Ma a jövőbeli lakásunk tatarozása közben megvalósult Medvegy rémálma, és találtam egy dobozt, amiben a nagymamám gyűjtötte a fényképeit. Míg ő a létrán egyensúlyozva kaparta le a tapétát, én elmerültem azokban az időkben, amikor még nem is léteztem.
Apukám anyukája volt, és apukám szerint nagyon hasonlítok rá. Mindig tagadtam, nem tartottam túl hízelgőnek, mivel az említett mama öregkorára nem hagyott bennem mély nyomokat, és az öregkora már negyvenévesen elkezdődött.
De abban a dobozban magamra ismertem. A nagymamám félretette a szüleim esküvői meghívóját és képeit, egy német nyelvű üdvözlőlapot, amiben gratulálnak apukám születéséhez, fotókat rólam, amint marékkal tömöm a harmadik szülinapomra kapott tortát a számba, sőt, képeket nagyapámról, amikor még nem volt nagyapa, amint az udvaron, a virágok között felállított napozószékben szundít.
Medvegy mondta rólam, hogy a múltban élek, és ebben van valami.
Mert nekem is van egy ilyen dobozom.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése