Azt hittem, az ASDÁig még kibírom, de félúton a csavar megadta magát és a kerekem végérvényesen bebillent, innentől nem mertem rá visszaszállni.
És ekkor elkezdett esni az eső.
Szóval toltam a biciklimet, az eső egyre jobban szakadt, minden lépéssel vonzóbbnak tűnt a gondolat, hogy berúgom a biciklit az árokba és bevetem magam egy kocsi alá - de ekkor eszembe jutott, hogy apámék nem egy picsát neveltek, szóval elvonszoltam magam az ASDÁba, videóhívtam apukámat a barkácsrészlegről és a kiválasztott blitzfogóval visszamentem a biciklitárolóba menteni a menthetőt.
Úgy egy kilométerig úgy is tűnt, sikerrel jártam, de haha, mekkorát tévedtem, a kerék ismét belecsúszott a vázba. Próbáltam meghúzni újra, de már tíz métert se tudtam menni, mielőtt megint szétment az egész.
Itt már egy hajszálra voltam tőle, hogy kitámasztom a biciklit az út szélén és hazasétálok, amikor egy Angyal leszállt az égből egy arra járó pasi képében, aki megszánt és megcsinálta nekem annyira, hogy haza tudjak jönni.
Itthon meg izopropilalkohollal szedhettem le a "szerelés" közben kabátomra kent olajat, ami nem éppen ideális tevékenység, ha az embernek amúgy is tisztátalan gondolatai vannak lehetséges biciklimegsemmisítési lehetőségekről, de aztán apukám felhívott frissítésért és a végén mondta, hogy még egy ilyen hívás, és eladnak mindent és utánam költöznek, mert ilyen nincs, hogy segítségre szorulok és ők nem tudnak kocsiba ülni és megmenteni.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése