Posztferiális depresszió

Notice me senpai (´ω｀*)

"Ha macska lennél, most kizártalak volna a szobából" - Medvegy méltatlankodva emlegette, hogy miután hamarabb felébredtem, mint ő, talán a szükségesnél kicsit hangosabban tettem-vettem, diszkréten jelezve, hogy én már készen állok a reggelire.

Amúgy milyen szinteken lehet bevonva az életünk a macskáinkkal, ha képes vagyok szorongásos rohamot kapni a Karl Johans gatén sétálva, hogy mi lehet kismalacokkal*, ja és a nyaralás negyedik napján még mindig találunk vörös szőrszálakat könyvekben/egymás ruháin/hajában? Költői kérdés.

*kicsit lefogytak és amióta hazaértünk, ránk vannak tapadva (most is kapaszkodik egy malac a combomba), de amúgy kutya bajuk nem volt.

Hazaértünk Norvégiából, életemben nem vágytam még ennyire a saját főztömre - olvastuk, hogy drága az élet arrafelé, de ennyire..? Szerencsére a tengerpart meg a táj ingyen volt, de azóta lelkendezve járjuk a várost, hogy itt mennyire olcsó minden!

Az utóbbi idők legjobb befektetése volt a Kanken hátizsákom: több napra való cuccom belefér + laptop biztonságban, megpakolva sem fáj tőle a vállam, ÉS még a legszívózósabb fapados társaság kézipoggyász méreteit sem üti meg. 

Mellesleg teljes egészében újrahasznosított műanyag palackokból készült, hát én szerelmes vagyok.