Mit ne mondjak, élek, de nem virulok.
Összebeszéltem a továbbtanult osztálytársaimmal, és nem én vagyok selejtes, mi vagyunk hátrányban a más középiskolából jöttekkel szemben.
Deriválni már tudok, integrálni még nem, de egyiket sem szeretem.
Ma laboron felszippantottam a bürettával egy kis oxálsavat. Savanyú íze volt. De továbbra is én vagyok az egyetlen, aki csak hajpántnak használja a védőszemüveget és gumikesztyű nélkül tölti a kénsavat. Én így élek veszélyesen, vaze.

Én: Feltűnt, hogy az orrom pont beleillik a füledbe?
Ő: Borzasztó nagy egybeesés. Nyilván ezért jöttünk össze.

Nem vagyok túl jó egyetemista, ugyanis nehezen viselem az alvásmegvonást. Régebben komoly inszomniafélével éltem együtt (kedves tinilányok, ha hajnali háromig facebookoztok, aztán másnap délig nyálazzátok a párnát, AZ NEM INSZOMNIA. vergődjetek hajnali háromig álmatlanul, aztán keljetek hatkor és kezdjétek az egészet elölről, csináljátok hetekig - aztán mutatkozzatok be szépen, mert ez bizony az inszomnia), azóta azt hittem, napi 6 óra a minimum alvás, amivel még normálisan létezni tudok, de az utóbbi napokban sikerült bizonyítani, hogy öt alá is jócskán be tudok menni, és csak reggel ég tőle a szemem.

Az utóbbi időben egy kicsit több orvosi rendelőt jártam meg, mint amennyit szerettem volna, és mostantól egyedül a Medvegy iránt táplált lángoló és örök szerelmem képes rávenni, hogy nyolcadik kerületbe újra betegyem a lábam, főképp ha kórházakról van szó. (zuglói lányka vagyok, na.)
De várakozás közben volt időm fejben felállítani jövendőbeli gyerekünk genetikai térképét.
Hát nem irigylem szegényt.

Anyukám hozott egy zoknit, amit Finnországban kézzel kötöttek jó szúrós finn gyapjúfonálból. Szép színes csíkos.
Pokolian szúr, de elképesztően meleg.

Még régebben komoly vitánk volt Medveggyel a Once upon a December kezdősorán (tudom, izgalmas az életünk, de én így szeretem). Szerinte "dancing bears", mert hát oroszokról van szó, és mint tudjuk, az oroszok mind egykerekűző medvék, szerintem viszont "dancing pairs", elvégre a csaj egy bálra emlékszik vissza, meg különben is hogy kerülnek ide medvék?

Erre most megnéztem, és tényleg táncoló medvék.

A fájós térdem kapcsán elgondolkodtam, hogy milyen érdekes, a fizikai fájdalom sosem tartott vissza attól, hogy azt csináljam, amit szeretek.
Évekig lovagoltam, annak ellenére, hogy többször estem le (nem éppen shetlandi póni méretű) lovakról, az ilyen-olyan feltörésekről nem is beszélve.
A biciklibaleseteimről egy külön posztot írhatnék, a legkevésbé emlékezetes az, amelyikre én nem is emlékszem, csak mások elbeszéléséből: egy kissé beütöttem a fejem.
A lábamról pedig már többször nyúzattam le a bőrt vagy növesztettem szép számú vízhólyagot, mert nem vagyok hajlandó lemondani a sétáimról.

Úgyhogy ma is megyek kocogni.
Majd elmúlik.

Overnight Oatmeal

...vagyis éjszakai zabpehely (esetleg zabkása főzés nélkül), hogy a hozzám hasonló reggel-zombi-éjjel-virgonc lányok is tudjanak egészségeset és finomat reggelizni.

1. Lemérem a szárazanyagokat, ami ezesetben 40 g zabpehely, 5 g kakaó és 1 db édesítő pötyi, de a mennyiségek és az arányok igény és ízlés szerint változtathatók, pl.: zabpehely mellé árpa- vagy rozspehely, kakaó helyett fahéj vagy kókuszreszelék, pötyi helyett nyírfacukor.

2. Vizet forralok és felöntöm annyival, hogy összekutyulva igen sűrű masszát kapjak. 

3. Hozzáadom a nedves hozzávalókat, ezesetben belereszeltem egy fél almát, de ez lehet bármilyen aszalt vagy friss gyümölcs, lekvár, méz, joghurt, túró, aroma.

4. Ismételten jól összekutyulom, és felöntöm tejjel (extra diétásan megint vízzel), hogy ellepje. Nem baj, ha kicsit hígabb a kívántnál, én is úgy szeretem, ha megáll benne a kanál, de éjjel magába szívja majd.

5. Voilá, a munka rám eső részével meg is volnék! Így hagyom éjszakára, és reggel csupán annyi a dolgom, hogy megmelegítem és betolom az arcomba.

Óda a zabpehelyhez:
- Reggel nem szeretek feleslegesen szöszmötölni, 6:30kor kelek és 7:00kor indulok is, de reggeli nélkül nem hagyom el a házat. Így viszont nincs vele több gond, mint reggel kinyitni egy joghurtot.
- A lassan felszívódó szénhidrát (a Győri Édes Jóreggelttel és társaival ellentétben) valóban órákig ellát energiával.
- Megfelelően elkészítve gyakorlatilag bármilyen diétába vagy étrendbe beilleszthető: egészségesek elhagyják az édesítőt és az aromát, hárdkór diétázók csak vízzel készítsék, testépítők fehérjeporral is felturbózhatják.
- Abszolút természetes és egészséges.
- Isteni finom, és a variációk lehetősége gyakorlatilag végtelen.
- És mellesleg stabilizálja a vércukorszintet és a koleszterinszintet, valamint csökkenti a mellrák kockázatát.

Tegnap találkoztunk az egyetlen druszámmal az évfolyamban, akinek csupán annyi a bűne, hogy ugyanazt a nevet kapta, amit én (nem a Sieglinde-et, az igazit).
Tudvalevőleg egy igen féltékeny ember vagyok, és szeretem csak a sajátomnak tudni (többek között) a szerelmemet, a szüleimet, a barátaimat, a macskámat, a kajámat, a könyveimet, a ruháimat, a tányéromat-bögrémet, samponomat, fésűmet, vagyis gyakorlatilag mindent, beleértve a nevemet is.

(Nem kell diplomás pszichomókusnak lenni, igen: gyakorlatilag egykeként nőttem fel, nem csak nem akartam, de nem is kellett osztozkodnom soha. De én erre gyárilag képtelen vagyok, ilyen voltam kicsinek is, ha mellém ejtettek volna egy kistestvért, én szerintem éjjel párnát nyomtam volna az arcába, hogy TE UGYAN ENGEM KI NEM TÚRSZ INNEN NYOMI)

Hiába nyugtattak meg a többiek, hogy nekik én leszek A Sieglinde, meg hogy szebb vagyok meg vékonyabb, meg nem is illik rá, ez engem nem érdekelt. Ha tekintettel ölni lehetne, már csak egyedül lennék a nevemmel az évfolyamban.

Szokásunkká vált, hogy ha unalmas az első óránk, akkor begyűjtjük a reggeli metropolt (ami egyébként tartalmát tekintve nem sokkal veri a Blikket, és ablakot szoktam vele pucolni), az általában fél órára leköt, ha még bajuszt is rajzolunk a képeknek. Személyes kedvenceim az olvasói levelek, amikben többnyire megkeseredett nyuggerek emberek nyavalyognak magyarországon evidensnek számító dolgokon, mint pölö évtizedekig tartó útbontás, rettenetes egészségügyi rendszer, összeomlás szélén egyensúlyozó BKV, etc.

De ma!

A mai számban egy szívhez szóló levél volt egy ellopott bicikliről, aminek utolsó sorait fejből bemagoltuk és elszavaltuk, mint egy verset: 

"Szép volt. 

Piros. 

Volt elől kosara. 

Szerettem. 

Hetekkel ezelőtt történt, 

De azóta is sírok."

Még szerencse, hogy a leghátsó padsorban ültünk, előrébb bizonyára beleremeg a tábla a röhögésünkbe.

Rosszak vagyunk.