Tegnap évfolyamtárs-barátnő P. a segítségemet kérte egy szakmai cikkhez amit ír, és én majdnem elsírtam magam a boldogságtól, amíg az irodalmazást csináltam neki. És belegondolva mennyire szerettem azt is, amikor BFF vagy bárki szakdolgozatához csináltam a tudományos hátteret, talán ez az én valódi perverzióm, tudományos stalking mások munkájához. Bárcsak lehetne erre karriert felépíteni, haha.
Ugyanitt most lamentálok, hogy vegyek-e egy újat egyből, vagy várjak és reménykedjek, hogy esetleg most már nem nőnek vissza a szőreim.
Még valahol olvastam, hogy felnőttnek lenni annyit tesz, hogy irreálisan sokat lamentálsz egy kartondoboz felett, amit ki kéne dobni, de hát egy teljesen jó doboz... és egyrészt éppen négy dobozt kerülgetünk a lakásban (mert hát jó kis dobozok, meg amúgy is a macska szeret chillezni bennük), másrészt meg szerintem a felnőttség egy másik, sokkal kórosabb jele, hogy holnap korán kelek hogy elsők között érhessek a lidlbe, mert a szezonális kínálatban lesz olyan öntöttvas főzőedény, amit kinéztünk Medveggyel a kenyérsütő terveinkhez.
Ezt a fotót meg csak úgy berakom, a londoni reptéren lőttem a landolás után és azelőtt, hogy Angol Barátaink felvettek. A képet viccnek szántam, csak hát a tekintetem halott elvégre volt bennem 0 óra alvás és saccra 8 óra bőgés, és komolyan a faszom se gondolta volna, hogy igaz lesz és nem fogok visszatérni jó ideig.
(ezt bizonyítja, hogy kb három váltás ruhával jöttünk és a konyhámat anyukám ürítette le valamikor ősszel)
Kicsit kezd elhagyni a remény, és nagyon hiányoznak a szüleim meg BFF.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése