Tizes skálán mennyire karantén, hogy miután bekentem a vágódeszkáimat olívaolajjal, a maradékot kb fél pillanat habozás után kenem a hajamba..? Mentségemre szóljon most kicsit száraz, mosás előtt állt és úgyis sapkában hagytam el a lakást.
Talán az elégedettség egyik kis titka, hogy rá kellett szoktatnom magam, hogy odafigyeljek a hétköznapok apró szépségeire: tegnap az egész napomat feldobta, hogy rám tátotta a száját egy vadlúd amikor elsétáltam mellette, vagy egy másik megbízhatóan boldog pillanatom amikor felmosás után kinyitom az ablakot, tiszta hűvös illat van, leülök egy kávéval és a macska valamilyen formában az ölembe-mellém hever.
Viszont akármennyire várom, egyre jobban tartok tőle amikor ennek az egésznek vége és újra kikerülök az emberek közé. Ez is szánalmas, de félek hogy annyira megszoktam, hogy csak ketten vagyunk, hogy újra kell majd tanulnom a szociális interakciókat. Már ott tartunk, hogy néha lassan rápislogok Medvegyre, ahogy a macskára is szoktam, ez komolyan a vég.
Aztán persze lehet minden jobban alakul a várnál és végre nem lesz időm agonizálni csak teszem a dolgom.
Ki tudja.
Örülök, hogy javul a helyzet, ez az alapoktól-újraépítés módszer nagyon tud működni (csak hát egy csomó idő).
VálaszTörlésÉn is nagyon tartok attól, ha újra emberek közé kell majd menni; lassan egy éve vagyunk barátommal összezárva itthon, és tartok tőle, hogy teljesen elvadultam... szociális szempontból nagyon kényelmes így, de fájni fog, ha újra körülvesz majd a zaj meg a nyüzsi meg a rengeteg másik ember, akihez alkalmazkodni kell (azt mpndjuk elképesztően várom már, hogy kiszabaduljunk itthonról, de ha csak annyi kontakt lenne a munkatársaimmal, mint most, azzal együtt tudnék élni).
Köszönöm:)) meg hát az időn túl az ember egójának sem tesz jót, hogy komolyan ilyen alapvető szabályokat kell újra lefektetni?
TörlésOptimista vagyok ebből a szempontból és szerintem ezek után jóval rugalmasabbak lesznek majd azok a munkahelyek, ahol most kiderült, hogy nahát tudnak az emberek otthonról is dolgozni és talán nem kell mindenkit folyton berángatni. Itt legalábbis sok helyen reklámoztak úgy munkákat, hogy távmunka covid után is, szóval csak van rá esély.
Én eléggé meg vagyok lepődve magamon, mert jelenleg én _tök jól_ érzem magam a munkatársaim körében (pedig nyilván jó sokan vannak, hiszen ipar meg minden, nem csak 2-3 iroda- vagy labortárs és annyi), és a pro oldalon, hogy miért maradjak ezen a helyen, szinte csak ők állnak, meg a fizetés. És ez tényleg azért wtf, mert ugye egyrészt alapvetően is eléggé antiszoc vagyok, másrészt én is otthon voltam vagy egy éven keresztül, de mégis kifejezetten pozitívnak érzem ezt a váltást o_O Mármint szociális interakciók szempontjából.
VálaszTörlésAkkor van remény, hogy a szociális képességek olyanok, mint a biciklizés - muscle memory-ban vannak és amint újra használni kezdjük, beugranak a régi dolgok?:D
TörlésAmúgy amennyire örülök, hogy legalább a kollégák jófejek, nem tudom mennyire kompenzálja a többi fostengert... de legalább van valami (a fizetésen túl) a pozitív oldalon, ez is valami:D meg hát a seggfej társaságtól tartottam már egyetemen is, feszült légkörben sokkal-sokkal lassabban telik az idő, gyanítom ez munkahelyen sem működik másképp.
Na igen :D sajnos valami (vagy valamik) mindig fos egy munkahelyen, legalábbis eddig csak ilyennel találkoztam-.-. Várom már, hogy valami pozitív élményem is legyen végre, és ne akarjak lelépni pár hónap után :DD
Törlés