Legyőzöm a világot

Nagyon nem szeretek fájdalomcsillapítót szedni, de azt még kevésbé szeretem, ha valamim nagyon fáj.
Szóval havonta megismétlődik az a roppant kellemetlen néhány óra, amikor jelentkeznek az első óvatos fájdalomhullámok, és mérlegelek, hogy ha megelőzőleg be szeretnék valamit venni, most kéne - de mi van, ha ebben a hónapban csak ennyi? És aztán egyre erősebb és hosszabb hullámokban jön a görcsös fájdalom, és még mindig reménykedem, hogy ez végülis még kezelhető, csak rosszabb ne legyen.
Aztán persze rosszabb lesz, és további fél órát töltök magzatpózban, amíg beüt az advil.

Tegnap csináltam szusit, és miközben toltuk be egymás után a kicsit csálé makikat, végig az járt a fejemben, hogy mekkora király vagyok. Ajánlom amúgy karanténskillnek, annyira nem nehéz, mint amennyire megdobja az ember önbizalmát az eredmény.

Kötés közben kicsit gyorsabban fogy a fonal, mint ahogy haladok a sállal, és aggódom, elég lesz-e. Szóval valahogy bennem van, hogy bele kell húznom, mielőtt elfogyna.
Logic.
(ugyanezen a logikán szoktam intervall vagy akármilyen időre menő edzésnél belehúzni a gyakorlattal a "már csak x másodperc!" jelzésnél, mintha gyorsabban véget érne az x másodperc, ha én is gyorsabban edzenék)