Nem szeretném a hozzám közel álló távolélőket nyomasztani a saját életképtelenségemmel, szóval nem mertem elmondani a szüleimnek meg BFF-nek, hogy tegnap fél órát bőgtem a vécében azon, hogy nem tudok angolul, nem fogok munkát találni, és amúgy is egy csőd vagyok.
Már nem kell engem sajnálni, ittam egy kis cidert és elmúlt a nagy világfájdalom, vagy legalábbis kevésbé rossz.
De ettől még továbbra is úgy érzem, hogy minden egyes angol nyelven lebonyolított telefonhívás levesz az életemből két évet.
Kezdem megszokni az időjárást, igazából még illik is hozzám: ez az a fajta, amihez sosem lehet megfelelően öltözni, szóval egyáltalán nem gáz, ha nem is próbálkozom.
(magyarázat a címhez meg a képhez)
Ahh, ne aggódj menni fog az az angol!
VálaszTörlésTotál megértem, mert én még mindig rettegek az ügyfél meetingek előtt egy év után is, pedig nincs értelme, mert tök rendes az összes angol meg ír ügyfél is.
Hidd el pár hét és már fel sem tűnik, hogy angolul beszélsz, ha hibázol véletlenül az meg max neked fog feltűnni, másnak tuti nem :) Fel a fejjel!
Köszi, napról napra jobb amúgy, csak hát a két hét karantén nem tett túl jót az amúgy sem valami fényes szociális szkilljeimnek:D
TörlésAhh, elhiszem, én nem is tudom mit tettem volna ha 2 hétig itthon kellett volna maradnom :/
Törlés