alkatrészeket én, visszajövök, és akkor ő összerakja nekem.

Aztán utunkra engedett.
Mindezt ingyen.

Az egy dolog, hogy aztán hazafelé Medvegy alatt egy meredekebb emelkedőn kettétört a hátsó kerékben? váltóban? valami, de azt is hozzá fogjuk visszavinni, mert engem megvettek maguknak örökre.