Nagyon fura volt úgy színdarabot nézni, hogy közben oversized pulcsiban és leggingsben hevertem az ágyon a macskával, és még vécére is ki tudtam menni - közben. Csak kicsit szomorodott bele a lelkem, amikor nem tudtam tapsolni a végén, meg amikor magam elé képzeltem a Madách teret, ahol amúgy lebzseltem volna a darab előtt-szünetben, és a 74es trolibuszt, amivel hazamentem volna, de még így is rettentően feltöltött az élmény.
És le a kalappal az Örkény csapata előtt, nagyon profin megoldották az egészet.
Utcán sétálva
M: Miért mosolygott ránk ez a nő..?
Én: Mert én mosolyogtam rá először.
Furcsa időket élünk, de igyekszem a legtöbbet kihozni belőle. Anyukám meséli, hogy milyen ingerült ő és a környezetében mindenki, ehhez képest amikor mi naponta eljárunk egészségügyi sétánkra, igyekszem mindenkire mosolyogni. És mondanám, hogy próbálok vidámságot csempészni a világba, de csak továbbadom azt, ami engem ér: tény, hogy nem találkozunk sok emberrel, szóval nem nagy a mintaszám, de mindenki odafigyel a másikra és türelmes. Ma a boltban az eladó bocsánatot kért, amiért öt percet sorban kellett állnunk, nekem meg az járt a fejemben, hogy miért kér bocsánatot, részben neki hála adatik meg a minden napi digestive kekszünk meg vegán csokink.
Szerencsés vagyok, szerencsés vagyok, szerencsés vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése