A lakás már egész szépen alakul, kezd otthon formája lenni, bár még mindig sírtam tegnap: ez az első otthonom, amiben úgy lakom, hogy nem az enyém - tudom, elképesztően szerencsés vagyok ezzel, de ettől még komolyan meg kellett szoknom a gondolatot, hogy ez most biztosan és határozottan átmeneti és kölcsön.
Érdekes amúgy, korábban meg voltam róla győződve, hogy én lélekben macska vagyok, emberhez kötődöm és nem helyhez, elvégre olyan emberek leszármazottja vagyok, akik hagyományosan "gyökértelenek". Titokban azt hittem, nekem a költözés majd felemelő lesz, nagy lélekbeli kiteljesedés, és hát enyhén szólva nem.
Pedig esküszöm tanultam az emberi élet öt legstresszesebb eseményét (a többi négy: válás, szerettünk halála, betegség vagy sérülés, munka elvesztése), de úgy voltam vele, hogy pff haha azok mások.
De erről szerintem írok majd még bővebben és kicsit alacsonyabb véralkohol-szinttel.
Szóval elhoztuk az utolsó cuccainkat is Angol Barátainktól, Akik Amúgy Nem Angolok (vagyis technikailag csak még nem azok, mert jövőre már igénylik az állampolgárságot), meg segítettek elhozni az új tévénket, aztán elmentünk négyesben kicsit mulatni - ami annyira jól sikerült, hogy egyrészt jelentősen enyhült a nagy világfájdalmam, másrészt szerintem megvan a törzshelyem, ahová mostantól menni akarok, ha fáj a világ.
Most viszont megnézem, az új tévénken milyen a Capote.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése